Index Vakbarát Hírportál

Háromszor hirdettek győztest a Szilveszter-ralin

2018. december 29., szombat 20:33

A rendezők korábbi közlésével ellentétben mégis a cseh Ondrej Bisaha, Petr Tesinsky páros nyerte meg a jubileumi, 20. alkalommal megrendezett és szombaton befejeződött Szilveszter-ralit.

A javarészt a Hungaroring területén kijelölt, hat gyorsasági szakaszból álló, több mint 50 kilométeres pálya teljesítése után eredetileg is a cseh Bisaha, Tesinsky kettőst hirdették ki győztesnek. Mögöttük a Velenczei Ádám, Szedő Csaba duó lett a második, míg a harmadik helyen az ifjabb Kiss László, Nyirfás Yulianna kettős végzett. A két magyar páros az utolsó gyorsasági szakaszon egyformán 15 másodperces büntetést kapott.

Később a cseh duót pályaelhagyás miatt 30 másodperces büntetéssel sújtották, így ekkor Velenczeiéket hirdették ki győztesnek. Estefelé azonban kiderült, hogy egyszer ők is elhagyták a kijelölt pályát, ezért utólag 15 másodperces büntetést kaptak, így végül mégis a csehek ünnepelhettek, írja az MTI.

A 20. Szilveszter-ralin hat országból több mint 200 – a magyarokon kívül cseh, osztrák, lengyel, szlovák és német – versenyzőpáros állt rajthoz. A hagyományos óévbúcsúztató ralin a szervezők 11 kategóriában hirdettek győztest.

Végeredmény, Szilveszter-rali (6 gyorsasági szakasz, 52,9 km):

1. Ondrej Bisaha, Petr Tesinsky (cseh, Skoda Fabia R5) 36:34.1 perc

2. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Skoda Fabia R5) 8.4 mp hátrány

3. ifj. Kiss László, Nyirfás Yulianna (Ford Fiesta R5) 45.1 mp hátrány

Rovatok