Index Vakbarát Hírportál

Szombat után vasárnap is Micheliszé a pole, a M1RA a fordított első sorban

2018. április 29., vasárnap 11:07

Szinte a lehető legjobban alakult a magyarok számára a WTCR hungaroringi hétvégéjének vasárnapi időmérője, hiszen az első harmadban öt magyarból négy is továbbjutott a legjobb tizenkettőbe. Egyedül a zengős Szabó Zsolt maradt le egy hajszállal, igaz, ha nincs a 26 ezredes hátránya, egy másik magyar marad ki, hiszen a 11. és 12. helyen Nagy Norbert és Tassi Attila jutott tovább.

A szombati pole-t begyűjtő Michelisz ekkor még spórolt, csak a negyedik idővel ment tovább, a második harmadban viszont már megmutatta, mit is tud, és szombat után újabb TCR-pályacsúcsot menve a legjobb idővel lépett tovább – az  eddigi rekordot 1:52,176-ra javította.

A Tassi-kavarodás

Mögötte is voltak izgalmak magyar fronton – a M1RA-pilóta Nagy Dániel megszerezte a fordított rajtrácsos pole-t, mellőle pedig Tassi Attila indulhat majd. Tassit eredetileg a 12. helyre tették, majd mégis felugrott a 9. helyre, valószínűleg az utolsó pillanatban sikerült jó kört mennie, amit elsőre már leintett körnek vett be a rendszer. Nagy Norbert a 12. helyre kvalifikálta magát. Végül a hivatalosan kiadott sorrendbe mégis azt írták, hogy Tassi nem futott időt, és csak a 12. lett, ezzel viszont Huff szerezte meg a pole-t a fordított rajtrácsra. Nagy így a második helyről indul a nyitó futamon.

Később még nagyobb lett a dráma Tassi körül, mert kihagyta a mérlegelést, így minden idejét elvették, és csak a mezőny végéről, Fabrizio Giovanardi elől rajtolhat majd.

A superpole egyből egy kisebb hibával indul, az újonc, 19 éves Benjamin Lessennes rossz időben hajtott ki a boxutcából, így nem is mehetett mért kört. Utána két másik hondás jött, de sem a szombati futamgyőztes Yann Ehrlacher, sem csapattársa, Esteban Guerrieri nem ment jó kört, így Gabriele Tarquini simán előzte őket. Aztán jött Michelisz, aki 4 tizeddel verte saját csapattársát úgy, hogy az első szektorban még hátrányban volt hozzá képest, és szombat után vasárnap is megszerezte a pole-t.

A két pole-helyes értékelt

Eddig jobban alakult a nap, mint amire számított, két jó köre volt, hasonló körök voltak a szombatihoz, ahogy a körülmények is, szinte tökéletes volt a köre. Nagy Dániel villogott rá, abból gondolta, hogy jó lehet az eredmény, nagyon büszke rá, nagyon ügyesen csinálta meg, mondta a kocsiból kiszállva Michelisz.

A M1RA-val, Michelisz csapatával fordított rajtrácsos pole-t megszerző Nagy Dániel azt mondta, hogy ennyire neccesen nem lehetett volna tervezni a tizedik helyet, de örül a pole-nak.

Úgy érezte, akát a Q3-ba is bejuthatott volna,

de túl nagy volt a nyomás, és kicsit elizgulta. A végén volt egy túl jó köre, amivel sokat javított volna, így szóltak neki, hogy lassítson, ezért a cél előtt satuféket nyomott, hogy a 10. helyen maradjon.

A pole-ért kapott 5 ponttal Michelisz még egy helyet javított a világkupa-összetettben, és már az ötödik, hátránya 32 pont az első Tarquini mögött.

A fordított rajtrácsos futam 15.30-kor rajtol majd a Nagy Dániel, Tassi első sorral, a főfutam 16.55-től indul majd az élén Michelisszel.

A vasárnapi időmérő végeredménye

Helyezés Pilóta Csapat Autó Q1 Q2 Q3
1. Michelisz Norbert BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR 1:53.017 1:52.176 1:52.365
2. Gabriele Tarquini BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR 1:53.014 1:52.382 1:52.807
3. Esteban Guerrieri ALL-INKL.COM Münnich Motorsport Honda Civic TCR 1:52.967 1:52.792 1:53.023
4. Yann Ehrlacher ALL-INKL.COM Münnich Motorsport Honda Civic TCR 1:53.246 1:52.917 1:53.366
5. Benjamin Lessennes* Boutsen Ginion Racing Honda Civic TCR 1:53.087 1:52.964 -
6. Yvan Muller Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR 1:52.780 1:53.225 -
7. James Thompson ALL-INKL.COM Münnich Motorsport Honda Civic TCR 1:53.625 1:53.415 -
8. Mehdi Bennani Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR 1:53.358 1:53.610 -
9. Nagy Dániel M1RA Hyundai i30 N TCR 1:53.649 1:53.800 -
10. Rob Huff Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR 1:53.786 1:53.801 -
11. Nagy Norbert Zengő Motorsport Cupra TCR 1:53.807 1:53.805 -
12. Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Cupra TCR 1:53.854 - -
13. John Filippi Campos Racing Cupra TCR 1:53.907 - -
14. Jean-Karl Vernay Audi Sport Leopard Lukoil Team Audi RS3 LMS 1:53.981 - -
15. Nathanaël Berthon Comtoyou Racing Audi RS3 LMS 1:54.229 - -
16. Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot 308 TCR 1:54.254 - -
17. Pepe Oriola Campos Racing Cupra TCR 1:54.271 - -
18. Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR 1:54.562 - -
19. Gordon Shedden Audi Sport Leopard Lukoil Team Audi RS3 LMS 1:54.610 - -
20. Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda Civic TCR 1:54.661 - -
21. Mato Homola DG Sport Competition Peugeot 308 TCR 1:54.795 - -
22. Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi RS3 LMS 1:54.802 - -
23. Gianni Morbidelli Mulsanne Racind Alfa Romeo Giulietta TCR 1:55.024 - -
24. Frédéric Vervisch Audi Sport Team Comtoyou Audi RS3 LMS 1:55.233 - -
25. Denis Dupont Audi Sport Team Comtoyou Audi RS3 LMS 1:55.994 - -

Fabrizio Giovanardit utólag kizárták az időmérőről, mert elmulasztotta utána az átvizsgálást, amire berendelték. Az olasz eredetileg a 16. helyről indult volna, de így mindkét futamot a 27. helyről kezdheti majd meg. Tassi előle indul majd a törölt időeredmények miatt.

*Bejnamin Lessennes az elrontott időmérő miatt három rajthelyes büntetést kapott, csak a nyolcadik helyről rajtolhat majd.

Rovatok