Index Vakbarát Hírportál

Akármi is történt a vb-n, ezen az úton elérhető az olimpia

2019. január 31., csütörtök 18:49

A váratlanul súlyos, norvégok elleni vereséggel (25-36), valamint a korábban Egyiptom ellen szerzett egy pont miatt a magyar kézilabda nem építkezhet nyugodtan, hiszen figyelni kell az ellenfelek eredményeire.

Szita Zoltánt vagy Máthé Dominikot persze már be lehet tenni az Eb-selejtezőkre, de egészen más lenne a hangulat, ha most a nyolcadik helyről várnánk a következő egy évet.

Sokszor írtuk, a tizedik hely felértékelődhet, ha a Pán-Amerikai Játékokon Brazília lesz a végső győztes. A brazilok a szerbeket, oroszokat és a horvátokat is legyőzték, a tartalékos Argentína velünk szemben döntetlent játszott, az volt a legjobb eredménye.

Idén nyáron (július 24-augusztus 3.) Limában lesz az a torna. Brazília a címvédő.

A tavalyi pán-amerikai bajnokságon - nem összekeverendő a játékokkal - azonban veszített, a grönlandi tornán Argentína volt a jobb.

Jövő januárban Tunézia lesz a házigazdája az afrikai bajnokságnak, amelyen Egyiptom a favorit, igaz Tunézia a címvédő, mert 2018-ban megnyerte a versenyt. A 2016-ban győztes Egyiptomban a veszprémi edző, David Davis egy hosszú távú projekten dolgozik, mert 2021-ben Egyiptom lesz a vb házigazdája, és neki kell egységbe gyúrnia azokat a korosztályokat, amelyek a junior világbajnokságokon 3 bronzérmet (2009, 2011, 2015) is nyertek. (Viszonyításul: Magyarországnak egy vb-érme van, még 2005-ből.)

Brazília és Egyiptom előttünk végzett, a kilencedik valamint a nyolcadik helyen. Ha a földrészük bajnokságán nem ők a legjobbak, és csak másodikok, akkor a tizedik helyezésünk nem ér semmit.

Ha ugyanis Tunézia lesz Afrika legjobbja, mert a döntőben megveri Egyiptomot, akkor Egyiptom nem mint Afrika ezüstérmese száll versenybe az olimpiai selejtezőn, hanem mint vb-nyolcadik. Vagyis felhasználja a vb-n szerzett pozícióját.

Ekkor pedig csak magunkra számíthatunk, hogy az Európa-bajnokságról szerzünk egy helyet, ami eddig nem sikerült egyszer sem a múltban.

Ha viszont a számunkra kedvező eredmények alakulnak ki, és Egyiptom valamint Brazília nyer, akkor képbe jöhetünk. De csak akkor, ha jövő januárban az Európa-bajnok a vb 2-7. helyéről érkezik.

Ha a vb-ezüstérmes norvégok megnyerik az Eb-t, akkor a most harmadik franciákkal kerülünk egy csoportba majd 2020 tavaszán. Ha nem a norvégok nyerik, hanem valaki más, akkor mindenképpen Norvégia lesz az ellenfelünk, és persze, ha az előbb említett feltételek érvényesülnek.

És az biztos, ha a kritériumok összejönnek, akkor csak egy európai lesz a csoportban, mégpedig Norvégia. Amelyik valószínűleg meg is rendezheti az eseményt.

Ez még távoli, addig jó lenne fejleszteni a játékosainkat, mert az idősebb korosztályok kifutottak, és a fiatalok egyre inkább csak magukra számíthatnak. Szita például épp a minap nyilatkozta, hogy fizikailag van lemaradásunk a riválosokhoz képest.

Rovatok