Index Vakbarát Hírportál

Kikezdhetetlen érvvel védte Németh Szilárd, hogy átpasszolnak kétmilliárdot az ő alapítványának

2017. május 31., szerda 16:53 | aznap frissítve

Két éven belül, 2,4 milliárd forintból multifunkciós birkózócsarnok épülhet Csepelen, jelentette be a Magyar Birkózó Szövetség elnöke. Németh Szilárd arról is próbált mindenkit meggyőzni, hogy az az általa alapított alapítvánnyal biztosított a projekt átláthatósága és gyorsasága,

Azt nem nagyon vitatja senki, hogy a birkózók megérdemelnek egy normális létesítményt. A szövetség sajtótájékoztatóján egy régi lerohadt birkózóteremmel próbáltak sokkolni, ahol Németh szerint annyi a gomba, nemcsak a penész-, hanem a tönkös is, hogy még egy pörköltet is lehetne készíteni az ottani termésből.

Csepelen már évek óta tervezték egy birkózóterem felépítését, amire először 400 millió forintot szavaztak meg a költségvetésből, de egy tavaly év végi kormányrendelet már 2 milliárdot biztosított egy kibővített műszaki tartalommal bíró tervhez.

A múlt héten a csepeli önkormányzat megszavazta, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia a Csepeli Szabadidő Központ területén épüljön, ekkor vált ismertté az is, hogy

a beruházást az a Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány fogja majd felügyelni, ami Németh Szilárd lakhelyére van bejegyezve. 

Tehát a Németh által vezetett szövetség kiadta a munkát egy, Németh által alapított alapítványnak. Az továbbra sem világos, hogy egy ilyen sportlétesítményt, miért nem a szövetség, vagy a Magyar Nemzeti Sportközpontok felügyelete alatt építenek fel, de Németh állítja, hogy ez a legjobb módja, hogy a közpénzből az alapítvány építtet.

Igaz, ilyen konstrukcióra itthon sem találtunk példát, de ő a szövetséget meggyőzte, hogy akkor átláthatóbb a beruházás, ha külön pénzügyi alapon működik. „Ennél tisztább helyzetet nem teremthettünk." Elmondta, az alapítvány nem szüntethető meg, és a bíróság dönthet arról, hogy kihez kerüljön, ha ő kiszáll. Azt mondta, neki az alapításon kívül már nincs más feladata benne.

Németh azt mondja, minden törvényes, a támogatási pénzeket közbeszerzési eljárás után lehet csak felhasználni. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal állnak szerződéses jogviszonyban. A tervek szerint a közbeszerzések már június-júliusban elindulnak, két év múlva pedig már állni a fog a csarnok, amihez második ütemben az életpályamodellhez kötve kollégium is épül, és a hírességek csarnoka is elkészülhet. Erre újabb kétmilliárd forint mehet, a 2017-es költségvetésben egymilliárdot már el is különítettek.

Arra viszont egyelőre nincs válasza Némethnek sem, hogy az akadémiát ki és miből fogja fenntartani, és azt sem tudni, hogy az alapítvány miből fog fizetni 35 millió forint+áfát a csepeli önkormányzatnak a ráépítési jogért.

Rovatok