Index Vakbarát Hírportál

Micheliszék új szériája: két időmérő, három futam, fura logó

2017. december 7., csütörtök 10:08

A szerdai FIA-közlemény után újabb részleteket árult el csütörtök reggel a promóter a 2018-19-es szezonra alakuló túraautó-világkupáról, vagyis a WTCR-ről, ami az eddigi túraautó-vb és a TCR International Series egyesülése. A nevezési létszám, az indulási költség után most kiderült a lebonyolítási forma is.

A friss információk között megerősítik, hogy valóban WTCR lesz a sorozat rövidítése, de hivatalosan túraautó-világkupának, vagyis FIA World Touring Car Cupnak hívják majd (tehát maradhatott volna WTCC is, de engedtek a TCR-nek, ha már a szabályrendszert átvették).

Már az is hivatalos, hogy az eddigi kettő helyett háromfutamos hétvégék jönnek, amik mellé két időmérő lesz hétvégente, méghozzá az alábbi lebonyolításban: egy időmérő és egy futam a nyitónapon lesz, a második nap pedig lényegében az eddigi formátum lesz összesűrítve, egy időmérővel, egy fordított rajtrácsos és egy rendes futammal - ahogy most az utolsó, katari versenynapon is volt a WTCC-ben. Az első nap programjába kerül a két szabadedzés is.

Az első nap versenyén emelt pontszámokat osztanak a top 10-nek (27-20-17-14-12-10-8-6-4-2), a második napon pedig megtartja a pontozást a WTCC 2017-es rendszere, vagyis a fordított rajtrácsos futamért alap pontszám (25-18-15-12-10-8-6-4-2-1), a főfutamért kiemelt pontszám (30-23-19-16-13-10-7-4-2-1) jár.

A naptárról annyit árultak csak el, hogy tíz versenyhétvége lesz (összesen 30 futammal) négy kontinensen, és rövidesen közlik a helyszíneket és a dátumokat.

A tervek közül egyedül a WTCC-TCR vegyes logó lett fura, a többiből kihozták a maximumot.

Rovatok