Index Vakbarát Hírportál

Kínos vereségek a birkózó-vb első napján

2018. október 20., szombat 11:55

Meglepő és fájó vereségekkel kezdődött magyar szempontból a budapesti birkózó-világbajnokság, amelynek szombati nyitónapján Veréb István litván, Molnár József pedig szenegáli ellenféltől kapott ki simán. Ligeti Dániel ugyanakkor győzni tudott a selejtezőben és a nyolcaddöntőben folytathatja szereplését. Nem sokkal később  a szövetségi kapitány, Gulyás István fia a szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájának selejtezőjében a kínai színekben versenyző Adanabasier Adanabasiertől kapott ki, akinek eddig nem volt igazán komoly eredménye.

A vb első meccsét a világ és Európa-bajnoki bronzérmes, 86 kilogrammban szereplő Veréb István vívta, ám nem az eredetileg kisorsolt svájci ellenfél várt rá, hanem - egy későbbi módosítás után - a litván Edgaras Voitechovskis.

A világbajnoki érmét öt éve ugyanitt, a Papp László Sportarénában megszerző magyar klasszis egyértelmű favoritként mehetett fel a szőnyegre, hiszen riválisának eddig semmilyen komolyabb eredménye nem volt. Az első percben pedig úgy is tűnt, hogy Veréb könnyű győzelmet arat, ugyanis fél perc sem telt el, amikor szépen levitte, majd megpörgette ellenfelét.

A 4-0-ás vezetés több mint biztató volt a folytatásra, ám az első perc után a litván fokozatosan átvette az irányítást. Veréb ereje már az első menet második felére fogyni látszott, s riválisa egy levitellel még a szünet előtt 4-2-re felzárkózott.

A pihenő alatt Gulyás István szövetségi kapitány folyamatosan osztotta tanácsait tanítványának, ám a folytatásban a helyzet csak romlott. Edgaras Voitechovskis változatos akciókkal gyorsan egyenlített, majd fordított, Veréb István pedig képtelen volt mit kezdeni vele. Láthatóan nem volt energiája, hogy akciózzon, s végül 7-4-es vereséget szenvedett.

A csapat egyik legnagyobb éremesélyesének veresége után Molnár Józsefen (61 kg) volt a sor, hogy enyhítse a magyar fájdalmakat, ám az ő meccse, szinte még az előzőnél is kiábrándítóbb volt. A magyar birkózó a hétszeres Afrika-bajnok Adama Diatta ellen egyetlen levitelen kívül nem tudott akciót csinálni, míg riválisa szép támadásokat és kontrákat mutatott, s végül 10-2-re győzött.

Ezek után következett az év első felét a kötöttfogású válogatottnál töltő Ligeti Dániel (125 kg), aki csapattársainál jóval összeszedettebb és élesebb volt.

A szombathelyi nehézsúlyú az osztrák Johannes Ludescherrel csapott össze a selejtezőben, melynek első menetében sokáig eredménytelenül küzdöttek a szőnyeg közepén a felek, majd a magyart figyelmeztettek passzivitásért. Ekkor Ligetinek fél perce volt, hogy akciót csináljon, különben riválisa kapott volna egy pontot. Egy nem túl nagy, ám rendkívül lelkes szurkolócsoport által hajtott hazai sportoló azonban nem akart hátrányba kerülni, összefogta és a szőnyeg széléig tolta riválisát, aki megpróbált "belevágni" az akcióba, ám egy pillanattal később a hátán találta magát, s csak az mentette meg a tustól, hogy a szőnyeg szélén túlra zuhant.

A szünet előtt az osztrák ugyan még egy pontért ki tudta vinni ellenfelét, ám 4-1-es előnyét Ligeti a második menetben biztosan őrizte, sőt, egy mögé kerüléssel 6-1-re növelte, s összességében simán jutott tovább. Ligeti a nyolc közé jutásért a címvédő, georgiai Geno Petriasvilivel mérkőzik meg. Veréb és Molnár még nem esett ki, ám csak akkor kerülhetnek a vasárnapi vigaszágra, ha legyőzőik döntőbe jutnak.

Ami Gulyás meccsét illeti, a két birkózó óriási csatát vívott a szőnyegen. Az első menet második felében egy intés után Gulyás került előnybe, a szünetre azonban riválisa mehetett 2-1-es előnnyel egy levitelt követően.

A második szakaszban hullámzó volt a meccs, előbb kivitellel Gulyás egyenlített, majd a kínai hasonló akcióval ismét előnyhöz jutott, hogy aztán a hazai versenyző újabb kivitellel egalizáljon. A meccs 3-3 után dőlt el, amikor Adanabasier egy mögé kerüléssel kétpontos előnyhöz jutott, az erejével a végére elkészülő magyar pedig hiába tett meg mindent, nem tudott újra értékelhető akciót csinálni, s veszített. Gulyás már csak a vasárnapi, vigaszági szereplésben bízhat, ám ahhoz az kellene, hogy kínai legyőzője fináléba jusson. (MTI)

Rovatok