Index Vakbarát Hírportál

Fontos győzelemmel már biztos a Szeged 2. helye a kézi BL-csoportkörben

2019. február 10., vasárnap 19:07

A Mol-Pick Szeged 29-28-ra győzött vasárnap a szlovén Celje vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, ezzel továbbra is őrzi második helyét a csoportban a magyar csapat a francia PSG mögött, sőt, be is biztosították a második helyüket.

Az EHF által a hét rangadójának nevezett meccsen a szegedieknél taktikai okokból nem játszott a spanyol Pedro Rodríguez, de mint később kiderült, nem is hiányzott a győzelemhez.

A mérkőzés első gólját a szegedi Dean Bombac szerezte, 8-5-re el is tudott húzni a vendégcsapat, de a Celje főleg a Telekom Veszprémtől kölcsönvett olimpiai és háromszoros világbajnok William Accambray góljával tartani tudta a lépést, és 11-11-nél egyenlíteni is tudtak. Sőt, leginkább Mirko Alilovic védésein múlt, hogy a Celje nem lépett el az ötször is emberhátrányba kerülő magyar csapattól.

A második félidőben egy 4-0-s sorral szerzett nagyobb előnyt a Szeged, ám egy kettős emberhátrány alatt ismét egyenlőre zárkóztak a szlovénok. Juan Carlos Pastor ekkor is jól nyúlt bele a meccsbe egy időkéréssel, de a döntés a hajrára maradt: az MTI beszámolója szerint három és fél perccel a vége előtt még a Celje fordított, innen viszont Jorge Maqueda vezetésével újra előnybe került, és nyerni tudott a Szeged.

A Szegednek így 17 pontja van, ezzel állnak második helyen a 20 pontos PSG mögött.

férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 11. forduló, B csoport

Rovatok