Index Vakbarát Hírportál

Kiss és Lőrincz nyert, Lám kikapott a birkózó-vb-n

2018. október 27., szombat 13:33

Kiss Balázs tusgyőzelemmel kezdte meg szereplését, és bejutott a nyolcaddöntőbe a kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság szombati versenynapján. Lőrincz Tamás (77 kg) már az elődöntőben, de a nehézsúlyú Lám Bálint (130 kg) kikapott a 16 között.

A 2009-es világbajnok Kiss a kínai Csen Jant győzte le, a nyolc közé kerülésért a bolgár Kiril Milovval csap majd össze. A háromszoros Európa-bajnok, vb- és olimpiai ezüstérmes Lőrincz a román George Mariea ellen kezdett, őt és későbbi ellenfelét, Paulius Galkinast is technikai tussal verte, majd a nyolc között legyőzte az üzbég Bilan Nalgijevet is.

Fantasztikus a közönség, nagyon sokat segít. Már bevonulásnál megszállja az erő az embert. Nem ismertem ezt az üzbéget, ráadásul az edzők hiába nézték meg előző meccsét az olyan rövid volt, hogy nem lehetett belőle okulni. Így nem volt taktika, neki kellett esni

– mondta Lőrincz a negyeddöntő után.

Az Eb-ezüstérmes Lám azonban nem teljesített ilyen, jól második kiemeltként rögtön kikapott a német Eduard Poptól. A magyar birkózó így már csak a vigaszági folytatásban bízhat, amihez Pop fináléba jutására van szükség.

Rovatok