Index Vakbarát Hírportál

Hihetetlen utolsó perc, kikapott a Kiel a kézi-BL-ben

2019. november 10., vasárnap 20:58 | aznap frissítve

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában az eddig veretlenül menetelő német Kiel hazai pályán szenvedett vereséget a Portótól.

Olyan utolsó percet láthattunk, ami még sokáig emlékezetes marad a sorozat történetében. Azért volt éles a végjáték, mert a Kieltől nem láthattuk a szokásos gyors játékát, olykor enerváltan mozogtak, a horvát Duvnjak például csak az üres kapuba tudta bedobni a labdát, egyébként nem volt eredményes kísérlete. A Kiel a hét közben a Löwennel szemben maradt alul egy góllal a bajnokságban, ez is magyarázta a fáradtságot.

A portugálok jobb kezes jobbszélsője, Fernandes ellenállhatatlanul játszott a hajrában – még ha szokatlannak is hatottak a kitekert mozdulatai –, a legélesebb szögekből is bátran vállalkozott, és a dánok olimpiai bajnok kapusa, Landín nem érezte, hogyan kell helyezkednie, nem tudta kitalálni a gondolatait.

De vissza az utolsó perchez.

27-27-nél a portugálok támadtak, a 7-6 elleni játékot vették elő, amivel felzárkóztak. Iturizzéhoz került a labda, aki kapura fordult és bevágta. A kubai beálló azonban az egyik lábával a vonalra lépett, ezért a játékvezetők elvették a találatot. Jött a Kiel ellentámadása, időt kértek, utána a szélre húzták le a labdát, az osztrák Bilyk elpörgette a kapus mellett, Quintana azonban visszavetődött, és a nem kell erővel haladó labdát megfogta a gólvonalon. Teljes terjedelmével nem volt bent a labda, ezt a visszajátszás igazolta. Ekkor nagyjából 20 másodperc volt hátra.

Jött az utolsó támadás, a németek nem tudtak szabálytalankodni, ezzel nem tudták ölni az időt, Silva pedig 8 méterről kapura lőtt, és Landín nem tudott hárítani. (27-28)

A Kiel még így is a csoport élén áll 11 ponttal, a 8 pontos Porto viszont újfent jelezte, idén nagyon oda kell figyelni rájuk. A két csapat Portugáliában ismét összecsap egymással szerdán.

Rovatok