Index Vakbarát Hírportál

Hanga Ádámék egyelőre megmenekültek a belgrádi pokolban

2023. május 3., szerda 08:15

Hanga Ádám csapata, a Real Madrid óriási csatában, két ponttal győzött a Partizan Beograd vendégeként, így 2–1-re szépített a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc nyitányán meglepetésre mindkét hazai meccsét elveszítő spanyol együttesben a magyar válogatott klasszisa ezúttal több mint 20 percet játszott, s három ponttal, négy lepattanóval és egy gólpasszal zárta a 82–80-ra megnyert találkozót.

A mérkőzésen egyik csapat sem állhatott ki legerősebb összeállításában, miután a második madridi meccset lezáró tömegverekedés következményeként a Realból az összetűzésben főkolompos Guershon Yabuselét öt, Gabriel Decket egy, míg a szerbektől Kevin Puntert két, Mathias Lessort pedig egy találkozóra tiltották el.

A tavaly döntős Real szépítése után a negyedik találkozóra csütörtökön kerül sor ugyancsak Belgrádban.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok