Index Vakbarát Hírportál

Gyorsaság, finesz, szerencse hozhat érmet

2013.03.08. 07:55

Március 8. és 10. között Debrecen ad otthont a rövidpályás gyorkorcsolya-világbajnokságnak. A magyar versenyzők az európai élmezőnybe tartoznak, de most az amerikai és ázsiai korcsolyázókkal is meg kell küzdeniük a dobogóért, bravúrnak számítana, ha összejönne egy érem. Már a döntőbe jutás is nagy eredmény lehet, de egy jó verseny még több magyarral szerettetheti meg az utóbbi évek legeredményesebb hazai téli sportágát.

A legsikeresebb magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó, olimpián negyedik és ötödik helyet is szerző Huszár Erika nyáron visszavonult, így a női válogatottból Heidum Bernadettnek lehet esélye a legjobb egyéni eredményt elérni. (Egyéniben 500, 1000, 1500 és 3000 méteren futnak majd.) 2009 óta minden Eb-n ott állt a dobogón valamelyik számban. A januári malmői Eb-n a 3000 méteres szuperdöntőben lett harmadik, de korcsolyájának hibája miatt valószínűleg még egy éremről lemondott. Egy csavar kilazulása miatt nem indulhatott el váltóban, ami nélküle is negyedik helyet szerzett.

Ennek a váltónak volt tagja Keszler Andrea is, aki a másik egyéni versenyzőnk lesz a nőknél. Keszlernek az idei Eb-n nem jött ki a lépés, tavaly jobban futott, két bronzéremmel zárt, de a hazai pálya őt is jó eredményhez segítheti.

A férfiaknál a közelmúlt legnagyobb sikerét Liu Shaolin Sándor érte el, aki a junior világbajnokságon harmadik lett 1000 méteren. „Mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy életem legjobb formájában lennék, mert sok a verseny és kevés az edzés. Malmőhöz képest most gyengébb formában voltam, de a csúcsforma Debrecenre kell hogy megérkezzen” – nyilatkozta az éremszerzés után. Liu Shaolin azt tűzte ki maga elé célul, hogy valamelyik távon a legjobb nyolcba kerül. A másik férfi induló, a 23 éves kora ellenére rutinosnak számító Knoch Viktor lesz. Ő már a 2006-os olimpián pontszerző volt, ötödik lett, és az malmői Eb-n is bronzérmes csapat tagja volt.

Telegdi Attila szövetségi kapitány az Eb-n látottakkal nem volt maradéktalanul elégedett, szerinte a válogatottal együtt dolgozó kínai Csang Csing módszereihez nem tudtak alkalmazkodni a versenyzők, ezért lettek relatíve sikertelenek. Darázs szerint azonban nincs éles szembenállás az edzői stábban, és a szakterületeket szinkronizálva az olimpiára nagyon jó esélyekkel fognak kvalifikálni.

Rövid rövidpályás kisokos

Az egyéni versenyeken 500, 1000 és 1500 méteren futnak a versenyzők. Egy-egy futamban általában négy korcsolyázó áll rajthoz. A sportágban gyakori a versenyzők közötti testi kontaktus, amelyek következtében látványos bukásokkal tarkított a küzdelem. A pályán elhelyezkedő versenybírók a szabálytalan lökéseket büntetéssel szankcionálják, súlyosabb szabálytalanság esetén utólag kizárják a vétkes versenyzőt. A távok első nyolc helyezettje pontokat kap, az első 34-et, a második 21-et, a harmadik 13-at, a negyedik nyolcat, az ötödik ötöt, a hatodik hármat, a hetedik kettőt, a nyolcadik pedig egyet. A vb-k zárónapján sorra kerülő 3000 méteres szuperdöntőkben a pontszerzők közül a legjobb nyolc indulhat, itt újabb pontokat kapnak a helyezéseiknek megfelelően. A táv első 1000 méterét megnyerő korcsolyázó plusz öt pontot kap. A pontok összesítéséből alakul ki a végső eredmény, aki a legtöbb pontot szerzi, az nyeri az összetett világbajnoki címet. A váltók öt embere 3000 métert teljesít.

A világversenyeken legalább 60x30 méteres jégpályán kell kijelölni egy 111,12 méter hosszú ovális szakaszt, a csarnoknak pedig fedettnek, zártnak és fűtöttnek kell lennie. (MTI)

Bár már egy év sincs hátra a szocsi olimpiáig, a vb még nem annak jegyében telik: „Az olimpiai kvalifikáció a taktikázásról szól, ott arra kell figyelni, hogy egyéniben a legjobb 36-ba, váltóknál a legjobb nyolcba kerüljön valaki. Debrecenben azonban mindenki a legjobb, érmes helyezésre törekszik. A mi versenyzőink is ezt teszik, mert még jobban meg akarjuk szerettetni a sportágat a hazai nézőkkel” – mondta Darázs István csapatvezető.

A Főnix Csarnokban rendezett futamok a magyar válogatottaknak is újdonságot jelentenek majd, itthon még sosem rendeztek ennyi néző előtt short track versenyeket. „Liu Shaolinon kívül a többiek már megtapasztalhatták, milyen tömegek előtt versenyezni, de akkor azért nagyon kevesen beszéltek magyarul. Az, hogy mennyire lesz bátorító ez a helyzet, még kérdéses. Az első pályára lépés valószínűleg egy kicsit megviseli majd, megremegteti a lábukat, ha az első számban, 1500 méteren jól teljesítenek, utána felszabadultan korcsolyázhatnak” – mondta Darázs.

A csapatvezető szerint az lehet elvárás a magyaroktól, hogy egyéniben legalább egy kört menjenek, és jussanak be az elődöntőkbe. Ez a vb-n hatszor három versenyzőt jelent. A döntőkbe a futamok első két helyezettje mehet tovább. A magyar válogatott tagjai egyöntetűen egy váltósikerben bíznak, ahol kis szerencsével összejöhet a döntő, ahogy a keretből végül kimaradó Lóth Dávid Manó fogalmazott, „leginkább a váltóversenyekre érvényes a mondás, hogy a jég mindig csúszik.”

Aki látta a 2002-es Salt Lake Cityben rendezett téli olimpia 1000 méteres számát, azt tudja, hogy nem elég gyorsan menni, a korcsolyán is kell tudni maradni a táv végéig. Az ausztrál Steven Bradbury ezt teljesítette, és abszolút esélytelenként úgy korcsolyázott be a célba, hogy az előtte lévők mindegyike elesett.

A magyar férfiváltó nehéz sorsolást kapott, a világ három legjobbjának tartott csapatokkal, Japánnal, Dél-Koreával és Kanadával került egy futamba. A papírforma nem Knochéknak kedvez, de előnyük is származhat abból, hogy a három nagy külön presztízsmeccset vív. A harcban könnyen hibázhatnak.

Darázs szerint is nagyon fontos a szerencsefaktor, de vallja, ahhoz, hogy valakinél számítson a szerencse, ahhoz nagyon sokat kell dolgoznia, mert egy olimpiai döntőbe is be kell jutni valahogyan. És a szerencse csak az egyik összetevője a sikeres short trackesnek. „Egy jó versenyző ismérve, hogy 40-45 másodperc alatt teljesíti az 500 métert, a komoly állóképessége mellett nagyon gyors is, ugyanakkor nagyon fineszes és ravasz, nagy sebességnél is nyitott szemmel kell figyelnie, hogy az ellenfél hibáját kihasználva azonnal előrébb mehessen. A szerencsefaktor csak ezután jöhet”.

A sikeres vb-szereplés és rendezés lökést adhat a hazai short trackes életnek is, és még szélesebb alapokon nyugodhat a 2006 óta legeredményesebb téli sportágunk. „Az eredményeink megvannak, de lassan építjük fel magunkat, most egyelőre az a sikerünk, hogy kevés létszámból tudunk jó eredményeket hozni. A legnagyobb gondunk a létesítményhiány, míg egy focipályán lehet kézizni, kosarazni vagy futni is, addig nekünk nagyon speciális pályára van szükségünk. Ezen most segíthet, hogy a short track is bekerült a 14 kiemelten támogatott sportágba, de talán később céltott létesítményfejlesztési program is indulhat” – vázolta fel a jövőképet Darázs.

A program (a versenyeket az m1 közvetíti)

március 8., péntek:
egyéni, 1500 méter:
férfi és női selejtező 12.30
női elődöntő 14.02
férfi elődöntő 14.18
női döntő 14.51
férfi döntő 14.59

váltó:
női elődöntő (3000 méter) 15.22

március 9., szombat:
egyéni, 500 méter:
férfi és női selejtező 12.30
férfi nyolcaddöntő 15.13
női elődöntő 15.39
férfi elődöntő 15.45
női döntő 16.06
férfi döntő 16.12

váltó:
férfi elődöntő (5000 méter) 16.34

március 10., vasárnap:
egyéni, 1000 méter:
férfi és női selejtező 11.00
női elődöntő 13.57
férfi elődöntő 14.05
női döntő 14.28
férfi döntő 14.35

szuperdöntők (3000 méter) az összetett vb-címért:
nők 14.57
férfiak 15.07

váltók:
női döntő (3000 méter) 15.33
férfi döntő (5000 méter) 15.43


Rovatok