Index Vakbarát Hírportál

Nagy László is a bő vb-keretben

2018. december 10., hétfő 13:17

Nagy László, a Telekom Veszprém jobbátlövője is tagja a januári, dán-német közös rendezésű világbajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott hétfőn kihirdetett bő keretének.

A 201-szeres válogatott játékos tavaly októberben lemondta a szereplést a csapatban, de a júniusi, Szlovénia elleni világbajnoki selejtezőre visszatért, és kilátásba helyezte, hogy szükség esetén a januári tornán is számíthatnak rá.

A magyar szövetség hétfői beszámolója szerint Csoknyai István és Vladan Matics szövetségi kapitányoknak a világbajnokság rajtjára 16 fősre kell szűkíteniük keretüket, de két-két cserére a csoportkör, a középdöntő, és az egyenes kieséses szakasz közben is lesz lehetőségük.

A válogatott december 27-én kezdi meg a felkészülést, január 3-án és 6-án Dániában lép pályára a házigazdák ellen.

A világbajnokságot január 10. és 27. között rendezik, a magyarok a koppenhágai D csoportban Svédországgal, Katarral, Argentínával, Egyiptommal és Angolával találkoznak. A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.

A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán. (MTI)

A magyar férfi válogatott 28 fős vb-előkerete:


    kapusok:
Bartucz László (Grundfos Tatabánya), Borbély Ádám (Orlen Wisla Plock, lengyel), Mikler Roland (Telekom Veszprém), Székely Márton (Grundfos Tatabánya)
    jobbszélsők:
Hornyák Péter (Balatonfüredi KSE), Vasic Marko (Csurgói KK)
    jobbátlövők:
Ancsin Gábor (Ferencváros), Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Bartók Donát (TBV Lemgo, német), Máthé Dominik (Balatonfüredi KSE), Nagy László (Telekom Veszprém)
    irányítók:
Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), Faluvégi Rudolf (HBC Nantes, francia), Lékai Máté (Telekom Veszprém), Szöllősi Balázs (Grundfos Tatabánya)
    beállók:
Bánhidi Bence (MOL-Pick Szeged), Debreczeni Dávid (Ferencváros), Schuch Timuzsin (Ferencváros), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya), Vilovski Uros (HE-DO B.Braun Gyöngyös)
    balátlövők:
Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Ilyés Ferenc (Grundfos Tatabánya), Jamali Iman (Telekom Veszprém), Ligetvári Patrik (Ademar León, spanyol), Szita Zoltán (Balatonfüredi KSE)
    balszélsők:
Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya), Varsandán Milán (HE-DO B.Braun Gyöngyös)

Rovatok