Amíg 2014-ben még a Veszprém és a Szeged biztosította a magyar férfi kézilabda-válogatott gerincét, addig a mostani keret fele már légiósként szerepel a nemzeti együttesben. Amelyben a szakág két meghatározó alakulatának képviselői időközben a létszámot tekintve erőteljesen megkoptak. A nemzetközi mezőnyben a Veszprém és a Szeged változatlanul megkerülhetetlen tényező, jelen pillanatban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében várják a sorozat folytatását, teljesítményük azonban már meghatározó mértékben függ éppen aktuális légiósaik erejétől – és persze formájától. A magyar válogatott fiatal kulcsfigurái közben külföldi együttesekben számítanak alapembereknek, és töltenek be ott meghatározó szerepet. Összeállításunkban a miértekre kerestük a választ, a sportági szakértőként megkérdezett Császár Gábor segítségével.
Néhány évvel ezelőtt szinte elképzelni sem tudtuk a magyar kézilabdában, hogy a női és férfi szakágban ilyen sok játékos csapjon fel légiósnak – pedig ez egyre gyakoribb Európában, csupán Magyarországon volt mindezidáig szokatlan, egyedi esetekre korlátozódó jelenség. Az utóbbi években viszont ez megtörni látszik idehaza is, gyakorlatilag egyre-másra érkeznek a hírek, hogy válogatottbeli kulcsjátékosok külföldre szerződnek.
Sportági szakértőként Császár Gábort, a 247-szeres válogatott egykori irányítót, a Cegléd jelenlegi szakmai igazgatóját kérdeztük arról, hogy a férfiszakágban milyen változás eredményezte ezt a trendet, valamint hogy ez milyen hatással van vagy lesz a jövőben nemzeti csapatunk teljesítményére, fiataljainkra és a magyar ligára.
Ha már a világbajnokság éve van, vizsgáljuk meg, hogy két viadallal korábban hogyan alakult a csapatösszetétel.
A 2021-es egyiptomi vb-n a magyar válogatott történetének harmadik legjobb eredményét érte el azzal, hogy ötödik helyen zárt (1986 ezüstérem, 1997 negyedik hely). Az akkori huszonegy fős keretből tízen (Győri Mátyás, Hanusz Egon, Lékai Máté, Bánhidi Bence, Rosta Miklós, Sipos Adrián, Bodó Richárd, Ligetvári Patrik, Szita Zoltán, Bóka Bendegúz) jelenleg is a válogatottban van, egy nagy különbség viszont akad: csupán Szita Zoltán volt az négy évvel ezelőtt, aki akkor is légiós volt, a Wisla Plockban játszott – ahogyan most is.
Rajta kívül Máthé Dominik játszott külföldi csapatban akkor és most is, a 25 éves átlövő viszont jelenleg súlyos térdsérülését követő rehabilitációját végzi.
Négy éve tehát a huszonegy fős keretből tizenkilencen hazánkban játszottak, ami még lesújtóbb, heten közülük a két nagy csapat, a Szeged és a Veszprém egyikében, valamint hatan a Tatabányában – előbbiek esetében ez a szám most három, utóbbiéban pedig csupán egy, Bartucz László személyében.
2015-ben nem jutottunk ki a vb-re, így a 2014-es Európa-bajnokság összeállítását tekintjük át, amelyet a nyolcadik helyen zártunk. A 18 fős keretből 4-en külföldön játszottak (Császár is köztük volt), 14-en pedig országhatárainkon belül: 10-en (!) Veszprémben és Szegeden, 2-en Gyöngyösön, 1-1 játékos pedig Csurgón és Balatonfüreden.
Két együttesünk is meghatározó szereplője az európai kézilabdázásnak, a Veszprém és a Szeged évről évre a Bajnokok Ligájában szerepel. Előbbi már négyszeres finalista, és hétszer jutott négyes döntőbe, a Tisza-partiak pedig EHF-kupa-győztesek és háromszoros BL-negyeddöntősök – de mégsem e két csapat játékosai alkotják a válogatott magját. Sőt!
A bakonyiak klubhonlapon megtekinthető kerete nem feltétlen a valós képet mutatja a házi erőviszonyokat tekintve, ugyanis a 19 játékosból 3 magyar is tagja ugyan a felnőttcsapatnak, az igazság viszont az, hogy a nemzetközi mérkőzéseken csupán a védőspecialista Ligetvári jut szerephez (de ő kulcsszereplő), míg a két fiatal, Végh Bálint és Barna János Dániel a magyar bajnoki vagy kupamérkőzésen kap lehetőséget.
A Veszprémnél egyértelmű a cél: kötelező a bajnoki cím és a kupagyőzelem, valamint megszerezni végre a hőn áhított BL-serleget. Ehhez minden szakmai és anyagi feltétel adott a klubnál, ahogy Bartha Csaba klubigazgató is fogalmazott, a gazdasági háttér kötelezi arra az együttest, hogy minden címet elhódítson.
A cél szentesíti az eszközt, ezt mutatja a keretösszetétel is. A szakági világklasszisok már nem feltétlenül a BL-rekordgyőztes Barcelonában, hanem az első BL-trófeájára hajtó Veszprémben akarnak játszani: Nedim Remili, Ludovic Fabregas, Aron Pálmarsson vagy Luka Cindric is a sztárjátékosok közé tartoznak, akik hazánk első számú kirakatcsapatát választották, a szakmai kihívás mellett a klub által nyújtott előnyös anyagi lehetőséget is mérlegre téve. Amennyiben pedig a sajtóhírek igaznak bizonyulnak, úgy a világ jelenlegi legjobb kapusa, Emil Nielsen, a katalánok sztárjai, Dika Mem, valamint az ex-szegedi Thiagus Petrus is Veszprémet választja a közeljövőben következő állomáshelyének, a cél így nem is lehet más, csak a BL-győzelem.
A Szeged 17 fős keretében már több magyar névvel találkozhatunk, de a helyzet a Tisza-parton sem (sokkal) jobb, mint legnagyobb riválisánál. Mikler Roland, Bánhidi Bence és Bodó Richárd valóban kulcsszereplője az együttesnek, viszont Nagy Martin és Rea Barnabás epizódszerephez jut – leginkább a bajnokságban. A fiatalok közül Szilágyi Benjámin az, aki bőven kap játékpercet még a BL-ben is, de akinek a góllövőlista vezetője, Mario Sostaric a poszttársa, azért az nincs könnyű helyzetben.
De hol vannak akkor a magyarok? Röviden, a Tatabányát kivéve (ott a 16-os keret több mint fele légiós) a magyar bajnokság többi csapatában, vagy külföldön.
A Ferencváros csak magyarokra épít, és jövőre valószínűleg a második számú nemzetközi kupasorozatnak tekinthető Európa-ligában indul – ami bizonyítja, hogy van potenciál hazánk fiataljaiban. De beszélhetünk a PLER-ről, a Balatonfüredről, az akadémistákra alapozó NEKA-ról, vagy a másodosztályból feljutott és az élvonalban is kiválóan teljesítő Győrről, amely éppen vasárnap verte meg a Szegedet. Kivétel nélkül mindenhol honi játékosokra építenek, kiegészítve néhány légióssal. Mégsem a hazai mezőnyben lévő játékosok adják a magyar válogatott keretének többségét, hanem idegenlégiósaink.
A jelenlegi húszfős magyar Eb-selejtezős keretből tízen külföldön játszanak, a fennmaradó másik fél pedig hat honi csapatból tevődik össze (három ferencvárosi, két-két tatabányai és szegedi, valamint egy-egy veszprémi, csurgói és balatonfüredi). Röviden és tömören elmondható, hogy nagyrészt a fiatalok próbálják ki magukat idegenlégiósként, míg az idősebb korosztály a hazai nagy csapatok egyikét célozza meg – de természetesen akad ez alól kivétel.
Például Sipos Adrián, aki már karrierjének bőven a közepén került reflektorfénybe, Tatabányán eltöltött évei közben figyeltek fel rá a sztárcsapatok, köztük a Veszprém is, amely két idényre le is igazolta, majd onnan a világ legerősebb bajnokságában, a Bundesligában találta magát – 33 (!) évesen.
A melzungeni beálló az egyetlen 30 év feletti légiósunk, míg az őt követő legidősebb külföldön játszó játékosunk is csupán 27 éves, miközben 24 év alattiakból akad 8 (!) is.
Az együttes legfiatalabb játékosa, Fazekas Gergő – aki levélben kérte a klubtól, hogy ne kelljen visszatérnie –, valamint a már említett Szita egyaránt a lengyel Wisla Plockot erősíti. Öten, Imre Bence, Ilic Zoran, a szezon végéig Krakovszki Zsolt, Sipos és Nagy Benedek a német bajnokságot (utóbbi a másodosztályt), míg Hanusz Egon és Palasics Kristóf a portugál élvonalbeli Benficát erősíti. (Bár utóbbi most érdekes helyzetbe került, ugyanis sérülés miatt a Veszprém visszahívta kölcsönszerződéséből az idény végére, és közben már be is mutatkozott a bakonyiaknál.) Rosta pedig a román elitligát választotta. De miért?
Erre kerestük a választ, segítségünkre pedig a Sport1-nél szakértőként tevékenykedő Császár Gábort hívtuk, aki pályafutása során két honi csapatban, Dunaferrben és a Veszprémben, valamint négy ország öt csapatában is megfordult (a dán Viborgban, a spanyol Teka Cantabriánál, a francia Chambery Savoie-ben és a Paris Saint-Germainben, valamint a svájci Kadetten Schaffhausenben).
„Fontos kiemelni, hogy ez mindig egy tendencia. Mindig változik attól függően, hogy az éppen aktuális klubéletben milyen anyagi forrásokkal rendelkeznek a csapatok, vagy összességében mennyi pénz van az élvonalbeli bajnokságban” – kezdte Császár Gábor, majd megjegyezte: az ő idejében a légiósélet nem volt ennyire magától értetődő – ahogy erre bizonyságot szolgáltatnak a fentebb leírtak is.
2014-ben éppen én voltam a 4 közül az egyik légiós, ami azért is volt ilyen kevés 11 évvel ezelőtt, mert a válogatott magját még a Szeged és a Veszprém alkotta.
Az egykori irányító kiemelte, hogy a két sztárcsapatot hosszú évek óta külföldi edzők irányítják, akik magukkal tudták/tudják hozni a legnagyobb sztárokat is. (A Szegedet 2013-tól tíz éven át a spanyol Juan Carlos Pastor irányította, és jelenleg is külföldi páros ül a kispadon, míg a Veszprémet Mocsai Lajos 2012-es távozása óta már a hatodik külföldi tréner vezeti.)
„Ezek az edzők megtehetik, hogy a francia válogatottból szemezgessenek, ami az egyik – ha nem a – legerősebb nemzeti csapat a világban. A Veszprém a Barcelona sztárjait tudja idecsábítani, ami azt mutatja, hogy a bakonyiak számára legfőképpen az a fontos, hogy a legfelső polcról szerezzenek játékosokat, bármennyibe is kerüljön az adott igazolás. Mivel sztárok érkeznek a két nagy csapatunkba, ezért a magyar fiatalok nem tudnak odakerülni. Veszprémben kell az eredmény, nagy a nyomás mindenkin.”
De nem csak ezen múlik az, hogy fiataljaink külföldre igazolnak. Császár szerint a válogatottunk magját alkotó 2002-es korosztály, Palasics, Ilic, Imre, a Krakovszki ikrek és az egy évvel fiatalabb Fazekas – bár már egy éve tagjai a keretnek, részt vettek három világversenyen, kivétel nélkül elképesztő tehetségesek – még egyáltalán nem kész játékosok.
Biztos vagyok benne, hogy ezekre a fiatalokra lett volna igény Magyarországon is – ezt mutatja éppen Palasics Kristóf visszahívása a Veszprémbe, vagy Krakovszki Zsolt nyári hazatérése. Azt gondolom, hogy kinyílt számukra a világ, sokkal tájékozottabb az ember a külhoni bajnokságokat tekintve. Itt a saját példám, a kétezres évek elején alig tudunk valamit más ligákról, ugyanis sokkal kisebb rálátásunk volt arra, hogy mi történik külföldön. Nem volt ennyi közvetítés, és persze az internetvilág sem ott tartott még, ahol most tart.
Császár Gábor kiemelte: akkoriban döntően a világversenyeken tájékozódtak más bajnokságok, játékosok szerepéről és helyzetéről. Hozzátette, hogy nemcsak lehetőségeik vannak a magyar fiataloknak, hanem hatalmas igény is van a játékukra.
„A tehetségekre, jó és megbízható játékosokra mindenhol van igény. Mondani sem kell, hogy mekkora befolyásoló tényező a fizetés. Az én időmben még hazánkban is kiváló pénzeket lehetett keresni, ezért nem volt olyan vonzó az, hogy csapot-papot itt hagyjanak a magyarok, és eligazoljanak akár több ezer kilométer távolságra a családjuktól és a barátaiktól” – utalt arra, hogy a Győri női kéziseinek sikerein felbuzdulva európai topklubot építettek, ehhez pedig megfelelő anyagi háttér állt rendelkezésre Szegeden és Veszprémben is. Ahogy azt fentebb is említettük, ez pedig a külföldi szakemberek és játékosok szerepvállalását hozta magával – a legjobb magyarok lehetőségeit beszűkítve. Tehát aki szakmailag és anyagilag lépni akart, annak külföld lett a hazai pálya.
Császár kitért arra, hogy fiataljaink jelenleg még tarthatnak attól is, hogy mindkét BL-csapatunk keretét szupersztár játékosok alkotják, ezért inkább külföldi együttesekben pallérozódnak.
Nagyon támogatom, hogy próbálja ki magát az külföldön, aki érez magában vágyat és kurázsit. Itt van Ilic Zoran példája. Látszott, hogy mennyit fejlődött az utolsó veszprémi idényében, viszont mióta Németországban játszik, azóta a válogatott első számú jobbátlövőjévé nőtte ki magát. De beszélhetünk a többi fiatalunkról is, mindannyian rengeteget fejlődtek külföldön, ami azt mutatja, hogy jó döntést hoztak, a válogatottban pedig egyre meghatározóbb szerephez jutnak.
Szakértőnk a Ferencvárost emelte ki a magyar klubok közül, amelynél egyértelműen látszik, hogy elindították azt a szakmai munkát, amelynek során a magyar fiatalok kerültek előtérbe.
„Évek óta ugyanazok alkotják a csapat magját, de eközben bíznunk is kell valahol abban, hogy ez az együttes valamelyest szétszakad. Az ugyanis bizonyítja majd, hogy ott jó munkát végeztek, és ezzel esetlegesen nagyobb csapatok is felfigyelnek egy-egy szereplőre. A Tatabányánál jelenleg más a helyzet. Nagyrészt légiósok alkotják az együttest, amennyiben viszont jók az információim, akkor ott is struktúraváltás lehet a közeljövőben, és igyekeznek több honi játékost beépíteni a keretbe.”
Császár Gábor kiemelte, hogy rengeteg minden túlmutat magán a sporton, és akár az erőviszonyokon is. Hiába látják úgy a sportágban többen is, hogy efelé a tendencia felé haladunk, sokszor a sportvezetők kezében van a döntés – ők pedig a sikereket keresik.
A rengeteg légiós szerepe természetesen meghatározó a magyar bajnokságban, a korábbi irányító szerint viszont nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ez előnyt vagy éppen hátrányt jelentene az NB I-re nézve.
„Ez nem így működik, hogy jó vagy rossz nekünk és a magyar csapatoknak. Én voltam olyan csapatban, ahol példaképekkel játszhattam együtt, és mindenki szerette őket. Azt láttuk bennük, hogy új szemléletet adnak, hasznos tanácsokkal látnak el minket, de volt példa ennek az ellenkezőjére is. Tisztában kell lenni azzal, hogy van olyan klub, amelyikkel nem tudod felvenni a versenyt. Én szerencsés vagyok, játszhattam három évet a Veszprémben, és tizenöt évet külföldön, megtapasztalhattam mindkettőt, és így is tizenhat esztendőt lehúztam a válogatottban. Szerintem meg kell tapasztalni a légióséletet, de nincs olyan egyértelmű recept, hogy ez vagy az a megfelelő út. Óriási segítséget adott mind a tudásomhoz, mind a személyiségemhez az, hogy ennyi kézilabda-kultúrát megismerhettem.”
(Borítókép: Fazekas Gergő 2025. március 16-án. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI)