Index Vakbarát Hírportál

Michelisz csapata és Tassi is indul a WTCR-ben

2018. április 11., szerda 09:02

Négyre nőtt a magyar indulók száma a WTCR április 28-29-i hungaroringi hétvégéjén, miután a M1RA hivatalosan is bejelentette, hogy övék az egyik szabadkártya a magyarországi versenyre. A 25 fővel elrajtolt WTCR a szezonnyitó marokkói hétvége kivételével minden hétvégén kioszt két szabadkártyát – többnyire tehetséges hazai versenyzőknek vagy csapatoknak –, ebből kapta meg az egyiket az egy éve alapított M1RA.

A csapat Hyundai i30 N TCR-jét a M1RA 20 éves pilótája,  Nagy Dániel vezeti majd, aki a TCR Európa-kupában versenyez majd teljes szezont.

„Sokat dolgoztunk azon, hogy mindössze egy évvel a M1RA megalakulása után eljussunk a világ első számú túraautó-sorozatába, ami a WTCC megszűnését követően egyértelműen a helyét átvevő WTCR lett idén. A magyar túraautózásban egyedülálló, hogy egy ilyen fiatal csapat szerepel a csúcsbajnokságban, úgyhogy nagyon lelkesek és büszkék vagyunk” – értékelt a csapatvezető Bári Dávid.

Nagy tavaly a WTCC-ben már indult nemzetközi sorozatban hazai versenyen, ahogy a M1RA is – ők a TCR International Seriesben szereztek 100 százalékos teljesítményt a Hungaroringen, hiszen az időmérőt és mindkét futamot M1RA-pilóta nyerte.

A TCR Európa-kupa egy héttel a hungaroringi WTCR-futam után, a franciaországi Paul Ricard versenypályán indul majd.

Tassival ötre nőtt a magyar indulók száma

Nem sokkal a M1RA után Tassi Attila – a M1Ra 2017-es pilótája, a TCR International Series 2017-es ezüstérmese – is bejelentette, hogy rajthoz áll a hungaroringi WTCR-versenyen egy Honda Civic Type R FK8 TCR-rel.

A 18 éves Tassi idén a JAS Motorsport tesztpilótája lett, a szezont a TCR Európa-kupában tölti egy eddig meg nem nevezett hondás csapattal, a Hell Racing támogatásával, de még nem tudni, hogy az új csapata versenyezteti-e, vagy privát indulóként áll rajthoz. A JAS közleményében egyébként az áll, hogy a TCR Európa-kupás szereplésének struktúráját később jelentik be, úgyhogy csak annyi biztos, hogy a kocsi Tassi szponzorának, a Hellnek a színeit viseli majd.

Rovatok