Index Vakbarát Hírportál

Fontos győzelem, mégis lógott mindenkinek az orra

2018. március 3., szombat 17:41 | aznap frissítve

A Ferencváros az idegenbeli 27-25–ös vereség után hazai pályán két góllal legyőzte a francia bajnok Metz HB együttesét a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének ötödik fordulójában, mégsem örülhetnek igazán, ez ugyanis valószínűleg csak a csoport harmadik helyére lesz majd elég – írja az MTI.

Mindkét oldalon lassan indult be a támadógépezet, a remek védekezésnek és a kapusoknak köszönhetően hét és fél percig nem esett gól, utána azonban Bíró Blanka védéseinek köszönhetően el tudott lépni a Ferencváros, az előnyt pedig úgy is tartani tudták, hogy a félidő végére kicsit szétesett a játékuk.

A szünet után aztán továbbra is hajtós maradt a meccs, a Fradi azonban továbbra is remekül játszott, azon is könnyedén túllendültek, hogy a meccs háromnegyedénél elveszítették a holland Danick Sneldert, aki megkapta harmadik kiállítását.

Szűk tíz perccel a vége előtt még öt gól volt a hazaiak előnye, de a Metz nem adta fel, végül sikerült egy gólra is feljönniük, de Hornyák időntúli szabaddobásának köszönhetően végül 29-27–re nyert a magyar csapat. Szép győzelmet húzott be a Fradi, ez azonban sajnos az idegenbeli vereség után nem volt elég, idegenben lőtt több góllal ugyanis az összevetés így a franciáknak kedvez, így várhatóan a csoport harmadik helyén végeznek majd, azaz a Final Fourért vívott csatában idegenben kell majd visszavágót játszaniuk.

A Ferencváros jövő vasárnap a német Bietigheim otthonában zárja a BL középdöntőjét.

Eredmény, női BL, középdöntő, 5. forduló, 2. csoport:

Rovatok