Index Vakbarát Hírportál

Visszahozta a sírból a Veszprém, hibátlan a BL-ben

2017. szeptember 23., szombat 19:06

A kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójának slágermeccse a német Flensburg veszprémi látogatása volt. A magyar bajnokcsapat új edzője, Lubomir Vranjesnek volt érzelmileg különösen érdekes és nehéz ez a meccs, mert 7 évet töltött a német klubnál, 2014-ben pedig a BL-t is megnyerte vele.

Jól kezdtek a mieink, 4-1-re elléptek, feszes volt a védekezés, mert az első öt percben gólt sem lőttek a vendégek. Nagy László mellett Blagotinsek volt a védelem közepén, Nilsson és Ilics kettesben. Támadásra egyet cseréltek, Nilsson helyére Lékai futott be, aki már az előző meccsen is vezér szerepet töltött be.

A 15. percre azonban elfogyott az előny (5-5), mert egy kimaradt hetes után a védekező specialista Karlsson ment fel a legmagasabbra a labdáért, megfogta, és be is lőtte.

Onnantól kezdve a két csapat fej-fej mellett haladt egészen a félidő végéig. A Flensburg többször átvehette volna a vezetést, de nem tette, a 27. percben az addig is átlag felett játszó Lékai 12-12 után két pontos és váratlan lövésével a legjobbkor lódította meg csapatát. A szünetre 15-14-gyel mehetett a magyar csapat.

A Telekom Veszprémnél az első félidőben Nagy és Lékai határozta meg a játékot, Nagy az első három lövését a kapu bal oldalába lőtte, Andersson kapus egyszer sem találta el az irányt. Az összjátékukból született a legszebb magyar találat is, Lékai passzából nagy tört be, és használta ki az esélyt.

A riválisnál általában a dán irányító, a 34 éves Thomas Mogensen lövéseivel volt tehetetlen Alilovic kapus, a jövőre Veszprémbe szegődő Mahé nem volt átütő.

Második félidő

Vranjes kicserélte a két szélsőt, Gajics jött Marguc, Ugalde a ziccert rontó Manaszkov helyére. Beállóban Sulic foglalta el a pozícióját. Védekezésben Terzic is pályára került, mert őt most könnyebb volt cserélni.

A németek a 33. percben Svan szélsőgóljával először a meccsen átvették a vezetést. (15-16) Ilics kapufát lőtt, Nagy ellenben a jobb felsőbe, ez volt az ötödik találata.

Toft Hansen duplájára Sulic kétszer válaszolhatott volna, de mindkettő kimaradt.

Ilics újabb lövését fogta Andersson, Svan a szélről bevágta, ez pedig azt jelentette, hogy 16-19 lett az állás. Vranjes azonnal időt kért, a szurkolótábor pedig rázendített:

veletek vagyunk, győzni akarunk.

Nilsson első góljára Hansen válaszolt, Ugalde is hozzászólt a meccshez.

A 42. percre egy gyors rohanás után Alilovic ugyan hárított, a kipattanót Svan bevágta (18-22) Először volt négy gól mínusz, és akkor beállt Mikler Roland a kapuba. 

A 44. percben már az ébresztő kórus szólt, mert Andersson kapus a flensburgi emberhátránynál is ellenállhatatlan volt. A hangulat azonban gyorsan megváltozott, a szurkoljon mindenkire váltott a tábor - Ilics első gólja után.

Lékai és Nagy újabb góljai - mindketten hatnál tartottak ekkor - és Mikler védései felhozták a Veszprémet, szűk 10 perccel vége előtt már csak egy volt a hátrány. (22-23)

És ahogy Nagy előre jelezte, új meccs kezdődött a hajrában, ahogy már oly sokszor.

Mahé hetest harcolt ki, és belőtte. Nilsson válaszolt, Lékai pedig egyenlített. (24-24) Nagy labdát szerzett, végigrohant a pályán, és újra a mieinknél volt az előny.

Lauge egy nagyon hosszú támadás végén egyenlített, Lékai időkérés után takarásból lőtt gólt, egy pillanat alatt jött rá rohanásból a válasz.

26-26-tal kezdődött az utolsó három perc, és Lékai betört, nem tudták visszafogni. Mikler a legjobbkor fogott egy labdát, Nagy pedig a legjobbkor lépett be a védők közé, és Andersson felett a kapuba lőtt.

A Flensburg válaszolt, a Veszprémnek 45 másodperce maradt az utolsó támadásra. Ilics a kapufára lőtt, Andersson indított, de Svannak már nem maradt ideje kapura lőni.

Nagy meccset nyert a Veszprém 28-27-re, a második félidőben támadásban lényegében csere nélkül, mert sem Tönnesen, sem Accambray nem állt be, így a tavalyi hármas hozta le a legfontosabb támadásokat.

Gólszerzők:

Rovatok