Index Vakbarát Hírportál

41 éves védő is top 10-es futball-sztahanovista

A futball statisztikáival foglalkozó svájci intézet, a CIES ezúttal azt vizsgálta, hogy az öt legnagyobb európai bajnokságban ki az a 25 kapus, illetve mezőnyjátékos, aki a legtöbb percet töltötte a pályán. A topligák sztahanovistái az elmúlt öt idényből.

A 2014. január 1. és 2019. január 28. között eltelt időszakban a kapusok közül a végig az Interben védő Samir Handanovic 17 010 perccel, míg a mezőnyjátékosok közül az elmúlt öt idényben szintén csak egy csapatban, a Chelsea-ben futballozó César Azpilicueta 16 099 perccel áll az első helyen. Előbbinek 189, utóbbinak 182 mérkőzésen jött össze a jelentős játékidő.

A fentiek alapján Handanovic az abszolút első percekben, Azpilicuetát még öt másik kapus is előzi, ami azért nem nagy meglepetés. És egyáltalán nem is releváns, a kapusok karrierje hosszabb, és állóképességben sem kell akkorát teljesíteniük, mint a mezőnyben futballozóknak.

Kamil Glik, Danilo Larangeira, Dani Parejo. Az első a Monaco lengyel válogatott középhátvédje, az utolsó a Valencia kihagyhatatlan irányítója, Larangeira meg az Udinese után most a Bolognában játszik folyamatosan. A brazilról többet nem igazán lehet elmondani, a válogatott közelébe sem került, de tény, hogy a sérülést valószínűleg csak hírből ismeri a 34 éves középső védő.

A sztárok közül Messi áll legjobb helyen a listán, de ő is csak ötödik a mezőnyben 15 197 perccel, 180 meccsel. Két igen jól csengő név van a sarkában, a spursös Christian Eriksen és a napolis José Callejon. Utánuk Mario Gaspart a Villarreal-drukkerek ismerhetik, Jonny Castrót a celtások, illetve nyár óta a Wolwerhampton-fanek, a bekk Angliában sem nagyon találkozik a kispaddal.

Az igazi meglepetés a 10. helyen érhet minket: Vitorino Hilton. A név valószínűleg keveseknek mond bármit, pedig Franciaországban fogalom, ugyanis 15 éve játszik az országban, 8 éve a Montpellier védője. Ezekből a számokból már sejthető, hogy Hilton nem mai gyerek, na de azt, hogy tavaly múlt el

41 éves,

elhinni is nehéz. Szeptember 13-án töltötte be a brazil, de mintha nem öregedne, a Montpellier nem lehetett teljes nélküle az elmúlt öt évben sem.

A mezőnyjátékosok között csak öt támadó - Messi, Callejón, Lukaku, Luis Suárez és Griezmann - található.

A Bundesliga-játékosokat hiányolhatjuk a legjobb 25-ből: a német első osztályban 20 helyett 18 csapat szerepel, jóval kevesebb meccset játszanak. Kapusaik közül Oliver Bauman (Freiburg, Hoffenheim) így is a 9. helyre ért be, míg a mezőnyjátékosok közül Daniel Baier (Augsburg, 13 477 perc) a legjobb.

A kapusok közül egyébként csak tíz olyan van az első 25-ben, aki egy klubban védte végig az elmült fél évtizedet. Joe Hart négy topligás klubban (Manchester City, Torino, West Ham, Burnley) is megfordult ebben az időszakban, de mindenhol számítottak rá. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

Rovatok