Index Vakbarát Hírportál

Sterbik Árpád visszatér, aláírt a Veszprémnél

2017. november 29., szerda 09:55

Hivatalosan is aláírt a Veszprémhez Sterbik Árpád, jelentette be a klub honlapján. A kapus a 2017-18-as szezon végén tér vissza Veszprémbe, ahol 2020 június végéig szóló szerződést kötött. A szerbiai Zentán született kapus először 2001-ben igazolt a Veszprémhez, ahol három év alatt végig bajnok és kupagyőztes volt.

Ezután a Ciudad Realhoz (későbbi Alético Madrihoz) igazolt 2004-ben, velük három BL-címet nyert, majd a Barcelonában folytatta, ott hét bajnoki címet és három spanyol kupát nyert. 2014-től Vardar Skopjéban játszott, a bajnokság és a kupa folyamatos megnyerése velük sem okozott gondot, ráadásul 2017-ben újra Bajnokok Ligáját nyert, sőt, a Final Four legjobb kapusa is ő lett.

A spanyol válogatottal 2013-ban világbajnok lett, 2011-ben vb-bronzot nyert, a jugoszláv válogatottal 1999-ben és 2001-ben is vb-harmadik lett.

Sterbik érkezésével a 32 éves Mirko Alilovicra nem lesz szükség a Veszprémnél, így jövő nyarán távozni fog. Az is megvan már, hogy hova: a Mol-Pick Szeged bejelentette, ők szerezték meg a kapust.

Rovatok