Index Vakbarát Hírportál

Kiss Balázs, Korpási Bálint és Lőrincz Tamás is bronzérmes a birkózó-vb-n

2017. augusztus 21., hétfő 19:37

Remekül indult a párizsi birkózó-világbajnokság első napja a magyar küldöttségnek, hiszen kötöttfogású birkózóink egyből három bronzérmet nyertek: Kiss Balázsnak a 95 kilósak között, Korpási Bálintnak a 71 kilós mezőnyben, Lőrincz Tamásnak pedig 75 kilóban sikerült bronzérmet nyernie.

A 85 kilós Lőrincz Viktor is simán kezdett, két és fél perc alatt technikai tust ért el az indiai Ravinder Khatri ellen. A következő meccse már küzdősebb volt, de 4-0-val lépett túl az ukrán Olekszandr Siszmanon. A negyeddöntőben fordulatos meccsen kapott ki az iráni Hosszein Nouritól, aki aztán nem vitte tovább a vigaszágon, mert az elődöntőben vereséget szenvedett. 

A vigaszágról az éremmeccsig

A 95 kilós Kiss Balázs rögtön az első meccsén kikapott az orosz bajnok Musza Jevlojevtől, aki aztán sorra verte az ellenfeleit, és meg sem állt a döntőig. Kiss így a vigaszágra kerülve próbálhatott meg érmet szerezni. Az első vigaszági meccsén a kirgiz Dzsuzuppbekovot 3-1-re verte. A másodikon a marokkói Atafi következett. Egyértelmű meccs volt, Kiss végig irányított, jobb erőben is volt, 4-0-val ment tovább.

A korábbi francia világbajnok, Melonin Noumonvi sem tudta megállítani a bő egy órán belül harmadik meccsét vívó Kisst. A magyar válldobással ment el 4-0-ra, és ebből az előnyből már gazdálkodhatott is, végül 4-2-re nyert. A bronzért mehetett, amit meg is nyert: a 34 éves birkózó az ukrán Dimitrij Timcsenkót verte 3-1-re, megszerezve harmadik vb-érmét a 2009-es arany és a 2013-as bronz után.

Korpási Bálint is bronzig jutott

A 71 kilóban világbajnoki címvédő Korpási nagyon könnyű győzelemmel kezdett a vb-n, az osztrák Benedikt Puffer ellen elég hamar pontot csinált, majd a meccs szünete után földre vitte, aztán kiemelte és el is dobta. Gyorsan ki is hirdették a 9-0-s technikai tust.

A BVSC birkózójának a második meccse sem tartott túl sokáig, a szlovák Leos Drmolának esélyt sem hagyott, végig dominált a mérkőzésen, másfél perc alatt be is verekedte magát a legjobb nyolc közé. Drmolát földre vitte, megpörgette, majd végül egy nagyívű dobással verte. 10-0, technikai tus.

A négy közé jutásért már jóval küzdősebb meccs következett, az egyiptomi Mahmud Ganem kemény ellenfél volt. Korpási volt azonban az aktívabb, egyszer kiléptette ellenfelét a szőnyegéről, és kétszer meg is intették az egyiptomit. A meccs második felében a magyar birkózó már nem volt annyira aktív, két intést ő is kapott, de 3-2-vel továbblépett.

A kazah Zsadrajevvel sem igazán találtak egymáson fogást az elődöntőben, mindkét birkózót megintették, 1-1-gyel ért véget a meccs, de a később szerzett pont előnyt jelent a szabályok szerint, így Korpási kikapott, a bronzmeccs maradt neki. Itt az  orosz Adam Kurak ellen meccselt, aki ellen gyorsan 2-0-s vezetést szerzett, a végére pedig csak szépíteni tudott az orosz, így meglett a második bronzérem is hétfőn.

Lőrincz Tamás az olimpiai bajnokot legyőzte, de a döntőről lemaradt

A 75 kilóban induló Lőrincz Tamás gyorsan végzett első ellenfelével, a palesztin Rabie Halilt 1 perc 54 másodperc alatt verte technikai tussal, a szünet után két pörgetéssel és egy földre vitellel harcolta ki a győzelmet. A legjobb nyolc közé már taktikusabb meccset kellett vívni, a kirgiz Kajratbek Tugolbajev ügyesen védekezett, de ezen kívül nem sokat mutatott. Lőrinczé volt a kezdeményezőbb, akciókra menő birkózás, így a kirgiz két intéssel kikapott.

A negyeddöntőben Lőrincz a 2012-es olimpiai döntőért vághatott vissza. Akkor még 66 kilósan kapott ki a Kim Hjeonvutól. A dél-koreai kezdett jobban, intéssel vezetett, de aztán ő is kapott egyet a szünet előtt.  Kim utána rárohant Lőrinczre, aki éppen ellenfele lendületét használta ki. A földre is vitte a koreait, aztán pedig már csak őrizte a kétpontos előnyét.

Az elődöntőben is Lőrincz és az orosz Cserikin is nagyon ment előre, nem bontakozott ki értékelhető akció a szünet előtt, de egymás után nagyon gyorsan kaptak egy-egy intést. Lőrinczet aztán ápolni is kellett, mert egy összefejeléstől vérezni kezdett a feje, csak egy turbánnal mehetett vissza a szőnyegre. A szünet után is mindketten mentek előre, Lőrincz csinált egy pontot kiléptetéssel, de az orosz jó ütemérzékkel lépett ki e támadásból, és ugyanazzal a lendülettel két vállra is fektette Lőrinczet, aki 3-2-re kikapott.

Lőrincz végül a bronzmeccsen vigasztalódhatott, ott a török Fatih Cengizt verte a harmadik helyért, ahogy Korpási, úgy ő is 2-0-s vezetés után nyert végül 2-1-re.

Rovatok