Index Vakbarát Hírportál

Szívatás vagy szívás a sakkmester kiszivárgott videója?

2018. november 14., szerda 15:44

Rövid ideig elérhető volt a Youtube-on egy olyan videó, amelyik a sakkvilágbajnoki döntő kihívójának, Fabiano Carauanának végső felkészüléséről készült. A videót eltüntették, azóta pedig próbálják megfejteni, hogy csak trollkodásból került ki, vagy óriási baklövés volt.

A londoni vb-döntőben eddig négy partit játszott egymással a címvédő norvég Magnus Carlsen és az amerikai Caruana, mind a négyszer remiztek.

A negyedik parti előtt nem sokkal került ki a Saint Lois Chess Club Youtube-csatornájára a videó, ami Caruana felkészüléséről készült. Kiderült, hogy kik voltak az edzőpartnerei, és hogy milyen megnyitásokat (Petrov-védelem, Grünfeld-védelem fianchetto) gyakorolt. Három jól ismert sakkteoretikus, Leinier Domínguez, Alejandro Ramírez és Iona-Cristian Chirlia is felismerhető volt a videón.

Azt feltételezik, hogy Caruana tanácsadói tették fel a videót, de az biztos, hogy Carlsen csapata is látta a felvételt a törlés előtt, így ebből is próbálnak következtetni, hogy mikre készülhet még az amerikai sakkmester. 

Carlsen egyik szekundánsa, Jon Ludvig Hammer szerint kizárt, hogy szándékosan tették volna ki a videót, mert nagy részletességgel mutatta azt a megnyitási variációt, amit már játszott is a vb-n az az amerikai. Carlsen is elmondta a keddi parti után, hogy tud a videó létezéséről, de nem nézte meg.

Caruana nem kívánta kommentálni, hogy hogyan és miért került ki a felvétel. Ezért is gondolják sokan, hogy csak félrevezetésből jelent meg a videó. Ha viszont direkt élesedett, azzal az amerikai győzelmi esélyeit nullázhatták le.

A vb 12 partiból áll, ha ezután döntetlen az állás, rapid játszmákkal döntenek a felek.

Rovatok