Index Vakbarát Hírportál

A magyar válogatott kapitánya aludt a sorsdöntő meccs alatt?

2023. január 23., hétfő 09:48

Mint arról beszámoltunk, a magyar válogatott az előzetes célokat elérte – sőt, talán túl is szárnyalta – azzal, hogy bejutott a negyeddöntőbe a svéd–lengyel közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon. A mieink sorsáról azonban nem a Zöld-foki-szigetek elleni saját meccs, hanem a svéd–portugál találkozó volt hivatott dönteni. Pontosabban az kellett, hogy az előzetesen tartalékosnak ígért házigazda mindenképpen legyűrje az ibériai válogatottat. 

Ez végül két góllal, 32–30-ra sikerült is a svédeknek, így pedig a magyar csapat megőrizte második, továbbjutó helyét a középdöntős II-es csoportban. Mint kiderült, a találkozóról teljesen lemaradt válogatottunk szövetségi kapitánya, aki inkább elment pihenni, mint hogy valami olyanon izguljon, amire nincs ráhatása. 

„Csak próbáltam!” – felelte Chema Rodríguez szövetségi kapitány a Nemzeti Sport újságírójának azon kérdésére, valóban végigaludta-e a svédek és a portugálok összecsapását. – „Viszont valóban nem néztem a meccset, a végeredményt is úgy tudtam meg, hogy az erőnléti edzőnk, Tord bejött a szobámba, és közölte, hogy ott vagyunk a negyeddöntőben. Éppen elég feszültséget okoztak eddig a vébén a saját meccseink, nem akartam még most is ezen stresszelni.”

A magyar férfi kézilabda-válogatott ezzel kijutott az olimpiai selejtezőre is. A magyarok a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, az pedig hétfőn dől el, hogy a szerdai, stockholmi negyeddöntőben Dániával vagy Egyiptommal találkoznak. 

A nemzetközi szövetség (IHF) olimpiai kvalifikációs tornáit 2024. március 11–17. között rendezik, mindhárom helyszínen négy csapat szerepel, amelyek közül az első két-két helyezett jut ki a jövő nyári párizsi ötkarikás játékokra.

Férfi kézilabda-világbajnokság
Középdöntő, 3. (utolsó) forduló
II. csoport (Göteborg)

Svédország–Portugália 3230 (1314)

IzlandBrazília 4137 (1822)

Magyarország–Zöld-foki Köztársaság 42 30 (22 15)

A végeredmény: 1. Svédország 10 pont, 2. Magyarország 6, 3. Izland 6, 4. Portugália 5, 5. Brazília 3, 6. Zöld-foki Köztársaság 0

Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt. A negyeddöntőbe az első két helyezett jutott.

(Borítókép: Chema Rodríguez 2023. január 18-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok