Index Vakbarát Hírportál

A magyar női curlingválogatott visszajutott az Eb-élvonalba

2016.11.24. 20:29

A magyar női curling-válogatott 9-8-ra legyőzte a holland csapatot a skóciai Európa-bajnokság csütörtöki játéknapján, a másodosztály elődöntőjében, így tavalyi kiesése után visszajutott az élvonalba.

A Braeheadben zajló Eb-n a Palancsa Dorottya, Miklai Henrietta, Kalocsai Vera, Sándor Nikolett összetételű női együttes nagy küzdelemben győzött, ugyanis nyolc játékrész után 8-5-re még Hollandia vezetett. A magyarok a kilencedik felvonást 3-0-ra, az utolsó, tizediket pedig 1-0-ra nyerték meg, így alakult ki a 9-8-as végeredmény, jelenti az MTI.

A péntek délutáni fináléban az Észtországot 10-2-re legyőző török válogatott lesz a magyarok ellenfele. A végeredménytől függetlenül mindkét csapat feljutott a legjobbak mezőnyébe, a döntő ugyanakkor komoly téttel rendelkezik, ugyanis a győztes játszhat majd az élvonal nyolcadik helyezettjével a világbajnoki részvételért.

A magyar együttes eddig kilenc mérkőzést nyert az Európa-bajnokságon a másodosztályban, és csak egyszer veszített, de akkor éppen a törököktől kapott ki.

A magyar férfiválogatott jövőre is a második vonalban játszik majd a kontinensviadalon.



Rovatok