Index Vakbarát Hírportál

Kokainnal bukott le a botrányairól ismert norvég sífutó

augusztus 16., 18:25 Módosítva: 2020.08.17 09:59
0

Kokaint találtak a rendőrök Petter Northug kétszeres olimpiai bajnok norvég sífutó otthonában, írja az MTI. Northug csütörtökön hazafelé tartott a Trysilben lévő nyári síiskolából, amikor az Oslo és Trondheim közötti autópályán igazoltatták, mert autójával jelentősen túllépte a megengedett sebességet. A rendőrség azt gyanította, hogy a sofőr kábítószer hatása alatt állt, ezért vérmintákat vettek tőle, később pedig házkutatást tartottak az otthonában, ahol megtalálták a drogot. 

Nagy hibát követtem el. Kétségbe vagyok esve, és tartok tőle, mit hoz a jövő. Hihetetlenül sajnálom mindazokat, akiknek ismét csalódást okoztam. Tudom, hogy ebből büntetőügy lesz, de vállalom a felelősséget azért, amit tettem

- írta közösségi oldalán a sportoló, beismerve a történteket.

A 13-szoros világbajnok norvég sífutó a 2010-es vancouveri téli olimpián megnyerte az 50 kilométeres klasszikus számot, és csapat sprintben is győzött. Ugyanazon az olimpián a 4x10 kilométeres váltóban ezüst-, az egyéni sprintben bronzérmes lett. Emellett 38 világkupafutamon is nyerni tudott, 2018-ban vonult vissza. 

Northug eredményei miatt lett népszerű, de közvetlensége és laza életvitele miatt is állandó szereplőjévé vált a norvég bulvárlapoknak. A szocsi olimpián pókerezése miatt támadták, ugyanabban az évben börtönbüntetést is kapott: ittasan karambolozott, rommá törte autóját, majd otthagyta sérült barátját. Mikor elkapták a rendőrök, tagadta, hogy ő vezette volna a kocsit. Érzelmeit sem félt kimutatni, két világbajnoki győzelménél is zokogott a célban.

Tovább

Visszahívták Miklós Editet és a síszövetség teljes elnökségét

július 30., 16:48 Módosítva: 2020.07.31 12:22
226

A Magyar Sí Szövetség (MSSZ) csütörtöki küldöttgyűlésén Miklós Editet és a teljes elnökséget visszahívták, tudta meg az Index. 

Tovább

Az erdő mélyén rozsda eszi Magyarország legnagyobb sísáncát

július 25., 13:26 Módosítva: 2020.07.28 12:40
1301

Magyarország legnagyobb sísáncát Mátraháza közelében, a Kékesről lejövő sípálya mellett állították fel, de mára kevesen tudják, hogy egyáltalán létezett. Több mint harminc éve nem ugrott róla senki, pedig egykor még világcsúcstartó és világbajnok is versenyzett itt, és Európa-kupák otthona is volt. A rozsdásodó szerkezetet lassan elnyeli az erdő, ahogy a magyar síugrósport nagy pillanatai is a múlt ködébe vesznek.

Magyarországon az 1920-as évek óta létezik síugrás, és a versenyzőink elég gyorsan bekapcsolódtak a nemzetközi vérkeringésbe. A hóhiány nem új keletű probléma, de ennek ellenére több kisebb sáncot felhúztak az ország különböző pontjain. Lehetett ugrani a budapesti Szabadság-hegyen, Lillafürednél és az első között épült sánc Mátraházán is. Utóbbin már az 1930-as évek elején rendeztek nemzetközi versenyt, olyan résztvevőkkel például, mint Sigmund Ruud. A norvég korszakának kiemelkedő ugrója volt, világbajnokságot nyert, olimpián lett második és egy időben a világrekordot is tartotta. A mátraházi földsáncon viszont nem tudott győzni 1932-ben. Persze így is sokan kimentek miatta, óriási tömegeket vonzott akkoriban itthon a síugrás.

Tovább

Öngyilkos lett egy junior világbajnok műkorcsolyázó

július 18., 16:30 Módosítva: 2020.07.19 17:41
122

Jekatyerina Alekszandrovszkaja Moszkvában született, ausztrál színekben indult olimpián.

Tovább

Szigonyos halászat közben halt meg a snowboard-világbajnok

július 8., 09:43 Módosítva: 2020.07.09 10:37
50

Meghalt Alex Pullin, a kétszeres világbajnok ausztrál snowboardos. A 32 éves sportoló szerdán a Queensland állambeli Aranypart (Gold Coast) közelében vadászott szigonypuskával halakra, amikor a tragédia történt, írja a BBC.

Tovább

Kritikus állapotban van az edzőtáborban megbetegedett holland gyorskorcsolya-világbajnok

június 30., 11:45 Módosítva: 2020.07.01 13:36
64

Kritikus az állapota Lara van Ruijvennek, a hollandok világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázójának, akit egy francia kórházban ápolnak, miután megbetegedett a Pireneusokban rendezett edzőtáborozás közben, írja az MTI az AD holland újság beszámolója alapján. Hozzáteszik, hogy a 27 éves sportolónál immunrendszeri rendellenesség lépett fel súlyos komplikációkkal.

„Állapota stabil, de kritikus” – idézte a lap edzőjének szavait.

Van Ruijven a 2019-es rövidpályás világbajnokságon 500 méteren győzött, egy évvel korábban a váltóval ezüstérmet szerzett, és van három aranya is Európa-bajnokságokról. Legjobb olimpiai eredményeként bronzérmet érdemelt ki a holland váltó tagjaként a 2018-as phjongcshangi téli olimpián.

Tovább

A téli olimpia helyszíneinek fele a felmelegedés miatt mehet a kukába

június 22., 14:51 Módosítva: 2020.06.23 12:32
130

A téli olimpiák korábbi helyszíneinek több mint fele alkalmatlanná válik a klímaváltozás miatt arra, hogy újra téli játékokat rendezzenek a következő harminc évben, állítja egy tanulmány.

Tovább

41 évesen visszatér a nyolcszoros téli olimpiai bajnok

május 27., 12:07 Módosítva: 2020.05.27 14:07
7

Negyvenévesen felújítja versenyzői pályafutását Marit Björgen, a norvégok nyolcszoros olimpiai bajnok sífutója, a téli játékok történetének legeredményesebb sportolója.

Tovább

A kizárt olimpiai bajnokról bebizonyítanák, a génjei miatt bukott le

május 15., 14:31 Módosítva: 2020.05.15 18:00
1

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntésére vár a doppingváddal illetett orosz sílövő, Jevgenyij Usztyugov, akit egy orosz tudós is segíthet abban, hogy az ügyben felmentő ítélet születhessen.

Tovább

Másodszor is visszavonult a rövidpályás gyorskorcsolya hatszoros olimpiai bajnoka

április 27., 20:33 Módosítva: 2020.04.28 08:02
17

Befejezte pályafutását Viktor An, aki hat olimpiai aranyérmével a rövidpályás gyorskorcsolyázás történetének legeredményesebb képviselője.

Tovább

Liu Shaolin Sándorék már a következő szezonra edzenek

április 20., 13:13 Módosítva: 2020.04.20 14:08
1

A válogatott keret sportolói és edzői elkezdték a felkészülést a következő szezonra - tudatta a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség.

Tovább

Három korcsolya-világbajnokságot töröltek a koronavírus miatt

április 16., 20:30 Módosítva: 2020.04.17 00:00
1

Három szakág elhalasztott világbajnokságát is végleg törölte csütörtökön a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU).

Tovább

Nemkívánatos az edző, elvették a jégtáncos Eb-érmeit

április 9., 12:27 Módosítva: 2020.04.09 12:48
39

FRISSÍTÉS: a cikkünket az MTI híre alapján írtuk. Később az MTI az alábbi közleményt adta ki: Doppingolás miatt elvették az orosz műkorcsolyázó Eb-érmeit című anyagukat visszavonjuk, mert a dpa német hírügynökség híre tévesen egy másik sportolóról szól.

Doppingvétség miatt megfosztották Európa-bajnoki érmeitől Alekszandra Sztyepanova jégtáncost - írta az MTI. 

Tovább

Sportágat vált az olimpiai bajnok svéd sífutó

március 23., 11:39 Módosítva: 2020.03.23 15:19
0

Az olimpiai bajnok svéd sífutó, Stina Nilsson a jövőben biatlonosként fog versenyezni, írja az MTI.

A sífutás mellett a lövészetet is magában foglaló új területen már idén kipróbálja magát a 26 éves svéd sportoló, akinek a már régóta tervezett váltáshoz a végső lökést az adta meg, hogy a legutóbbi világkupa-szezonban gyengén szerepelt, és tavaly decemberben hónapokra dőlt ki sérülés miatt.

Tovább

Harmincéves korában szívroham végzett az amerikai-japán jégtáncossal

március 17., 14:00 Módosítva: 2020.03.18 15:27
10

Szívrohamban meghalt Chris Reed amerikai születésű, de japán színekben versenyző jégtáncos. Harminc évet élt.

Tovább

Fourcade győzelemmel vonul vissza, 2 ponton múlt a biatlon-vk

március 14., 16:49 Módosítva: 2020.03.14 23:42
6

A visszavonulását pénteken bejelentő Martin Fourcade nyerte a biatlon-világkupa utolsó szezonbeli versenyét Kontiolahtiban, épp ott, ahol pályafutása első vk-sikerét szerezte napra pontosan 10 éve.

Fourcade öt olimpiai arannyal (és két ezüsttel), 13 világbajnoki arannyal, 10 vb-ezüsttel és 5 vb-bronzzal, valamit hét összetett világkupa-győzelemmel és 83 vk-futamgyőzelemmel  vonul vissza.  Az idei szezonban hajszálon múlt csak a nyolcadik vk-sikere, hiszen csak két ponttal maradt el az összetett győzelemtől, amit végül a 913 pontos Johannes Bö szerzett meg.

Tovább

Hordágyon vitték le a pályáról a bukás után a magyar síugrót

március 9., 21:15 Módosítva: 2020.03.10 11:57
109

Vörös Virág a síugró világkupa-sorozat lillehammeri állomásának hétfő esti edzésén bukott és megsérült, írja az MTI.

Tovább

Huszonöt éves mélypontra zuhant az osztrák sízés

március 8., 14:09 Módosítva: 2020.03.08 17:21
1

Huszonöt év után fordult először újra, hogy egyetlen osztrák síelő sem nyer sem szakági, sem összetett világkupát a szezonban. Ez azzal vált biztossá, hogy a rossz időjárási körülmények miatt törölték a kvitfjelli férfi szuperóriás-műlesiklást, így már nem változhatott a sorrend.

Tovább

A világ legjobbjai közé került a B csoportos vb-t megnyerő jéglabda-válogatott

március 6., 17:21 Módosítva: 2020.03.08 13:47
55

A magyar férfi jéglabda (bandy)-válogatott megnyerte a B csoportos világbajnokságot, ezzel a világelitbe jutott, írja az MTI.

Tovább

Egyetlen század előnnyel nyert az olimpiai bajnok lánya az alpesisí-világkupán

február 29., 13:49 Módosítva: 2020.02.29 21:10
21

Egyetlen század előnnyel az osztrák Nina Ortlieb nyerte szombaton az alpesi sízők világkupa-sorozatának olaszországi La Thuile-ban rendezett női szuperóriás-műlesikló futamát, írja az MTI.

Tovább

Depresszióval küzd, visszavonul a többszörös bajnok amerikai műkorcsolyázó

február 27., 11:25 Módosítva: 2020.02.27 12:56
2

A montreali világbajnokság előtt mindössze három héttel bejelentette visszavonulását Chris Knierim műkorcsolyázó, írja az MTI.

Tovább

Elmaradhat a dél-koreai gyorskorcsolya-vb a koronavírus miatt

február 26., 09:41 Módosítva: 2020.02.26 10:44
33

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) bejelentette, a koronavírus terjedése miatt biztosan nem Szöulban rendezik meg március 13. és 15. között a rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságot, írja az MTI.

Tovább

Miért ugrál egy síelő egy vízen úszó deszkán?

február 25., 13:22 Módosítva: 2020.02.26 10:44
326

Kékesi Márton, a phjongcshangi téli olimpia legeredményesebb magyar sízője tavaly januárban, a világbajnokságra készülve sérült meg egy zágrábi versenyen, ami miatt hosszú kihagyásra kényszerült. A nyolc hónapos rehabilitációs munkából is erőt merített. Nem szokványos szárazföldi és vízi edzéseket is bevet a sikeres visszatéréshez. Bő egy év után újra lécre állt.

Tovább

Shiffrintől elvették az első helyet az alpesisí-világkupában

február 23., 16:22 Módosítva: 2020.02.24 08:59
4

Az olasz Federica Brignone átvette a vezetést az alpesisí-világkupában Mikaela Shiffrintől, aki apja halála miatt három hete felfüggesztette a versenyzést. Brignone a svájci Crans Montanánm, kombinációban szerzett győzelemmel ugrott az élre.

Tovább

Három év után nyert ismét lesikló-vk-t Lara Gut

február 21., 15:07 Módosítva: 2020.02.21 18:26
1

2017-es súlyos balesete és térdsérülése után nyert ismét világkupa-futamot lesiklásban a svájci Lara Gut-Behrami.

Tovább

Apja halála miatt újabb versenyt hagy ki Shiffrin

február 20., 16:06 Módosítva: 2020.02.20 17:30
0

Apja halála miatt újabb versenyt hagy ki Mikaela Shiffrin, aki jelenleg vezeti a női alpesi sízők világkupa-sorozatának összetett versenyét, írja az MTI. 

Tovább

Martin Fourcade befogta Ole Einar Björndalent a biatlon örökrangsorában

február 19., 19:38 Módosítva: 2020.03.14 16:43
0

A francia Martin Fourcade nyerte a 20 kilométeres egyéni versenyt az olaszországi Antholzban zajló sílövő-világbajnokságon - írja az MTI. Ezzel pedig újabb nagy lépést tett afelé, hogy elérje a sportág örökrangsorában a biatlon legendáját, a norvég Ole Einar Björndalent.

Tovább

Megmagyarázhatatlan bukás vette el a síző kényelmes győzelmét

február 17., 13:00 Módosítva: 2020.02.17 22:57
24

A svéd Anna Swen- Larsson egy több mint három éve tartó sorozatot törhetett volna meg az alpesisí-világkupában, de az utolsó pillanatokban hibázott, egy bukás miatt elúszott első helye a Kranjska Gora-i szlalomban. 

Tovább

Shiffrin gyászol, Vlhova nyert Szlovéniában

február 16., 16:41 Módosítva: 2020.02.17 06:53
0

Petra Vlhova nyerte vasárnap az alpesi sízők világkupa-sorozatának Kranjska Gorán rendezett női műlesikló versenyét.

A szlovák versenyző kihasználta az amerikai Mikaela Shiffrin távollétét, és sikerének köszönhetően átvette a vezetést a szakági pontversenyben. Shiffrin február 2-án elhunyt apját gyászolja, egyelőre nem tudni, mikor indul ismét.

A szlovéniai versenyt eredetileg Mariborban rendezték volna, de a kedvezőtlen időjárási előrejelzések miatt múlt héten az ország második legnagyobb városából az észak-nyugati síközpontba tették át. (MTI)


Tovább

Orosz világcsúcsok a gyorskorcsolya-vb-n

február 16., 14:32 Módosítva: 2020.02.16 23:51
6

Két számban is világcsúccsal született orosz győzelem a Salt Lake Cityben zajló gyorskorcsolya-világbajnokság szombati napján: a férfiaknál az 500 méteren aratott sikere után Pavel Kulizsnyikov 1000 méteren, a nőknél Natalija Voronyina 5000 méteren nyert minden idők legjobb eredményével. (MTI)

Eredmények:


    férfi 1000 m, világbajnok:
   
   Pavel Kulizsnyikov (Oroszország) 1:05.697 perc - világcsúcs
2. Kjeld Nuis (Hollandia) 1:06.730
3. Laurent Dubreuil (Kanada) 1:06.765

    férfi üldözéses csapatverseny, világbajnok:

   Hollandia (Sven Kramer, Douwe de Vries, Marcel Bosker) 3:34.687 perc   
2. Japán (Icsinohe Szejtaro, Williamson Shane, Csuchija Rijoszuke) 3:36.416
3. Oroszország (Danyila Szemerikov, Szergej Trofimov, Ruszlan Zsakarov) 3:37.247
   
    női 1000 m, világbajnok:

   Jutta Leerdam (Hollandia) 1:11.847 perc
2. Olga Fatkulina (Oroszország) 1:12.331
3. Takagi Miho (Japán) 1:12.344
   
    női 5000 m, világbajnok:

   Natalija Voronyina (Oroszország) 6:39.021 perc - világcsúcs   
2. Martina Sáblíková (Csehország) 6:41.184
3. Esmee Visser (Hollandia) 6:46.685


   

Tovább
A rovat korábbi cikkei

Rovatok