Index Vakbarát Hírportál

LeBron nemet mond 35,6 millióra, indulhat az őrület az NBA-ben

2018. június 29., péntek 17:22

Szinte menetrendszerűnek is mondható, hogy a péntek éjféli határidő előtt nem sokkal LeBron Jameshez közeli források jelezték, az NBA legjobb játékosa nem kíván élni opciós jogával, és nem tart igényt a 2018-19-es idényre a Cleveland Cavaliersnél szóló 35,6 millió dolláros szerződésére.

A dolog megfejtése egyszerű, és nem feltétlenül jelenti azt, hogy James elhagyja a Cleveland Cavalierst, hiszen tervezheti azt is, hogy az évről évre növekvő fizetési plafon jegyében most még több pénzért ír alá Clevelandbe, de a csúfosan elbukott NBA-döntő után esélyes, hogy újra távozik a városból.

Azzal, hogy szabadügynökké vált az opciós jogról való lemondással, nagyjából háromesélyes lett az eddigi négyesélyes harc – márciusban úgy tűnt, hogy csak a Cavaliersnek, a Los Angeles Lakersnek, a Philadelphia 76ersnek és a Houston Rocketsnak van valós esélye megszerezni Jamest – egyrészt, mert nekik van pénzük a sztár fizetésére, másrészt náluk van olyan keret, ahol hajlandó is lenne játszani James –, azzal viszont, hogy szabadügynökké vált, a fentiek közül legkevesebb szabadon költhető pénzzel rendelkező Rockets esélyei csökkentek.

Jamesnek nincs oka sietni a döntésével, ami hónapokig is elhúzódhat, úgyhogy őrült nyárra készülhetünk az NBA-ben.

Rovatok