Index Vakbarát Hírportál

Hiába a németek óriási erőfölénye, a piros-fehér-zöldekről szólt az ütközet

2025. június 17., kedd 19:56

Az Egyesült Államokban zajló klubvilágbajnokság F csoportjának nyitó mérkőzésén gól nélküli döntetlenre végzett egymással a német Dortmund és a brazil Fluminense.

A dél-amerikai csapatok veretlenségének (2–2–0) megőrzése volt a tét az első keddi mérkőzésen, bár azért azt is megjegyezhetjük, hogy az európai gárdák (3–2–1) egyetlen zakóját is UEFA-csapat okozta, mivel a PSG és az Atlético Madrid egymás ellen rajtolt, a BL-győztes párizsiak pedig kiütéssel győztek.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a CONMEBOL-küldöttség két döntetlenje a mi kontinensünk egy-egy csapata ellen született, és a Benfica örülhetett, hogy kétgólos hátrányból vissza tudott kapaszkodni a Boca Juniors ellen.

A tavalyi BL-döntős Dortmund nem kezdett ilyen rosszul, de az óriási erőfölény (82,65 millió eurós keretérték az egyik, 477,9 milliós a másik oldalon) finoman szólva sem mutatkozott meg a játékban, sőt, a játék képe és a 8–3-as lövésmutató után örülhettek a fekete-sárgák, hogy gól nélkül zárult az első félidő.

A fordulást követően Agustin Canobbio puskázott el ígéretes lehetőséget, míg a 64. percben feljegyezhettük a németek első kaput eltaláló próbálkozását – Marcel Sabitzer lövésénél azért nem kellett földöntúli bravúrt bemutatni.

Gregor Kobelre azért nem lehetett panasz, még a döbbenetesen nagy lesről ismételt brazil lövést is hárította, így ezen a meccsen végül huszonegy helyzetből (14–7) sem született gól.

Klubvilágbajnokság, csoportkör, 1. forduló

F csoport

E csoport

(Borítókép: Elsa - FIFA/FIFA via Getty Images)

Rovatok