Index Vakbarát Hírportál

Magyar aranyérem az U23-as birkózó-vb nyitónapján

2017. november 21., kedd 21:54

Szilvássy Erik aranyérmet, Fritsch Róbert pedig ezüstérmet nyert a lengyelországi Bydgoszczban rendezett U23-as birkózó-világbajnokság nyitónapján, adta hírül az MTI. Mindkét versenyző kötöttfogásban érte el a sikert.

A magyar szövetség beszámolója szerint a tavaly ebben a korosztályban Európa-bajnok Szilvássy litván, görög, azeri és grúz ellenfelet győzött le, míg a 85 kilogrammos súlycsoport döntőjébe jutott. A döntőben a horvát Ivan Huklekkel szemben szaltót mutatott be, és 4-0-ra megnyert mérkőzéssel szerezte meg az aranyérmet.

A szintén a Pénzügyőrben birkózó 71 kilós Fritsch lengyel, orosz, finn és török birkózó legyőzésén keresztül jutott a fináléba, ezekek az összecsapásokon még pontot is alig tudtak szerezni ellene. Az idén az U23-as Eb-n ezüstérmes sportoló a tavalyi budapesti felnőtt világbajnokság győztese, Daniel Cataraga ellen vívta a döntőt, és veszített végül 5-0-ra.

A kedden szőnyegre lépő két másik magyar közül Lévai Zoltán (75 kg) két győzelem és egy vereség, Török Zsolt (98) pedig egy vereség után esett ki. Szerdán további négy kötöttfogású magyar induló, Torba Erik (59), Losonczi Ottó (66), Nagy Péter (80) és Almási Ferenc (130) lép szőnyegre.

Rovatok