Index Vakbarát Hírportál

Megmenthetik a WTCC-s Ladákat

2017. január 17., kedd 13:20

Furcsa helyzet állhat elő a 2017-es WTCC-mezőnyben: elképzelhető, hogy mégis indulnak majd a tavaly még gyári támogatással felkészített Ladák, de lehet, hogy nem Lada néven. Ez nem lenne teljesen egyedi, egy időben a SEAT-oknak kellett SUNRED SR néven indulniuk, mutat rá a WTCC Blog, mert nem biztos, hogy az orosz gyár engedi majd a névhasználatot.

Ami a Lada megmentését illeti, az orosz csapat teljesen váratlanul jelezte az év végén, hogy kivonulnak a WTCC-ből. A dolog azért is volt meglepő, mert napokkal előtte még teszteltek a Vestákkal. A három elkészült kocsit egy privát csapat szerezte meg a korábbi csapatfőnök Viktor Sapovalov segítségével, a TouringCarTimes (TCT) pedig úgy tudja , hogy már előrehaladott egyeztetést folytatnak a promóter Eurosport Events-cel az indulásról.

A Ladák visszatérése hatalmas segítség lenne a WTCC-nek, azzal együtt is, hogy jövőre így is csak a Honda és a Volvo indít majd gyári csapatot. A várhatóan hat gyári TC1-es kocsi mellett így viszont lenne több Chevrolet, Citroën és most már Lada is (még ha más néven is) – ezzel akár 16 fős is lehet a TC1-es mezőny, árulta el az FIA túraautó bizottságának elnöke, Alan Gow a TCT-nak, ami mindenképpen biztató szám.

Azt még nem tudni, hogy az újjáéledő Lada milyen pilótákkal indulna, de szinte biztos, hogy nem a tavalyi Nicky Catsburg, Gabriele Tarquini, Hugo Valente hármassal – előbbi kettőt a gyári támogatás nélkül nem tudják majd megfizetni, utóbbi pedig igen élesen bírálta a tavalyi szezon végén a csapatot, így biztosra vehető, hogy nem is fogják keresni.

Ami a 2017-es pilótaleosztást illeti, egyelőre csak egy nevet jelentettek be hivatalosan: Tom Chilton egy privát Citroënt vezet majd a Sébastien Loeb Racingnél, de az is majdnem biztos, hogy a Hondától távozó Rob Huff is Citroënbe ülhet majd be a Münnich Motorsportnál. A Honda gyári csapata rövid időn belül bejelentheti három gyári pilótáját.

Rovatok