Index Vakbarát Hírportál

Négyszeri megszakítás után Michelisz 3. az időmérőn

2018. június 23., szombat 14:57

A minimális Balane of Performance-módosítás mellé életbe lépő új WTCR-büntetősúlyok újra az esélyesek közé tették a Hyundaikat, egyúttal a mezőny elejét is elég jól összerakta a portugáliai Vila Realra, ahol végre többmodelles harc volt az élen az időmérőn.

A szabadedzéseket ugyan a 2017-es világbajnok Thed Björk nyerte, az időmérőre viszont a két Volkswagen, Rob Huff és Mehdi Bennani is odaért a Hyundaiok közé, Michelisz Norbert is elkezdett gyorsulni, és végig az első helyekért harcolt, a top 5-ön kívül pedig ott voltak a Hondák és a Cuprák (leánykori nevén SEAT) is.

Nem volt viszont zavartalan a városi pálya miatt 40 perces szombati időmérő, még a felénél járt csak a kvalifikáció, amikor már kétszer is meg kellett szakítani, előbb a hondás James Thompson ütött ki a kocsijával a helyéről egy bóját a sikánban, majd az Alfa Romeót vezető Gianni Morbidelli rontott ugyanott, a falba állítva kocsiját. A várakozás amellett, hogy fejben is zavart okozhat a 13.30-as kezdésre felspannolt pilótáknak, az időjárás miatt sem tett jót, óriási melegben kellett ugyanis a kocsiban ülnie és a folytatásra várnia a mezőnynek.

Ekkor egyéb Huff vezetett Michelisz, Bennani, Björk és Yvan Muller előtt. Az újraindítás után a két Volkswagen gyorsult nagyot, Huff és Bennani ugrottak az élre Michelisz elé, a java viszont az utolsó szűk hét percre, a harmadik megszakítás utánra maradt – harmadszor is a sikánban kitört bója okozott gondot.

A sorrend már nem változott, ugyanis nem tudták befejezni rendesen az időmérőt, két perc húsz másodperccel a vége előtt Jean-Karl Vernay miatt kellett megszakítani negyedszer, már végleg a kvalifikációt – az Audi-pilóta egy kanyarban ütközött a falnak, csúnyán megtörte a kocsiját, amiből az olaj is szivárogni kezdett.

Az élen a két VW végzett Michelisz előtt, mögötte a pontversenyt vezető Yann Ehrlacher következett, majd Thed Björk és Yvan Muller. A legjobb tízbe öt márka autója is befért, igaz, a tizedik Vernay már majdnem 1,5 másodpercre volt a pole-időtől.

Az első futam szombaton 17.00-kor rajtol Portugáliában.

A WTCR első Vila Real-i időmérőjének végeredménye

Helyezés Rajtszám Pilóta Csapat Autó Idő/Különbség
1. 12 Rob Huff Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR 2:00,924  
2. 25 Mehdi Bennani Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR +0,027 mp  
3. 5 Michelisz Norbert BRC Racing Hyundai i30 N TCR +0,356  
4. 68 Yann Ehrlacher Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +0,521  
5. 11 Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +0,759  
6. 48 Yvan Muller Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +0,841  
7. 27 John Filippi Campos Racing Cupra León TCR +1,151  
8. 86 Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +1,185  
9. 30 Gabriele Tarquini BRC Racing Hyundai i30 N TCR +1,244  
+10. 69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +1,433  
11. 15 James Thompson Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +1,616  
12. 66 Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Cupra León TCR +1,668  
13. 74 Pepe Oriola Campos Racing Cupra León TCR +1,818  
14. 63 Benjamin Lessennes Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +1,958  
15. 7 Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +2,018  
16. 9 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +2,287  
17. 23 Nathanaël Berthon Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +2,299  
18. 52 Gordon Shedden Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +2,409  
19. 22 Frédéric Vervisch Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +2,466  
20. 88 Fabrizio Giovanardi Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +2,488  
21. 21 Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +2,545  
22. 70 Mat'o Homola DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +2,555  
23. 8 Nagy Norbert Zengő Motorsport Cupra León TCR +2,786  
24. 10 Gianni Morbidelli Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +3,034  
25. 20 Denis Dupont Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +3,0526  
26. 13 Edgar Florindo Veloso Motorsport Audi RS 3 LMS +4,538  
27. 26 José Rodrigues Target Competition Audi RS 3 LMS -  

Rovatok