Index Vakbarát Hírportál

Tyson Fury látványos meccsen mutatkozott be pankrátorként

2019. november 1., péntek 09:52

Nem volt nagy meglepetés, győzelemmel mutatkozott be a brit nehézsúlyú bokszoló, Tyson Fury pankrátorként. Fury a kétméteres Braun Strowman ellen lépett a ringbe a WWE (World Wrestling Entertainment, a legnagyobb pankrációs szervezet) rijádi rendezvényén.

„Ez az én ringem, te szemétláda" – üvöltötte oda egy ponton Furynak ellenfele. Az összesen nyolc percig tartó, megkoreografált meccsen Fury egyik ütése után Strowman nem tudott már visszatérni a ringbe. Fury elejétől a végéig lelkes volt ebben az új szerepben, amiért a BBC szerint 12 millió fontot (kb. 4,5 milliárd forintot) kapott.

A meccs után Fury nem zárta ki, hogy visszatér még valamikor a WWE-be, de egyelőre a február 22-i bokszmeccsére akar koncentrálni. Fury és Deontay Wilder tavaly decemberi meccse óriási bunyó után döntetlennel végződött

A tavalyi meccsen egyébként a 33 éves Wilder a 9. és a 12. menetben is padlóra küldte 30 éves ellenfelét, de ő mindkét alkalommal felállt, és folytatta a küzdelmet. A többi menetben ugyanakkor többnyire Fury irányított, így végül döntetlen lett a vége, amivel mindkét bokszoló megőrizte veretlenségét, Wilder pedig megtartotta övét. A WBC szervezet már egy héttel a meccs után elrendelte a visszavágót.

Fury szeptember közepén Otto Wallinnal bokszolt, egy ütéstől a fél szemére nem látott, mégis egyhangú pontozással nyert. A brit mostanában bombaformában van, júniusban például tükörsimán verte meg a német Tom Schwarzot, aztán azt üvöltötte a mikrofonba, hogy bárkit küldhetnek ellene.

(Borítókép: WWE)

Rovatok