Index Vakbarát Hírportál

Mínusz 5-ről óriási veszprémi győzelem

2019. február 16., szombat 19:06

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém a macedón Vardarral találkozott, és miután hazai pályán még szeptemberben kikapott tőle, idegenben tudott javítani. Nem volt kicsi a tét, mert ezzel a sikerrel megszerezték a csoport második helyét.

Fej-fej mellett haladt a két csapat 18 percen át, 8-8 után azonban a szkopjeiek váltottak, és négyes rohammal 12-8-ra elhúztak.

Lékai Máté tartotta a mieinket, a német átlövő, Dissinger azonban felvette a versenyt. A másik oldalon Milosalvjev parádézott a kapuban, és a védései után könnyen tudtak rárontani a védelemre, ami nem is rendeződött vissza mintaszerűen.

 A félidőre 16-11 állt az eredményjelzőn, az utolsó 20 másodpercben a szerb kapus három labdát is fogott.

55-33 százalék volt a két kapus védései hatékonysága – Sterbik jól kezdett, de az utolsó percben már Mikler volt a helyén -, ez volt a magyarázat a különbségre.

A fordulat félideje

A második félidőben jól működött a mieink védekezése, Mikler jól védett, Nagy László üres kapus góljával 17-16-ra sikerült felzárkózni. A korábbi szegedi szélső, Garcia Parrondo időt kért, mert érezte, bajba kerülhet csapata. Valamint az is látszódott, hogy a veszprémi edző, David Davis is kitalált valamit a szünetben.

Mackovsek egyenlített, a 18. perc után ismét egyenlő volt.

Dibirov hetese viszont megakadályozta, hogy a magyarok átvegyék a vezetést, Sztojlov pedig még egy gólt rakott közé. Aztán jött a lett óriási Kristopans, vagyis ismét 3 gól különbség alakult ki a két csapat közt.

A Veszprém egy pillanatra sem adta fel, az 51. percben Lékai lövésével egyenlő lett.

Skube és Nagy góljai után Mikler fogott egy labdát, Strlek végigrohant a pályán, és már a Veszprémnél volt az előny.

Skube megint pontos volt, a másik oldalon Marguc is a szélről. Öt perccel a vége előtt 25-24-re vezetett a magyar csapat.

Blagotinseket kiállították, Dibirov nemcsak hetest hagyott ki, az ismétlésnél is hibázott. Nenadics ejtése jobbkor nem is jöhetett volna, először a meccsen kettővel vezetett a Veszprém.

Ezt a kétgólos előnyt a végéig megőrizte a magyar csapat, a második félidőben a csapatot a hátára vevő Nagy László lőtte az utolsó gólt (29-27) és ezzel a csoport második helyére került.

férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 12. forduló, A csoport:
Vardar Szkopje (macedón)-Telekom Veszprém 27-29 (16-11)

Rovatok