Index Vakbarát Hírportál

Galambos a bronzéremért küzdhet

2016. március 10., csütörtök 12:40

Galambos Ramóna a vigaszágra került, ahol legyőzte német riválisát, így este a bronzéremért léphet majd szőnyegre a nők 55 kilogrammos kategóriájában a rigai birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján, jelentette az MTI kiküldött tudósítója.

A 20 éves magyar sportoló a nyolcaddöntőben elszenvedett veresége után joggal bízhatott abban, hogy orosz legyőzője vigaszágra segíti őt, s nem is kellett csalódnia, Irina Ologonova ugyanis az ellene aratott 4-0-s sikert követően a nem olimpiai kategória negyed-, majd elődöntőjében is nagyon könnyen nyert.

"Versenyen még nem birkóztam ezzel a német lánnyal, edzéseken már egyszer-kétszer igen. Meglátjuk, mi lesz" - mondta kevéssel az Eileen Friedrich elleni csatát megelőzően Galambos.

Az összecsapást a német kezdte jobban, pillanatok alatt levitte ellenfelét két pontért, majd kis híján billentenie is sikerült, ám Galambos remekül védekezett, így maradt a 0-2. A hátrány ellenére nem tört össze Nagy Lajos tanítványa, és egy lendületes támadással Friedrich mögé került, egyenlített, majd még a menet vége előtt újra le tudta vinni a németet, így a szünetre megnyugtató, 6-2-es előnnyel mehetett pihenni.

A második három perc elején a németnek már sürgős volt, ennek megfelelően meg is próbált mindent, s többször is biztatóan kezdeményezett, ám ezekből a szituációkból rendre magyar ellenfele jött ki jobban: Galambos előbb egy német gáncs után tudott riválisa mögé kerülni, majd Friedrich lecsavarásába kontrázott bele, ami 1-1 pontot ért. Ez a páros akció le is zárta a meccset, melyet 9-3-ra nyert a szigetvári birkózó.

"Nem nekem való már ez" - mondta mosolyogva, s a folyamatos hangos instruálástól kissé berekedve Nagy Lajos, a válogatott edzője, aki hosszú ideje dolgozik együtt az utánpótlásban Eb- és vb-érmes Galambos Ramónával.

A magyar tehetség az esti bronzmérkőzésen a román Simona Pricob ellen lép szőnyegre.

A nap másik két magyarja, Molnár Bálint (szabadfogás, 74 kg) és Németh Zsanett (75 kg) kiesett.

Rovatok