Index Vakbarát Hírportál

Michelisz horgonnyal is 3. a Nordschleife-időmérőn

2018. május 10., csütörtök 16:23

A két, egyenként 40 perces szabadedzésen hol esett, hol nem, az állandóan változó körülmények miatt pedig nem nagyon lehetett rendesen felmérni, ki hol is áll a WTCR-mezőnyben a Nürburgring-Norschleifén. Egy dolog tűnt biztosnak az időmérő előtt: az Audival beugró tavalyi DTM-bajnok René Rast villámgyorsan megismerkedett a TCR-géppel, és a pálya ismeretét kihasználva mindkét edzést megnyerte.

Kicsit szétszórta az erőviszonyokat a hétvége előtt életbe lépő súlytáblázat is, aminek értelmében a Hyundaiok lettek messze a legnehezebbek a mezőnyben, Michelisz Norbert és márkatársai a második legnehezebb Audihoz képest is 50 kilóval súlyosabbak voltak (a teljes súlytáblázatot jobboldali keretes írásunkban találják). Ennek ellenére a második edzésen két Hyundai – köztük Michelisz Norbert – is ott volt a legjobb öt között, ami bizakodásra adott okot az időmérőre.

A Nürburgring-Nordschleifére érvényes súlytáblázat

Hyundai i30 N TCR – 1325 kg*
Audi RS 3 LMS – 1275 kg
Volkswagen Golf GTI TCR – 1265 kg
Honda City Type R FK8 TCR – 1265 kg*/**
Cupra León TCR – 1255 kg
Alfa Romeo Giulietta TCR – 1245 kg***
Peugeot 308 TCR – 1245 kg***
A WTCR és a TCR büntetősúlyai együtt

*70 helyett 80 mm-es hasmagassák

**97,5 %-ra visszacsavart turbó

***102,5 %-ra feltekert turbó

Az edzésekhez hasonlóan 40 perces időmérőt nem kezdte viszont jól Rast, a pálya első felén a kocsi bal szélével elkapta a kerítést, letört a tükre, kicsit sérült a kasztni is, de komolyabb gond nélkül, igaz, sok időt vesztve folytathatta. Első próbálkozásra a világbajnok Thed Björké volt a legjobb kör, de csak 42 ezreddel előzte Micheliszt. A Hyundai hatalmas plusz súlya ellenére az első kör után a négy Hyundai a legjobb hétben volt, ami egészen döbbenetes eredmény volt. Rob Huff (VW), Frédéric Vervisch és Gordon Shedden (Audi) fértek be a négy Hyundai közé.

Az Audik érdekes stratégiát választottak, és egyből elmentek még egy hosszú körre, de érdemben csak az elsőre rontó Rast, illetve Aurélien Panis javított az audisok közül, Rast egyből az ötödik helyre ugrott fel, Panis pedig a hetedikre.

Közben a Sébastien Loeb Racing versenyzője, Mehdi Bennani kapta el kicsit a falat, de kis ijedtséggel megúszta, rontott viszont az első szektorban jól kezdő Michelisz is. Hogy ez milyen fontos hiba volt, jól jelzi, hogy a folyamatosan javuló pályán Björk 42 ezredről 4,2 másodpercre növelte az előnyét az élen, a hétvége első 9 perc alatti körét produkálva (8:58,700), egyben TCR-pályacsúcsot döntve. Újabb jó kör nélkül Michelisz a hatodik helyig csúszott vissza, és egy esélye maradt csak a javításra.

Csakhogy egy pályán maradt törmelék miatt a 3-as szektor egy részén el kellett vennie a gázt a mezőnynek, de Michelisz így is javított, egészen a harmadik helyig, a két Yvan Muller Racing-Hyundai, Björk és Yvan Muller mögé. Björk viszont sérüléssel ért vissza az utolsó köréről, ami gond lehet a 19.45-kor rajtoló első futamra.

Michelisznek nem lesz könnyű dolga, két nagy riválisát kellene lerajtolnia úgy, hogy pont a rajtokkal van gondja az új kocsiban, viszont látszólag tudja tartani a két YMR-versenyző tempóját, sárga zászlós lassítással volt mögöttük alig lemaradva.

A három Hyundai mögött három másik típus jött, Esteban Guerrieri Hondával, Rob Huff Volkswagenne, René Rast pedig Audival fért be a top hatba, pont a pontversenyt vezető Gabriele Tarquini elé. Csakhogy az időmérő után a versenybírók három pilótát is rajtbüntetéssel sújtottak, Rast és a nyolcadik Gordon Shedden 10-10 helyes büntetést kapott, Benjamin Lessennes-t három hellyel tették hátrébb.

Egyedül a második edzésen nagyobb balesetet szenvedő Zengő-pilóta Szabó Zsolt Dávid nem ment mért kört, a csapat nem tudta időben helyrehozni a kocsiját, de a másik zengős, Nagy Norbert sem fejezte be az időmérőt, a 25. idővel a pálya szélén állt meg, a Hungaroringhez hasonló benzinpumpa-meghibásodás miatt.

A WTCR nürburgring-nordschleifei hétvégéjének első időmérője*

Helyezés   Rajtszám   Pilóta   Csapat   Autó   Idő   Különbség  
1.   11   Thed Björk   Yvan Muller Racing   Hyundai i30 N TCR   8:58,700   -  
2.   48   Yvan Muller   Yvan Muller Racing   Hyundai i30 N TCR   8:58,779   +0,079 mp  
3.   5   Michelisz Norbert   BRC Racing   Hyundai i30 N TCR   8:59,056   +0,365  
4.   86   Esteban Guerrieri   Münnich Motorsport   Honda Civic Type R FK8 TCR   8:59,654   +0,954  
5.   12   Rob Huff   Sébastien Loeb Racing   Volkswagen Golf GTI TCR   8:59,909   +1,209  
6.   33   René Rast   Leopard Lukoil Team   Audi RS 3 LMS   9:00,471   +1,771  
7.   30   Gabriele Tarquini   BRC Racing   Hyundai i30 N TCR   9:00,728   +2,028  
8.   52   Gordon Shedden   Leopard Lukoil Team   Audi RS 3 LMS   9:01,235   +2,535  
9.   9   Tom Coronel   Boutsen Ginion Racing   Honda Civic Type R FK8 TCR   9:02,153   +3,453  
10.   63   Benjamin Lessennes   Boutsen Ginion Racing   Honda Civic Type R FK8 TCR   9:02,228   +3,528  
11.   68   Yann Ehrlacher   Münnich Motorsport   Honda Civic Type R FK8 TCR   9:02.689   +3,989  
12.   69   Jean-Karl Vernay   Leopard Lukoil Team   Audi RS 3 LMS   9:03,038   +4,338  
13.   74   Pepe Oriola   Campos Racing   Cupra León TCR   9:04.,103   +5,403  
14.   70   Mat'o Homola   DG Sport Competition   Peugeot 308 TCR   9:04,457   +5,757  
15.   22   Frédéric Vervisch   Comtoyou Racing   Audi RS 3 LMS   9:04,909   +6,209  
16.   20   Denis Dupont   Comtoyou Racing   Audi RS 3 LMS   9:05,221   +6,521  
17.   21   Aurélien Panis   Comtoyou Racing   Audi RS 3 LMS   9:05,732   +7,032  
18.   7   Aurélien Comte   DG Sport Competition   Peugeot 308 TCR   9:05,986   +7,286  
19.   25   Mehdi Bennani   Sébastien Loeb Racing   Volkswagen Golf GTI TCR   9:06,192   +7,492  
20.   23   Nathanael Berthon   Comtoyou Racing   Audi RS 3 LMS   9:06,319   +7,619  
21.   94   Kris Richard   KCMG   Honda Civic Type R FK8 TCR   9:08,282   +9,582  
22.   88   Fabrizio Giovanardi   Team Mulsanne   Alfa Romeo Giulietta TCR   9:08,639   +9,939  
23.   10   Gianni Morbidelli   Team Mulsanne   Alfa Romeo Giulietta TCR   9:09,933   +11,233  
24.   27   John Filippi   Campos Racing   Cupra León TCR   9:10,726   +12,026  
25.   8   Nagy Norbert   Zengő Motorsport   Cupra León TCR   9:10,821   +12,121  
26.   15   James Thompson   Münnich Motorsport   Honda Civic Type R FK8 TCR   9:13,428   +14,728  
27.   66   Szabó Zsolt Dávid   Zengő Motorsport   Cupra León TCR   -  

* René Rast és Gordon Shedden 10, Benjamin Lessennes 3 rajthelyes büntetést kapott utólag.

Rovatok