Index Vakbarát Hírportál

Drámai hetespárbajban bukta el a BL-elődöntőt a Győr

2021. május 29., szombat 17:24

Hétméteresekkel dőlt el a budapesti női kézilabda-Bajnokok Ligája négyes döntőjének első elődöntője. Habár a Győr a rendes játékidő utolsó percében még vezetett, nem tudta megtartani az előnyét, a végjátékban pedig többet hibázott, így nem jött össze az egymás utáni ötödik finálé.

Azt már a találkozó előtt is lehetett sejteni, hogy óriási és szoros csata lesz, ugyanis a csapatok legutóbbi két mérkőzése is döntetlennel ért véget.

Jó győri védekezéssel és Amandine Leynaud védésével indult, aztán Fodor Csenge góljával folytatódott az első elődöntő. Eleinte mindkét együttes szervezetten védekezett, támadásban viszont idegesek voltak a csapatok. 4–3-as vezetésnél teljesen leállt a Győr, a franciák sorozatban négy gólt lőttek, és a 20. percben már 7–4-re ők vezettek, Ambros Martínnak időt kellett kérnie. Hiába próbált cserélni is a spanyol tréner, a játék képe nem igazán változott, az ETO látványosan erőlködött, és javarészt Veronica Kristiansen heteseiből élt.

Szladjana Pop-Lazics és Ana Gros vezetésével egyre nagyobb előnyre tett szert a Brest, amelynek kapujában Cleopatre Darleaux parádézott az egész első félidőben. A játékrész végén Leynaud is bemutatott egy óriási védést Coralie Lassource ziccerénél, azonban ez is csak arra volt jó, hogy ne álljon vissza a négygólos különbség. 30 perc után a Brest 11–8-ra vezetett, a Győr mindössze négy akciógólt lőtt egy félidő alatt.

A második felvonást nagyobb lendülettel kezdte az ETO, Fodor és Kristiansen révén visszajött egy gólra, de csak rövid ideig tartott a fellángolás, sőt a Brest is erőre kapott, és 15–11-re ellépett. Ekkor még úgy tűnt, hogy Silje Solberg becserélése sem segít a Rába-partiakon.

Aztán egy csapásra minden megváltozott, a Győr három gyors gólt szerezve újfent visszajött mínusz egyre, majd Faluvégi Dorottya emberelőnyben ejtett a franciák kapujába, amivel már egál volt!

Egy perccel később Kari Brattset harcolt ki hetest, amit Görbicz Anita értékesített, 4–3 után először volt előnyben a Győr! Érezhetően megakadt a Brest, emberfórban is passzívan játszottak, az ETO viszont elővette a látványos támadójátékát, hatalmasat fordult a meccs. Stine Oftedal is betalált végre, a franciákat pedig Gros vitte a hátán ekkor. Egy góllal vezetett a Győr az utolsó öt perchez érve, de Gros hamar egalizált, utána viszont jött két Solberg-bravúr, valamint egy Oftedal- és egy Brattset-gól, amivel visszaállt a kétgólos differencia.

Ebből egy maradt az utolsó percre, Görbicz pedig hetest rontott, ami megadta nekik a lehetőséget az egyenlítésre, ezt pedig ki is használták, 20–20 után jöhetett a 2×5 perces ráadás.

A hosszabbítás is óriási küzdelmet hozott, a Darleaux-t váltó Sandra Toft remekelt a franciák kapujában, neki is köszönhetően az utolsó öt percnek 22–22-vel vágtak neki a csapatok. Solberg teljesítménye sem romlott szerencsére, egyértelműen a kapusokról szólt ez az időszak. Alicia Toublanc törte meg a gólcsendet, hosszú idő óta először vezetett a Brest, Kristiansen viszont gyorsan egyenlített büntetőből. Sőt fél perccel a vége előtt elvették a labdát a „vendégektől” a portugál játékvezetők, de a Győr nem tudott betalálni, 23–23 a vége, hétméteresek következtek!

A hetespárbaj első körére Laura Glauser érkezett a győri kapuba, aki azonnal megfogta Gros próbálkozását, de Kristiansen is hibázott. Toublanc betalált, akárcsak Görbicz, a következő körben viszont Kalidiatou Niakaté jól célzott, Estelle Nze Minko azonban nem. Djurdjina Jaukovics is belőtte a sajátját, akárcsak Oftedal, azaz még élt a győri remény.

De sajnos Isabelle Gulldénnak sem remegett meg a keze, így a Brest jutott be a döntőbe, a Győr a bronzéremért játszhat vasárnap.

Az ETO 2018 januárja óta először kapott ki a Bajnokok Ligájában.

VÉGEREDMÉNY, NŐI KÉZILABDA-BAJNOKOK LIGÁJA, 1. ELŐDÖNTŐ
Győri Audi ETO KC (magyar)–Brest Bretagne (francia) 25–27 (8–11, 20–20) – hétméteresekkel

A második elődöntőben a norvég Kristiansand 33–30-ra legyőzte az orosz CSZKA Moszkvát, így kialakult a vasárnap program is:
15.15: Győri Audi ETO KC–CSZKA Moszkva (bronzmeccs)
18.00: Brest Bretagne–Vipers Kristiansand (döntő)

Rovatok