Index Vakbarát Hírportál

Már nem egyiptomi kapitány a Veszprém kéziedzője

2019. május 9., csütörtök 09:35

A Bajnokok Ligája-elődöntős Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának spanyol vezetőedzője, David Davis távozott az egyiptomi válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

A tavaly májusban kinevezett kapitány irányításával vett részt az észak-afrikai csapat a januári, német-dán közös rendezésű világbajnokságon. Egyiptom a csoportkörben 30-30-as döntetlent játszott a magyar válogatottal, amelyet a középdöntőben egy hellyel megelőzött, és végül az olimpiai kvalifikáció szempontjából kedvező nyolcadik pozícióban zárt. A magyarok tizedikek lettek.

Az egyiptomi szövetség közösségi oldala szerint a válogatottat mostantól az ugyancsak spanyol Roberto García Parrondo irányítja, aki játékosként szerepelt Szegeden és Budakalászon is, jelenleg pedig a szintén BL-elődöntős macedón Vardar Szkopje vezetőedzője.

A közlemény szerint Parrodónak voltak ajánlatai Magyarországról, Lengyelországból és Oroszországból is, ám végül a következő, 2021-es világbajnokság házigazdáját, Egyiptomot választotta. (MTI)

Rovatok