Index Vakbarát Hírportál

Míg az Újpest Kecskeméten játszik, a Vasas avathatja fel az Újpest felújított stadionját

2017.01.31. 11:05

Eldőlni látszik, hogy az Újpest FC labdarúgócsapata a tavaszi fordulóban Kecskeméten játssza majd a mérkőzéseit, mivel a felújított Szusza Ferenc Stadion egyelőre még nem kapta meg a használatbavételi engedélyt, írja az MTI.

Ezt a klub ügyvezető igazgatója, Gyarmati Eszter mondta az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. A vagyonkezelő a Nemzeti Sportközpontok, amely szerint a műszaki átadás már megtörtént az arénában.

Gyarmati szerint amúgy a késlekedésnek nem az az oka, hogy a biztonsági kamerarendszert leszerelték: „Azokat azért szereltük le részben, hogy az építési területen ne legyenek szennyeződésnek kitéve."

Ha idáig elolvasta, akkor a kedves olvasó megérdemli, hogy egy kicsit oszlassuk a homályt. A nagy magyarországi stadionfelújításból az Újpest is kiveszi a részét, bár nem annyival, amekkora a labdarúgásban betöltött szerepe, ugyanis "csak" 800 milliót kapott. Ennek az az oka, hogy az Újpest belga tulajdonosa ragaszkodik a csapatához, és nem veheti meg magát a stadiont, amely az Állam tulajdonában van, ebből számos konfliktus adódik, mert igazán senki nem érezheti magáénak a stadiont. További csavar, hogy az Újpest focicsapata és az UTE, tehát az egyesület is két teljesen más érdekeket szem előtt tartó szervezet, és az UTE-é a stadion feletti jogkör.

Ebből adódik a legbizarrabb helyzet, ha

a stadionja felújítása miatt pálya nélkül maradt Vasas hamarabb játszhat majd a Szusza Ferenc Stadionban mint az Újpest.

Ezt a lehetőséget nem cáfolta Gyarmati Eszter. „Ez abban az esetben fordulhat elő, ha a Vasas hamarabb tud megállapodni az UTE-val és az NSK-val, mint mi (...) Ez azért lehet, mert egy mérkőzésre bérbe venni egy stadiont teljesen más, sokkal egyszerűbb jogviszonyt feltételez, mint hosszú távra megállapodni az UTE-val és a kijelölt vagyonkezelővel."

Az ügyvezető ezzel kapcsolatban jelezte, ők nemcsak a stadiont, hanem a hozzá tartozó létesítményeket, épületeket is szeretnék használni. Elmondása szerint Őze István, az UTE elnöke egyszer már hajlott erre, s volt erről egy szándéknyilatkozata, ám később meggondolta magát. Az Újpest FC viszont ragaszkodik ahhoz, hogy megkapja a többi helyiséget is, mert a vezetés szerint az együttesnek szüksége van minderre a minőségi munkához.

Gyarmati Eszter szerint az Újpest FC-nek egyértelműen az az érdeke, hogy visszatérhessen a stadionba, s készek megkötni erről a megállapodást. Az újpesti stadionban kisebb felújításokat végeztek el, a mosdók, a sajtó- és a VIP-helyek újultak meg, a hazai és vendégszurkolók szektora felcserélődött, s további büféhelyiségek épültek.

Az Újpest FC az OTP Bank Ligában a hatodik helyről várja a tavaszi rajtot, s versenyben van még a Magyar Kupában is. Ez utóbbiban a döntőbe jutás a csapat célja Gyarmati Eszter szerint.



Rovatok