Index Vakbarát Hírportál

A bíróság salamoni döntése a Nyíregyháza vs. MLSZ vitában: senkinek sincs igaza

2016.09.23. 13:46

A nyíregyházi futballklubot másfél éve azzal büntette a Magyar Labdarúgón Szövetség, hogy az első osztályból a harmadosztályba száműzte, mert tartoztak egy külföldi játékosnak. A klub hiába jelezte, hogy közben már kifizette a brazil Diego Balbinót, csak az igazolás nem érkezett meg időben, az MLSZ hajthatatlan volt, mivel ez éppen kapóra jött neki, hiszen 16-ról 12 fősre csökkentette az első osztály létszámát. A Nyíregyháza a Győrrel, a Péccsel, a Kecskeméttel együtt mehetett világgá.

A Nyíregyháza azonban nem hagyta annyiban, és bírósághoz fordult.

Idén tavasszal a nyíregyházi klub első fokon pert nyert, és a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős döntésével hatályon kívül helyezte az MLSZ Nyíregyháza Spartacus licenckérelmével kapcsolatos határozatait, írta akkor a Goal.hu. Az MLSZ fellebbezett.

A Fővárosi Ítélőtábla pénteken salamoni döntést hozott, hiszen nem mondta ki, amit az MLSZ a fellebbezésében kért, azaz hogy jogszerűen zárták ki a nyíregyházi klubot, ugyanakkor hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, írja Nyíregyháza Spartacus.

Közleményében a klub azt írja, hogy a másodfok szerint „az ítélet értelmében a felek közötti jogvita eldöntésében nem az első fokon eljáró polgári peres bíróság az illetékes fórum, ezért született ez a klub számára is meglepő döntés”.

A másodfokú bíróság nem adott helyt az MLSZ igényének, hogy jogerősen mondja ki a bíróság, az MLSZ jogszerűen járt el akkor, amikor a Szpari licencét visszavonta.

„A bíróság ugyanakkor nem emelte jogerőre az elsőfokú bíróság ítéletét sem.”

Az ítéletet szakértőkkel értelmezik, és utána döntenek a következő lépésről „az Elnökség ugyanakkor – tekintettel a kialakult jogi patthelyzetre – nem zárja ki a jogi véleménykülönbséggel kapcsolatos vita békés, tárgyalásos úton történő rendezését az MLSZ-szel.”



Rovatok