Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálja a szövetség a férfi kosárkapitány edzősködését

2020. január 3., péntek 20:51

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége vizsgálni fogja a férfi válogatott szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan kaposvári edzői szerepvállalását, a felnőtt szövetségi kapitányok alkalmazásának egyik feltétele volt ugyanis az, hogy egyetlen élvonalbeli klubnál sem végezhetnek szakmai munkát – írja az MTI.

A férfi és a női szövetségi kapitány esetében is az volt az elnökség kikötése, hogy nem lehetnek klubedzők, nem végezhetnek szakmai munkát az élvonalban, a díjazásuk ennek megfelelően került megállapításra. Ezt a szerződések egyértelműen rögzítik.

– erősítette meg Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára a hunbasket.hu-nak, hangsúlyozva, hogy mivel ez a körülmény Ivkovics esetében megváltozott, a január végi elnökségi ülésen napirendre kell tűzniük a szerződés, illetve a díjazás módosításának kérdését.

Az M4 Sport péntek esti adásában a főtitkár két lehetőséget vázolt:

A DEAC elleni bajnoki előtt Ivkovics Sztojan is megszólalt és elmondta, nem aggódik a szövetség elnökségének vizsgálata miatt. Mint mondta, 54 évesen már csak az egészségéért aggódik, és kiemelte, nyolc éve van a szövetségnél amivel normális a kapcsolata. Hozzátette, hogy reménykedik abban, hogy az eddigiekhez hasonlóan most is meg tudják oldani a fennálló helyzetet. Az MKOSZ felettem van, ők döntenek – szögezte le a kapitány.

Rovatok