Index Vakbarát Hírportál

Száz éves a Magyar Sí Szövetség

2013.09.03. 12:06

Éjfélig tartó, félnapos rendezvénnyel ünnepli csütörtökön százéves fennállását a Magyar Sí Szövetség. Kaszó Klára, a szövetség ügyvezető elnöke kedden, sajtótájékoztatón elmondta, hogy a jó hangulatúnak ígérkező esemény délután két órakor kezdődik Budapesten, a Csörsz utcában, a Larus étterem szomszédságában, ahová színes programokkal várják az érdeklődőket. Többek között felépítenek a helyszínen egy síroller-pályát, lesz lehetőség műanyagpályás alpesi síelésre, a kisgyerekek pedig mini sáncon akár előképzettség nélkül is kipróbálhatják a síugrást.

A Gesztenyés-kertbe kilátogatnak a hazai élversenyzők, közöttük a jelenlegi legjobb, Miklós Edit alpesi síelő, de ott lesznek az Éjjel-nappal Budapest című tévésorozat sztárjai is. A házigazda szerepét Nagy Feró tölti be, aki maga is több mint két évtizede aktívan síel. Másnap, pénteken délután a szövetség a centenárium alkalmából a MOM Kulturális Központ kertjében köszönti majd a magyar sísport elmúlt száz évének bajnokait.


Kovács Barnabás szövetségi kapitány arról adott tájékoztatást, hogy jelenleg öt magyar versenyző - két alpesi síelő, két sífutó és egy sílövő - részvétele biztos már a szocsi téli olimpián. Közülük név szerint két alpesi síelő, Miklós Edit és Berecz Anna, továbbá a biatlonban vagy sífutásban rajthoz álló Szőcs Emőke indulása dőlt már el. Jó esély van arra, hogy alpesi síelésben Farkas Norbert, valamint egy vagy két freestyle-os is ott legyen az ötkarikás játékokon. 

"Reálisan hat, maximálisan nyolc magyar síelő juthat ki Szocsiba" - fogalmazott a szövetségi kapitány az MTI kérdésére.

A legjobb magyar szereplés Miklós Edittől várható, akit Kovács Barnabás világklasszisnak nevezett, emlékeztetve arra, hogy a Garmisch-Partenkirchenben megrendezett Világkupán a 18. helyen végzett, s végül mindössze két másodperccel maradt el a győztestől. Meribelben viszont a pálya kétharmadáig az egész mezőnyből a legjobb időt érte el. Bejelentette, hogy az első számú magyar alpesi síelő felkészítésébe Diethmar Thöni osztrák edző is bekapcsolódott, így jelenleg Stark Mártonnal együtt készítik elő Miklós Edit szezonját. Ráadásul októbertől a bolgár Ivan Grebentcsarszki is csatlakozik az edzői stábhoz, aki korábban már dolgozott együtt Thönivel. Kaszó Klára szerint Miklós Edit lesiklásban akár pontszerző is lehet Szocsiban, ehhez Kovács Barnabás szövetségi kapitány annyit tett hozzá, hogy a szakmai stáb megerősödésével óriás-műlesiklásban is egyre jobb eredményeket érhet majd el.

A sajtótájékoztató végén Emanuel Lehner, az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet vezetője díszoklevelet nyújtott át Kaszó Klárának a szövetség százéves fennállása alkalmából, s egyúttal megköszönte, hogy évente 300 ezer magyar látogat ki síelni Ausztriába.



Rovatok