Ma mondtam a főnökömnek, hogy holnap nem fogok bemenni dolgozni. Megértő volt. Végül is ez egy történelmi nap

– mondta az egyik örömtől meghatódott oroszlányi vezérszurkoló. Az OSE Lions az NB I./B piros csoportjának bajnoka lett a Pannon Egyetem Veszprém szerdai legyőzésével, a párharcot 2-0-ra hozta, és harminc év elteltével újra a legmagasabb osztályban játszhat férfi kosárlabdacsapat.

Az örömmámorban a helyi szpíker pokolról és mennyről beszélt. Most éppen az utóbbiba jutottak. Oroszlányban a nagy dolgok valahogy a kilencesre végződő években történnek, az Oroszlányi Bányász történetének első szezonja az 1958/59-es volt, az 1978/79-es idényben harcolta ki az NB I.-es tagságot, majd tíz év múlva történetének legjobb eredményét elérve az NB I. ezüstérmese lett.

A következő szezonban is eljutott ugyan a rájátszásba az Oroszlány, de a szövetség szerint a helyi sportcsarnok nem felelt meg az előírásoknak, így az Oroszlánynak idegenbe kellett volna vinnie a meccseit. Erre nem volt hajlandó, az álláspontok befeszültek mindkét oldalon, aztán hirtelen elvágták az NB I.-es csapatot. „Valamiért példát statuáltak velünk" – mondta Beck Ferenc, aki a klub játékosa volt, 2004 óta pedig ő a Bányász után beindított Oroszlányi Sport Egylet elnöke.

Az ősi klub kifulladása után szülők és sportbarátok kezdtek amatőr alapon új csapatot szervezni, ez lett az OSE Lions, ami aztán hosszú évekig az NB II.-ben szerepelt, 2002-ben meg is nyerte azt. A széles utánpótlásbázist is kiépítő klub öt éve már NB I./B-s, és idén elérhető közelségbe került a feljutás. „Januárban volt egy hullámvölgye a csapatnak, nem hittük, hogy bajnokok lehetünk, akkor kínunkban nevetve mondogattuk, hogy most jön majd a formaidőzítés. Most pedig már őszintén mondjuk, tényleg bejött a formaidőzítés" – mondta a vezérdrukker.

A kezdetekben az oroszlányi kosarasok egy salakos pályán pattogtattak egy iskolaudvaron, ahol aztán bajnoki meccseket is játszottak, az 1970-es években már sportcsarnokot kapott a csapat. A 300 férőhelyes terembe állítólag 1200-an is bepréselődtek olykor, 2016 óta pedig már az egymilliárdból felhúzott modern, szinte steril csarnokban játszik az OSE, a szocreál épületek között megbújva.  A tao-pénzekből felhúzott épület nélkülöz minden patinát, tornateremszagot, a nagy idők csak egy poszteren láthatók, az 1958-as indulás az egyik végpont, míg a másik a terem átadásának dátuma. A csarnokot mégis egyedülállónak tartják az aurája miatt.

A bajnoki döntő második meccsére 1300-1500 embert vártak. A magyar szövetség elnökségi tagja, Pukler Gábor azt mondta, többen hívogatták, vajon lehet-e még jegyet szerezni a meccsre. A döntő sokakat megmozgatott, Fehérvárról, Tatabányáról is érkeztek kosarasok, a 98-szoros válogatott Báder Márton is feltűnt a lelátón. A térség fideszes országgyűlési képviselője, Czunyiné dr. Bertalan Judit is befutott nem sokkal a meccs előtt. Szabadkozott, hogy nincs rajta OSE-mez, ígérte is, hogy mindjárt átöltözik, de egy szurkoló megnyugtatta, nem kell aggódnia, a ruhája nyomokban pirosat tartalmaz. 

Az OSE színe, mint sok bányászcsapaté, a piros-fekete. Hiába változott a név, a klub viszi tovább a szocialista időkben megalakuló Oroszlányi Bányász örökségét. Meccs közben is előkerült a „Bányász" skandálás. Az egész lelátó piroslott, megdöbbentően pörgött a merchandise a döntő közben is, mindenkin egyenpóló, sál, amerikai stílusú dzseki. A büférész már egy órával a meccskezdés előtt bedugult. Tényleg tiszta Amerika a körítés. Ki és be is csak forgókapukon, vonalkódos jeggyel lehet bejutni.

„A múltkor tartottak egy éneklési próbát itt a fiúk. Olyan hangosak voltak, hogy a fél város összeszaladt. Idegenbe is elkísér minket 150-200 szurkoló, de sokszor nem is kapunk ennyi helyet a kisebb csarnokokban, privilégium jegyhez jutni" – mondta Beck.

A B-közép már egy órával a meccs előtt füstgyertyát gyújtott a csarnok előtt, majd látványos masírozással és énekléssel foglalta el a helyét a lelátón. Az oroszlányiak egy pillanatra sem álltak le, az egész meccset végig énekelték, üvöltötték, dobolták dobhártyaszaggató hangerővel. Ilyen legyűrhetetlen szenvedéllyel ritkán találkozni a magyar lelátókon.

A telt ház a győzelem előérzet miatt is garantált, de kisebb meccseken is sokan látogatják a meccseket a most 18 ezres városban. „Annyian vagyunk, mint egy NB I.-es középcsapat meccsein, 7-800-an szinte mindig összejövünk.

Pesszimista voltam, amikor megnyitott az új csarnok, hogy alig leszünk, de ez olyan, mint a szupermarketek, ha a kínálat jó, akkor kettőt is nyithatsz egymás mellett úgyis tele lesz"

– mondta az egyik drukker, aki évtizedek óta követi a csapatot. „Itt ez a cirkusz, ezért is vagyunk sokan" – jegyezte meg. 

Az igazi cirkusz elmaradt a meccsen, mert az OSE lesöpörte a Veszprémet. A kezdés után mintha dobóversenyt rendeznének, a hazaiak csak triplákat vágnak be, egymás után ötöt, az OSE 17-8-ra rajtolta le az ellenfelet. A második negyed 11 pontos különbségről indult, de nem nagyon változott a mintázat, az oroszlányiak támadásban és védekezésben is élesebbek voltak, a negyed közepén már húsz ponttal vezettek, a szurkolóik színházat idéző vastapssal díjazták őket, majd izlandi módra is drukkoltak. A szlovén mester, Sebastjan Krasovec el is kezdte forgatni a csapatát, naná, hogy a frissen beállt Bán Tibor is triplával nyitott, az oroszlányiaknak ezen az estén minden bement. A félidőben már magukban ünnepeltek is a helyiek, a piszoárnál többen mondogatták, hogy már csak a csoda segíthetne a Veszprémen.

A csoda nem jött, csak a szenvedés, míg az Oroszlányban a kiegészítő emberek is sorra dobták a kosarakat. A 12 fős csapatból végül egyedül Hegedűs Gergelynek nem lett pontja, de ezt alighanem ő sem bánta. Az elég egyoldalúvá váló meccsen az izgalomtól és örömtől szétfeszülő játékosok a holtidőkben berontottak a pályára, úgy fogták egymást vissza. Ezt a meccset a nézők is, csapatok is lefújták volna már a harmadik negyed végén. A B-közép azért rendületlenül nyomta, azt harsogta: „Százat nekik!" Teljesítették is a kérést Kiss Kornélék, 103-74 lett a végeredmény.

Az egész meccs közben tapintható eufóriát már nehéz fokozni, de azért a fieszta nem maradhatott el. És bár Beck a meccs előtt azt mondta, hogy ők csak a tényekben hisznek, ezért nem készülnek előre ünnepléssel, piros-fekete konfettizuhatagot kaptak a nyakukba a kosarasok, és mindenkire névre szóló,

feliratú póló is került. A szertartásos hálólevágás sem maradt el, az egyiket Illés Máté irányító kaszabolta, a másikat a szavakban, majd ténylegesen is egekig emelt Beck vágta le a gyűrűről. Mindketten a nyakukba vették, mint egy sálat, a klubelnök aztán kicsit magára maradva álldogált egyik lábáról a másikra. Ő is nehezen hihette el, hogy elérték az álmukat, és valamiféle elégtételt szolgáltattak a harminc évvel ezelőtt történtekért. És az sem gyakori azért, hogy egy bajnoki sikernél nem az edző, hanem a klubelnök nevét kiáltsák, többször is felhangzott a „Beckferi, Beckferi, Beckferi". Oroszlányban most hozzá tapadt a mennyországba kerülés. 

A küzdőteret ekkora már elárasztották a szurkolók is, játékosok és szurkolók egymás nyakába borultak örömittasan, ismeretlenek pacsiztak egymással. A kosarasok pezsgő- és sörzuhanyt vettek, míg Joel Nshimba a parketten háton fekve rajzolt jézuskát a konfettiszőnyegbe. Az egyik csapattársa pedig úgy vonult az öltözőbe, hogy ő ma este nagyon be fog rúgni, meg holnap és holnapután is. 

Az ünneplés után persze jöhet a tervezés, hogy mi lesz az NB I./A-ban. Pukler szerint jót tenne a magyar kosárlabdának, ha egy a körmendihez hasonló vidéki fellegvár lenne Oroszlány, amihez még hozzájönnek a fanatikus szurkolók. Beckék a mostani csapatra építenének a felső osztályban is, az újonnan bevezetett a magyarokat és a fiatalokat védő szabályokból pedig profitálhatnak is, van hová nyúlniuk. Az viszont biztos, nem szívesen várnának a következő 9-re végződő évre a következő nagy sikerükig.