Index Vakbarát Hírportál

Brutális kiütéssel tért vissza az életbe LeBron és a Cavs

2018. május 20., vasárnap 08:08

Otthon ugyan elhúzott 2-0-ra a Boston Celtics az NBA-rájátszás keleti főcsoportdöntőjében a tavalyi döntő Cleveland Cavaliers ellen, de várható volt, hogy Clevelandben dől majd csak el, mennyire lesz sima a párharc, az eddigi playoffmeccseken ugyanis nem ment valami jól a Bostonnak. Ez a tendencia most sem változott,

LeBronék 30 pontos különbséggel verték agyon a Celticset, és így 2-1-re szépítettek a párharcban.

A kulcs a Cleveland rettentő erős kezdése volt, szinte azonnal állva hagyták a Boston, az első negyed közepére 15 pontos előnyt szedtek össze, és innen már nem is engedték ki a kezükből a vezető szerepet. LeBron James az elején teljes erővel cipelte hátán csapatát, a végére viszont, amikor már kezdett eldőlni, visszavett kicsit, és többet irányított. Végül 27 ponttal és 12 asszisztal zárt, ennek is köszönhető, hogy a Cleveland kezdőötöséből mindenki legalább 10 pontig jutott a meccsen.

Az sem ártott, hogy rengeteget javultak hárompontosokban – az első meccs első félidejében volt, hogy sorban 14 triplából egy sem ment be, a második meccs második felében 17-ből 3-as hullámvölgyük volt, erre otthon 34 hárompontos kísérletből 17 bement.

Folytatás magyar idő szerint kedd hajnalban a negyedik meccsel, Clevelandben.

NBA, keleti főcsoportdöntő, harmadik mérkőzés

Rovatok