Index Vakbarát Hírportál

A Siófok hibátlanul zárt az EHF-kupa csoportkörében

2019. február 10., vasárnap 16:53

Továbbra is százszázalékos a Siófok teljesítménye a női kézilabda EHF-kupa csoportkörében, ahol vasárnap hazai pályán 32-25-re nyertek a német TusSies Metzingen ellen a csoportkör utolsó fordulójában.

A félidő még szorosabb volt, akkor 13-11-re vezetett a Siófok, aminek nem sok téttel bírt a meccs, hiszen már egy hete biztossá vált, hogy csoportelsőként mennek tovább a negyeddöntőben. De tét nélküli volt a meccs a Metzingen szempontjából is, hiszen már úgy érkeztek Siófokra, hogy nem juthatnak tovább, és ez látszott is játékukon.

A magyar csapat az első félidőben helyenként öt góllal is vezetett, elsősorban a román válogatott kapus, Denisa Dedu védéseinek köszönhetően, majd a második félidőben a németek ugyan egyenlítettek, de a Siófok egy 8-0-s sorozattal könnyedén elhúzott, és simán nyerte a meccset az MTI beszámolója szerint.

A negyeddöntő és az elődöntő párosításait kedden délelőtt sorsolják ki Bécsben. A négy közé jutásért március 2-3-án, illetve 9-10-én játszanak a csapatok.

A 12 pontos Siófok mögött a dán Herning-Ikast jutott még tovább a csoportból, ők 8 pontot szereztek.

Női EHF-kupa, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, B csoport

Rovatok