Index Vakbarát Hírportál

Állami garancia a magyar női kosár-Eb pályázathoz

2011. július 25., hétfő 18:33 | aznap frissítve

iztosítja a kormány a 2015-ös női kosárlabda Európa-bajnokság megrendezésére benyújtandó magyar pályázathoz szükséges állami garanciát - ismertette a kabinet hétfői döntését a miniszterelnök szóvivője.

Szijjártó Péter újságírók előtt azt mondta, ezzel minden akadály elhárult a magyar pályázás útjából.

"Mindennek különös sportszakmai jelentősége van, hiszen a majdani Eb-t követő évben, 2016-ban olimpiát rendeznek Brazíliában, ahol reményeink szerint már valamely nem kosárlabdacsapata is képviselheti Magyarországot" - tette hozzá a szóvivő.

Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottságának elnöke és Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) vezetője június 6-án jelentette be a jelentkezési szándékot. A készülőben lévő pályázat riválisai Spanyolország, Szerbia, valamint - közösen - Fehéroroszország és Litvánia lesznek.

"Az európai szövetség jövőre hirdeti ki a győztes kandidálót, és mivel akkor lesz 100 éves a magyar kosársport, szeretnénk otthont adni majd a FIBA Europe végrehajtó bizottsági ülésének - tette hozzá júniusban a szövetség első embere. - Nagy ajándék lenne, ha éppen akkor jelentenék be, hogy mi bonyolíthatjuk le a 2015-ös Eb-t. A rendezés egyébként nem lenne rentábilis, de nekünk az a feladatunk, hogy példaképeket állítsunk az utánpótlás elé."

Magyarország legutóbb 1997-ben rendezett Eb-t, akkor a női válogatott a negyedik helyen zárta a 12 csapatos - litván győzelmet hozó - tornát. A csoportmeccseknek Zalaegerszeg és Pécs, a többi találkozónak Budapest adott otthont.

Rovatok