Index Vakbarát Hírportál

Szétzilálta Norvégia az enervált kéziválogatottat

2018. december 7., péntek 22:30

Norvégia azt az arcát mutatta, amiért csodálja őket az egész világ. Szellemesen és nagy kedvvel játszottak, és hihetetlenül gyorsan. A magyar női kézilabda-válogatottnak felvillanásai voltak mindössze, és az sem sok.

A női kézilabda Európa-bajnokságon Magyarországon kettő, míg a nagy favorit Norvégia váratlan vereségei miatt nulla ponttal várta a középdöntő első meccsét. Rég éltünk át olyat, hogy jobb lelkiállapotban készültek a mieink, mint a rivális, hiszen a spanyolok sima legyőzése felszabadította a csapatot.

A norvég mentalitásra persze nem jellemző, hogy kétségbe estek volna, mert pontosak tudták, ha hozzák a középdöntő három meccsét, akkor akár megnyílhat az út nekik a négy közé.

Tudtuk előre, hogy nincs az ellenfélnek balkezes átlövője, miután Mörk és Kurtovic is sérült. A Fradi szélsője, Lukács Viktória azt nyilatkozta az M4-nek, ha elhiszik, hogy meg lehet nyerni ezt a meccset, akkor képesek is lehetnek rá.

A meccs közvetítése itt olvasható.

Öt perc sem telt el, amikor a kapitány, Kim Rasmussen időt kért, mert nem tűnt úgy, hogy nagyon hinnének.

Nem volt sok ötlet a támadásainkban, és a védekezésben sem volt meg a kellő sebesség, könnyen meg tudták játszani a labdákkal Heidi Lökét. Oftedal oda sem nézett, úgy tette be a labdákat a korábban a Győrben is remek éveket töltő beállónak.

Az első 10 perc végére már 6-2 volt, amíg a mieink megszenvedtek mindkét gólért, a túloldalon gyorsan és gördülékenyen játszották át a védelmet, sokkal dinamikusabban kezdték a meccset és élvezték a játékot.

A 20. perc végére 12-7 volt, a magyar kapuban már Bíró Blanka állt, aki megfogta Oftedal hetesét, és a szélről is hárított egy labdát. Nálunk Tóth Gabi mutatott átlag felettit, jó bejátszásai voltak, és a heteseket is értékesítette.

Lundétól érezhetően tartottak páran a csapatból, Tóth nem tartozott közéjük. A kapus kimagaslóan védett, és az indításai is pontosak voltak, ezért könnyedén jutottak el 19 gólig az első félidőben.

MÁSODIK FÉLIDŐ:

Tetszés szerint érték el góljaikat a folytatásban is a norvégok, a 38. percben már tíz volt közte, Sulland hetesét csak érinteni tudta Kiss Éva. (14-24)

Rasmussen megpróbálta a 7-6 elleni játékot, de ez sem volt hatékony.

Cselezésben, frissességben, gondolkodásban hatalmas volt a különbség a két csapat, 10 gólnál is nagyobb.

Mindez a végére ki is jött, mert Oftedalt nem sikerült tartani a folytatásban sem, Lunde sem lankadt, csak a hetesekkel nem boldogult. Herren a szélről a pörgetett lövések több fajtáját vette elő, kifejezetten demoralizáló volt látni az önbizalmát.

38-25 lett oda, nekünk a németeket kellene megfogni vasárnap délután, mert a szerdán következő románok is roppant erősek, simán verték Norvégiát.

(Borítókép: Szabó Laura (b) és a norvég Kari Brattset a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében játszott Magyarország - Norvégia mérkőzésen a franciaországi Nancyban 2018. december 7-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok