Index Vakbarát Hírportál

Egy 2012-es emlék ad erőt a Slovakia Ringre

2018.07.12. 16:29

Múlt hétvégén szívem szerint én is autóba ültem volna a Hungaroringen a TCR Európa-kupában, annyira jó volt látni azt, ahogyan a M1RA minden egyes tagja tette a dolgát. Már egy ideje nem tudtam személyesen ott lenni a csapat mellett egy versenyhétvégén, így most szembesültem azzal, hogy milyen sokat fejlődtek a srácok, mennyivel bejáratottabbak lettek a folyamatok. Szóval azt mondogattam magamban, de jó lenne ebben a közegben versenyezni! Ez amúgy könnyen össze is jöhetett volna ezen a hétvégén…

Rendben lesz a csuklóm

Ahogyan tavaly be tudtam ugrani a M1RA-ba a csapat hazai versenyére harmadik pilótaként, úgy erről idén is tárgyaltunk, és már zajlottak az előkészületek a háttérben. Csakhogy a WTCR legutóbbi tömegbalesete Vila Realban keresztülhúzta a terveinket: megsérült a csuklóm, ami még mindig nem jött teljesen rendbe, és nem akartuk kockáztatni a rásérülést a Slovakia Ring előtt egy héttel. Egyébként az elmúlt napokban sokat javult a csuklóm, és ha ez a folyamat így folytatódik, akkor az előttünk álló hétvégén remélhetőleg már semmilyen szinten sem befolyásolja majd a teljesítményemet a sérülés. A hétköznapokban még nem terhelhetem, például nem emelhetek vele, de a kormánymozdulatok, a váltások már gond nélkül mennek az autóban. Egyébként egy ilyen sérülés szempontjából Vila Real a legnehezebb pálya volt a sok kerékvetővel és gyors irányváltásokkal, ám a Slovakia Ringen ilyenek nincsenek, úgyhogy a csuklót tekintve amúgy is az egyik legkímélőbb helyszín.

Közönségtalálkozó Pécsen

Azért úgy sem unatkoztam a Hungaroringen, hogy nem ültem autóba, mert igyekeztem bepótolni a szurkolókkal való találkozást, amire áprilisban a WTCR rendkívül sűrű programja miatt kevesebb lehetőségem volt a hazai versenyhétvégén. Ezúttal próbáltam sok időt tölteni a M1RA-sátor előtt, hogy beszélgethessek a kilátogató emberekkel. Ezek a pillanatok mindig sokat jelentenek nekem, és mivel a M1RA-ban is így van ezzel mindenki, augusztus 11-re közönségtalálkozót szervezünk Pécsen, amiről a Facebookon találtok bővebben információkat. Persze szakmailag is próbáltam segíteni a csapatot a Hungaroringen: az elsődleges feladatom az volt pénteken és szombaton, hogy a pályával kapcsolatos tapasztalataimat átadjam a két pilótánknak, Nagy Daninak és Francisco Morának. Bízom benne, hogy a három dobogós helyezésünkhöz én is hozzá tudtam tenni valamit, de a sikerek alapvetően a tökéletes munkának voltak köszönhetőek mind a csapat, mind a versenyzők részéről. Különösen a vasárnapi, kettős győzelemmel záruló futamon volt a helyén minden, amelyen én már otthonról szurkoltam a srácoknak Johannával és a kicsikkel.

Ezúttal számít a hasmagasság

A M1RA sikerei után én is szeretném folytatni a jó szereplést a Slovakia Ringen. Legutóbb Vila Realban visszatértem a dobogóra, de nehéz megjósolni a Hyundai esélyeit a szlovákiai fordulóra. Portugáliában teljesen más jellegű, utcai pályán mentünk, hosszú egyenesek nélkül, szűk helyen, falakkal határolva. Ezzel szemben a Slovakia Ring egy széles, épített versenypálya, nagy kifutási területekkel, ami ugyan sóder, így nem célszerű kicsúszni, de egy hibáért nem is kell olyan súlyos árat fizetni, mint Vila Realban egy komoly töréssel. Hosszú, nyújtott kanyarok várnak ránk, van olyan is, amelyet bőven 200 km/h feletti tempóval veszünk be. Lendületes körről van szó, ami az egyik kedvencem, ugyanakkor kicsit pesszimista is vagyok miatta: sok olyan kanyar van a pályán, amiben kifejezetten komoly hátrányt jelent a Hyundai nagy hasmagassága. Valamelyest segítenek a kompenzációs súlyok, amelyeknek köszönhetően a mi autóink a Hondákhoz és az Audikhoz hasonlóan 1305 kilósak lesznek, a legnehezebb márka pedig az 1315 kilós Volkswagen lesz.

Nem a Hyundai lesz a leggyorsabb

Abban biztos vagyok, hogy nem a Hyundai lesz a leggyorsabb autó a mezőnyben, és szerintem a Peugeot, Cupra páros lehet nagyon erős. Úgy érzem, hogy a két időmérő kulcsfontosságú lesz ezen a hétvégén: ha be tudok kerülni az első tízbe, akkor összejöhet egy újabb dobogó. Jelen pillanatban azt lehetetlen megmondani, hogy erre önerőből is lesz-e esélyem a jó időmérős helyezéseknek köszönhetően, vagy csak a fordított rajtrácsos második futamon. Az alapvető célom továbbra is az, hogy a Hyundaion belül a legjobb legyek, aztán majd meglátjuk, hogy ha ez sikerül, mire lesz elegendő. Mindenesetre szeretem a Slovakia Ringet, mert korábban ezen a pályán általában jobb tudtam lenni a márkatársaimnál. 2012-ben itt arattam az első időmérős győzelmemet a WTCC-ben, méghozzá úgy, hogy én voltam az egyedüli BMW-s a top tízben. Akkor sem a miénk volt a leggyorsabb autó, úgyhogy ez a siker erőt ad a mostani kihíváshoz.

De 2012 óta is többször álltam a dobogón Szlovákiában, úgyhogy örültem, hogy Argentína helyett pont ide érkezik a WTCR mezőnye. Termas és a Slovakia Ring között stílusban nincs sok különbség, viszont jóval közelebb van Magyarországhoz. Remélem, sok magyar szurkolóval találkozhatok itt is!

A WTCR Slovakia Ring-i hétvégéjének programja

07.13., péntek

  • 12.40-13.10 Első szabadedzés
  • 15.50-16.20 Második szabadedzés
  • 17.55-18.25 Első időmérő

07.14., szombat

  • 12.00-12.30 Első futam (9 kör)
  • 15.10-16.00 Második időmérő
  • 19.00-19.30 Második futam (9 kör)

07.15., vasárnap

  • 11.45-12.15 Harmadik futam (11 kör)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

Rovatok