Index Vakbarát Hírportál

Ezt a rúgást hogy élhette túl?

2018. április 23., hétfő 16:24 | aznap frissítve

Ritkán látható fordulatokban gyönyörködhetett Atlantic Cityben az UFC hétvégi gáláján a közönség. A legnagyobb fordulat valójában egy dupla fordulat volt a detroiti Kevin Lee könnyűsúlyú (70 kilós) főmeccsén, aki azzal a brazil Edson Barbozával mérkőzött meg, akiről sokan úgy gondolták, jobban tette volna, ha a jelenlegi bajnoktól, Nurmagomedovtól kapott irtózatos verés után tart egy hosszabb pihenőt.

De nem, Nurmagomedov elleni meccse előtt még a birkózók ellen kiváló védekezési mutatókkal rendelkező thai-bokszos brazil Lee személyében bevállalt egy újabb birkózót, és sikerült a filozófiai lehetetlen:

Kétszer is belelépett ugyanabba a pofonoktól hemzsegő folyóba.

Mert Lee tettekre váltotta a meccs előtti fogadkozását, ugyanúgy földre gyűrte Barbozát, mint Nurmagomedov, és ugyanolyan intenzitással gyötörte, morzsolta és pépesítette a testét, mint ahogy azt az orosz-avar klasszis tette. Sőt, mivel ezúttal főmeccsről volt szó, ezért a brazilnak nem csak három menetet kellett végigszenvednie, hanem ötöt. De az egyoldalú verésben

mégis volt egy mozzanat, ami egyszerre mutatta meg Barboza zsenialitását, Lee túlélési ösztöneit, meg úgy általában az MMA egyedülálló fordulatosságát.

A harmadik menet elején ugyanis az akkor már összesen 11 percnyi brutális szenvedést maga mögött tudó Barboza eleresztett egy laza forgórúgást, és Lee hiába védekezett zártan, a brazil sarka pont a halántéka fölött kapta el őt. Egy ilyen találat általában bombabiztos KO-t szokott eredményezni; amikor Barboza legutóbb megetette valakivel a forgórúgását, akkor az áldozat (egy bizonyos Terry Etim) gyakorlatilag fosszilizálódótt a fejét ért traumától:

Az amerikai is teljesen elveszítette a teste feletti uralmat, lábai kocsonyássá váltak. De a rutin megmentette: bekapcsolt a robotpilóta, ami előrelendítette az öntudatlan testet Barboza csípője felé. És bár – ahogy az ilyen kétségbeesett próbálkozásoknál az lenni szokott – a földrevitelt a brazil kivédekezte, az amerikai mégis elkerülte a további ütéseket, és nyert pár másodpercet, ami alatt újrakonfigurálta az idegrendszerét, és folytathatta a bunyót. Sőt, az ötödik menetben a dudaszó előtt be is tudta fejezni a meccset, miután a bíró úgy ítélte, a teljesen leamortizált Barboza alkalmatlanná vált a küzdelemre.

How did Kevin Lee survive this?? pic.twitter.com/42XupkDfr3

— FOX Sports: UFC (@UFCONFOX) 2018. április 22.

Akkor ezt az egy percet kibekkelem, úgysem tudja letépni a fejemet!

Az Atlantic City-beli gála másik esete a bíró miatt volt igazán érdekes. Sokan úgy gondolhatják, hogy a bíró szerepe nem lehet olyan fontos egy ennyire brutális küzdősportnál, mint az MMA. Ez persze óriási tévedés, mivel pont a komplex, kiélezett, bármelyik pillanatban eldönthető küzdelem az, ami miatt pont hogy esszenciális a jó bíráskodás. Bírói szempontból a meccs legkritikusabb pontja az szokott lenni, amikor meg kell állítani egy bunyót, mert sokszor nem egyértelmű, hogy ki, mikor számít védekezésképtelennek (az MMA ökölszabálya, hogy a bírónak akkor kell saját hatáskörben beszüntetnie a bunyót, ha az egyik fél már nem védekezik).

Ilyen necces szituációba csúszott bele Marc Goddard is, aki a gálán egy amúgy nem túl magasan jegyzett harmatsúlyú (61 kilós) meccset vezetett. Ezen a grúziai születésű, de Amerikában élő Merab Dvalishvili majdnem három meneten keresztül viszonylag sima verést osztott ki a UFC-újonc Ricky Simonnak, nem lehetett kétséges az egyhangú pontozásos győzelem. Csakhogy ekkor Simon elkapta a földrevitellel kísérletező Dvalishvili nyakát, és elkezdte szorítani. A guillotine-nak nevezett fojtás/nyakfeszítés nem volt túl jó, mert ha jó lett volna, akkor öt másodperc alatt feladásra kényszerítette volna Dvalishvilit (a fojtásnak a neve ellenére semmi köze a légutakhoz, a nyaki ütőereket szorítja el, ezért lehet vele ilyen gyorsan befejezni egy meccset). A grúz ezért úgy gondolta, hogy egy percet csak kibír az így sem túl kellemes pozícióban. Viszont tudta, hogy nem heverészhet csak úgy, mivel akkor a bíró azt gondolhatja, hogy esetleg elájult, és megállítja a meccset; a videón is látszik, ahogy egyre lilább fejjel, de látványosan rugdalózik, mozog, fogást keres.

Somehow he didn't tap * pic.twitter.com/tBk6I2db3u

— FOX Sports: UFC (@UFCONFOX) 2018. április 22.

A dudaszó után viszont Dvalishvili a földön maradt, mintha szusszanni akart volna, mielőtt felkel. A bíró azonban úgy gondolta, hogy elveszítette az eszméletét, ezért – mivel a grúz szerinte nem fejezte be harcra képes állapotban a meccset - Simont hirdette ki győztesnek. Az ügyben óvás várható, de mivel a harcképesség és magatehetetlenség elég szubjektív kategóriák, ezért a sport-döntőbíróság nagyon-nagyon ritkán szokta felülbírálni az ilyen kétes eseteket.

Rovatok