Index Vakbarát Hírportál

Csak a szoros meccsre volt elég a küzdés

2017. január 13., péntek 19:35

Egy rossz első félidő után, remekül kezdte a másodikat a magyar kéziválogatott a németek ellen. Sikerült megszorítani őket, de végül az Eb-győztes ellenfél 27-23-ra nyert.

A magyar férfi kézilabda-válogatott 2013 után volt ismét a világbajnokságon, és a franciaországi Rouenban rögtön az első meccsre igen komoly feladatot kapott, mert az Európa-bajnok németekkel csapott össze.

Xavi Sabaté egy új védelmet rakott össze, Szöllősi Szabolcs és Zubai volt a két kettes védő, Nagy László pedig a 20 éves Ligetvári Patrikkal középen. Häfner góljával szereztek vezetést a németek, majd Heinevetter három bravúrral jelezte, jó formában érkezett a meccsre.

Nagy pattintásával szemben azonban tehetetlen volt, ahogy Császár lövését sem tudta védeni. Mindkétszer egyenlítettünk, 2-2 után azonban már egyszer sem sikerült.

A legnagyobb esély erre 6-4 után volt, mert Zubai kiváló érzékkel labdát szerzett, a vb-újonc Juhász pedig értékesítette a ziccert. Nagy bombáját azonban valahogy a gólvonalon megszelídítette a kapus és ráült.

Akkor nem sejthettük, hogy Nagy nem is lő többet kapura, mert a 18. percben lesántikált a pályáról, egyenesen az öltözőbe ment, ott ápolták. A kispadra visszaült, de a játékot nem tudta vállalni.

A 23. percben már 11-7 volt, Sabate időt kért, ekkor már egy új védekezési formációval próbálkoztunk, Schuch és Bánhidy volt a tengelyben.

16-9-re is ellépett a rivális – ekkor a szélsőket nem tudtuk tartani -, a félidő utolsó percében aztán Császár bevágta a hetest, Fazekas védése után pedig Lékai volt eredményes.

Magyar rohammal kezdődött a második félidő

A második félidőre Mikler fontos védésekkel érkezett, és ha nem is sikerült kihasználni egy kettős előnyt – szélről, hetesből és beállóból is hatástalanok voltunk -, 16-14 lett az állás. Heinevetter ekkor 45 százalékos hatékonysággal védett, Harsányi kísérletét, és Császár büntetőjét is kiütötte.

Balogh átlövésből, Juhász a szélről, Dzsamali a kapufa segítségével szerzett gólt.

17-16-nál Dzsamali megpróbálta saját térfeléről, célt tévesztett - ekkor egyenlíthettünk volna újra -, Gensheimer az ellentámadásból nem, hogy aztán az iráni a jobb felsőbe ragassza a labdát.

Gensheimer hetesből válaszolt, Schuch két percet kapott. Juhász viszont hátrányban labdát szerzett, és meg sem állt vele a kapuig.

Mikler kiszedte Groetzki labdáját, a kipattanó azonban nem a miénk lett, és Dzsamalit kiállították. A szélső azonnal javította hibáját, Balogh is megtalálta a rést, Kühn középen felugrott, és szép gólt lőtt. Az utolsó 10 percre 18-20-szal fordultak a csapatok.

Bodó nagy lendülettel érkezett a védőfalhoz, és bevágta. A németek levitték a kapust, a létszámfölényben Gensheimernek húzták le a szélre a labdát, aki ezúttal is tökéletes megoldást választott.

Zubaié volt a következő gól, Ligetvári remek labdát adott neki. Gensheimer azonban nem tudott hibázni büntetőből, Hafner az alsó sarokba juttatta a labdát.

Lékai betörése után még felcsillant a pontszerzés reménye, de mivel Hafner is megállíthatatlan volt, két perccel a vége előtt 25-22-re alakult az állás.

Lékai szerencsés gólja után a németek kértek időt. Mikler védett még egyet, Ligetvárit piros lappal kiállították. Gensheimer tizenkettedik és tizenharmadik gólja után - természetesen ő lett a meccs embere - beállította a 27-23-as végeredményt. Az utolsó találata üres kapus volt, így a különbség nem is feltétlen tükrözi a két csapat közti különbséget. 

Szombaton hasonlóan kemény meccs vár ránk a horvátok ellen. Nagy László bokarándulása után kétséges, hogy vállalni tudja-e a játékot. Majd egy alapos orvosi vizsgálat után derülhet ki.

"Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert nagyon jól játszottak és nagyszerűen helytálltak az Európa-bajnokkal szemben

- értékelt Javier Sabaté szövetségi kapitány.

Örülök, hogy sokat tudtam forgatni őket, ettől függetlenül nagy szükségük van a pihenésre a szombati mérkőzésig. Az első félidőben megilletődöttek, idegesek voltunk, néhányan még nem szerepeltek világversenyen a keretünkből. Időszakonként a védekezésünk nem volt megfelelő. A második félidőben gyorsabbá vált a játékunk, és bár a vereség miatt természetesen csalódott vagyok, annak örülök, hogy csapatunk megmutatta a karakterét és megmutatta, hogyan tud küzdeni. Heinevetter nagyon jó napot fogott ki, olykor nem tudtunk vele mit kezdeni, és ez döntő hatással volt a meccsre."

Dagur Sigurdsson dicsérte a magyar csapatot, és külön kiemelte, hogy Nagy nélkül játszottak a meccs három negyedében. 

Eredmények:

A csoport (Nantes), 2. forduló:

Franciaország-Japán 31-19 (17-9)

C csoport (Rouen), 1. forduló:

Chile-Fehéroroszország 32-28 (14-14)

Németország-Magyarország 27-23 (16-11)

Horvátország - Szaúd-Arábia 28-23 (12-11)

D csoport (Párizs), 1. forduló:

Svédország-Bahrein 33-16 (17-5)

Egyiptom-Katar 22-20 (11-8)

Rovatok