Index Vakbarát Hírportál

Ez az igazán riasztó adat az új MTK-stadionról

80460
2016.10.04. 08:19 Módosítva: 2017.01.08. 15:57

Vannak országok, ahol úgy is fel tudnak építeni stadionokat, hogy jól is nézzenek ki, és a székekre lebontva se legyen minden aranyárban. Amikor még Vígh László kormánybiztos volt, és elkészült a Puskás Stadion első költségvetése, mondott pár fontos adatot.

Először is, hogy az új, Eb-meccsekre is alkalmas arénában 3-4 ezer euró közötti összegre tehető egy szék bekerülési költsége.

Nem véletlenül szoktak így számolni, hiszen így a legkifejezőbb, arányaiban mekkorák a költségek. Kósa Lajos még debreceni polgármesterként ugyanígy használta ezt a mértékegységet az akkor épülő Nagyerdei Stadionra.

Vígh ebben az interjúban azt is elárulta, hogy a közelmúltban épített arénák közül az Espanyol barcelonai stadionja volt a legolcsóbb, amit 2009-ben adtak át - vagyis a világgazdasági válság kellős közepén épült -, hiszen 1450 euróból kijött egy szék. Abból, hogy 2010-ben az év stadionja lett, megállapítható, nem egy összegányolt építményről beszélünk, és az UEFA-nál is jól sorolták be, négy csillagot kapott.

A varsói, a 2012-es Európa-bajnokság nyitómeccsének, valamint a 2015-ös Európa Liga döntőjének otthont adó Nemzeti Stadion a legdrágább: 11 ezer euróba került egy szék. A költségeket alighanem megnyomta, hogy folyó partján áll, de ennél fontosabb, hogy befedhető, ahogy arra a lengyel–görög nyitómeccsen szükség is lett. Az eső ugyanis nem volt túl jó hatással a színpadra, és a megnyitóra.

Ugyanilyen összeget emésztett fel a Wembley is, ami a 2012-es olimpia döntője mellett két BL-döntőt is megrendezhetett. 92 ezres ez a stadion, nyilvánvalóan fontos volt, hogy szimbólum legyen, ha már az előző is az volt a tornyai miatt.

Végignéztük, hogy a tíz nap múlva átadandó MTK-stadion milyen sorba illeszkedik a költségeivel. Az egyszerűség kedvéért 300 forintos euróárral számoltunk mindenhol, bár amikor a müncheni vagy a londoni stadionok épültek, nem ennyi volt egy euró, mint most.

Íme az adatok:

Stadion Költség férőhely Egy férőhely ára
MTK 7,5 milliárd 5014 1,5 millió forint, 5 ezer euró
Ferencváros 19,5 milliárd 22000 886 ezer forint, 2950 euró
Felcsút 3,8 milliárd 3500 1,08 millió forint, 3600 euró
Debrecen 13,5 milliárd 20340 663 ezer forint, 2210 euró
Mezőkövesd 1,5 milliárd 5000 300 ezer forint, 1000 euró
Varsó, Nemzeti Stadion 625 millió euró 56826 11000 euró
El Prat, Barcelona, Espanyol 60 millió euró 40500 1450 euró
Wembley, London 757 millió font 90000 8410 font
Bukarest, Nemzeti Stadion 234,5 millió euró 55,634 4215 euró
Puskás Stadion, még tervezet 90-100 milliárd forint 68000 1,32 millió, 4269 euró
Emirates 390 millió font 60432 6453 font
Allianz 340 millió euró 67000 5074 euró

Jól látható, itthon arányaiban az MTK-é a legdrágább stadion, amit nem indokolnak sem földrajzi viszonyok, sem a bontás extra költségei. És még esztétikailag sem túl vonzó, ha az eddigi szurkolói megnyilatkozásokból indulunk ki.

Arról felesleges beszélni, hogy száz vagy annál több év kell a befektetés megtérüléséhez, mert az üzleti szempontok soha fel sem merültek itthon, ha éppen stadiont kellett építeni. Máshol természetesen ez is szempont.



Rovatok