„A magasságot nem lehet tanítani” – szokta mondani Rátgéber László, aki női és férfi szövetségi kapitány is volt már, és akit 2009-ben Európa legjobb edzőjének választották.

Az ő pécsi utánpótlás-akadémiájának kiemelkedő tehetsége Kiss Virág, aki még csak 16 éves, de már 194 centi magas, és a korosztályos bajnokság mellett már két éve bemutatkozott a magyar női élvonalban a PEAC-PÉCS játékosaként.

Abban az élvonalban, ahol a centerek 90%-a külföldi, mivel nagyon kevés a magas magyar játékos, a legtehetségesebbek pedig már külföldön játszanak.

Kiss Virágot idén beválogatták az U17-es válogatottba egy évvel fiatalabb játékosként, ahol nem csak helytállt az idősebbek között, de a világbajnoki bronzmérkőzésen, a házigazda csehek ellen telt ház előtt 21 pontot szórt, 12 büntetőből mindössze egyet hibázott, 10 lepattanójával dupla-duplát ért el, ez a teljesítmény pedig felnőtt mezőnyben is párját ritkítja.

Csapattársával, Dubei Debórával, valamint két amerikai és egy spanyol válogatottal együtt beválogatták a vb All Star csapatába, amelynél nagyobb egyéni elismerés nincsen. Kiss a magyar női kosárlabda nagy reménysége, aki ha így fejlődik, hatalmas karrier áll előtte.

Emlékszel az első kosáredzésedre?

Nem. Nagyon kicsi voltam, tíz év körüli.

A kosárlabda szerelem volt első látásra?

Nagyon nem. Nem is azért kezdtem el kosarazni, mert annyira tetszett volna, hanem mert nagyon
sokan mondták, hogy a magasságom miatt meg kellene próbálnom. Magamtól szerintem nem mentem volna el edzésre. Anyukám és a testnevelő tanárom viszont nagyon szerette volna, ha elkezdem ezt a sportot.

Kislányként okozott problémát elfogadni, hogy nagyon magas vagy?

Igen. Nagyon sokszor éreztem azt, hogy egy teljesen más ember vagyok. Nagyon sokat
bántottak emiatt kiskoromban, de a mai napig is vannak, akik beszólogatnak. De most már elfogadom magam így, nem érdekelnek, nem tudok ez ellen tenni, ilyen vagyok.

Jelenleg, 16 évesen 194 centi magas vagy. Mennyit jósolnak a szakemberek?

Nem tudom, nem is szeretném tudni! Szerintem már sokat nem növök, de pár centi még van bennem.

Nehéz döntés volt, hogy 14 évesen Pécsre szerződtél, és gyakorlatilag profinak álltál?

Ez egy fordulópont volt az életemben. Akkor nagyon sokat gondolkodtam, hogy még várhatok-e vele, vagy meg kell-e lépnem mihamarabb. Utólag azt látom, nagyon jól döntöttem, és megbántam
volna, ha maradok ott, ahol akkor voltam. Nagyon szeretek Pécsett lakni, kosárlabdázni, nagyon szeretem azokat az embereket, akik körülvesznek.

Miért Pécset és a Rátgéber László vezette Akadémiát választottad?

Itt voltak a legjobb feltételek, ez volt a legszimpatikusabb hely. Mikor Rátgéber László öt éve elkezdte a bajai nyári táborát, nagy vágyam volt, hogy eljuthassak oda. Ez soha sem sikerült, azóta sem, nem volt rá időm nyaranta. Rátgéber Lászlóról viszont csak jókat hallottam, nekem nagyon szimpatikus volt. Az, hogy a PEAC-PÉCS NB I-es csapatában is játszhatok, csak később alakult ki.

Milyen egyszerre a saját korosztályodban és élvonalban szerepelni?

Nagyon más a kettő. Az utánpótláscsapatban mindenben segítjük, támogatjuk egymást, a felnőtt
csapatban viszont profi játékosok vannak, ők húznak minket, fiatalokat. De mind a két közeg nagyon jó. Az elején kicsit féltem a PEAC-tól, nem gondoltam magam profi csapatba valónak, de a napok, hetek teltével egyre jobban beilleszkedtem. Már nem érzem azt, hogy egy kislány vagyok a nagyok között.

Mennyiben segített az, hogy a PEAC-nál és az Akadémián ugyanaz volt az edződ, Imreh Ajtony?

Azt hiszem, Ajtinak köszönhetek mindent, amit eddig sikerült elérnem. Ha rosszabb napjaim voltak,
akkor is ott volt mellettem, mindig támogatott. Nem biztos, hogy itt tartanék, ha nincs mellettem.

Mennyit számít, hogy 16 évesen már nemzetközi meccseken is pályára léphetsz?

Nemzetközi szinten tapasztalom meg azt, amit az edzőim is állandóan hangsúlyoznak, ott érzem, hogy ezért érdemes felkelni minden nap, elmenni edzésre, lemenni kondizni, erősíteni. Az elmúlt
évet fel tudtam arra használni, hogy fejlődjek. Nem játszok még 15 perceket a felnőtteknél, de sok
mindenben léptem előre. Persze van még hová fejlődnöm, de azt érzem, jó úton haladok.

Milyen visszajelzést kaptál a világbajnokság után?

Felhívott Rátgéber László, és megdicsért a világbajnoki teljesítményem és az egész éves 
fejlődésem miatt. Az külön jól esett, hogy Zseljko Djokicstól, a PEAC vezetőedzőjétől is kaptam egy 
sms-t, rengeteg plusz erőt adott nekem, hihetetlen az egész! Ezért megéri kibírni a nehézségeket. Úgy érzem, mikor kell, számíthatok rájuk, és mindenben támogatnak.

Van példaképed?

Ezt nagyon sokszor kérdezték, de úgy érzem, nincs. Viszont nagyon szeretnék példakép lenni majd másoknak. Szeretnék olyan játékossá válni, akiről azt mondják, ő mindent megtett azért, hogy ilyen jó legyen.

Szerinted ez a válogatott hogyan érhette el ezt a történelmi sikert?

Az biztos, hogy ez egy nagyon jó széria. A válogatott nagyon jó játékosokkal van tele, és belülről
érezni, hogy egy csapat vagyunk, mintha évek óta együtt játszanánk. Az év során egymás ellen
játszunk a korosztályos bajnokságban, de mikor a válogatottba kerülünk, elképesztő módon tudunk
küzdeni egymásért. Mindig van egy ember, aki húzza föl a többieket.

Melyik volt a vb legnehezebb meccse számotokra?

Mindenképp a legelső, a házigazda csehek elleni meccsünk. Velük már tavaly is játszottunk, de
egyszer sem tudtuk legyőzni őket. A hazai pálya is mellettük szólt, de hosszabbításban sikerült
nyernünk. Nem mondom, hogy a bronzmeccs könnyebb volt ellenük, de sikerült, még mindig
hihetetlen, hogy kétszer is meg tudtuk csinálni.

A bronzmeccsen csapatod legjobbja voltál, a legjobb meccsedet játszottad. Nyerő típusnak tartod magad?

Ez hullámzó, persze az ember mindig nyerni szeretne. Az elődöntőben a címvédő USA ellen úgy
álltunk ki, hogy nem számít, mekkora nevük van. Mindenkinek van olyan napja, mikor bizonytalanabb magában, nem tudja, tud-e majd teljesíteni, de ilyenkor ott a csapat, és segít, támogatjuk egymást.

Hogy éltétek meg ezt a sikert?

Én még mindig nem tudom felfogni, hogy egy világbajnokságon bronzot szereztünk. Mikor lefújták a
meccset, mintha megállt volna körülöttünk a világ, annyira hihetetlen volt. Mínusz 19 pontról jöttünk
vissza, és nyertünk.

Számítottál rá, hogy beválogatnak az All Starba?

Egyáltalán nem. Azt éreztem, volt egy-két jó meccsem, de volt, mikor nem tudtam kihozni magamból a maximumot. De nem az egyéni siker járt a fejemben, csak a csapat sikere. Mikor kimondták a nevemet, hogy benne vagyok az All Star csapatban, remegett a lábam, sírni tudtam volna örömömben.

Hogyan képzeled el a jövődet?

Egyelőre nem tudom. Sokakban nagyon erős az a vágy, hogy Amerikába menjenek, bennem ilyen
nincs. Azt tudom, hogy ha egyszer kapok egy kihagyhatatlan ajánlatot, akkor lépni kell. A jelenlegi
klubom, a PEAC-PÉCS két év alatt rengeteget fejlődött, idén megnyertük a Magyar Kupát és bajnoki döntősök voltunk, ez pedig már csak jobb lesz. Ha a Pécs ismét Euroliga-szintű csapat lesz, el tudom képzelni ott a pályafutásomat.