Index Vakbarát Hírportál

Mire jutnak a formájukat kereső legendák?

2015. január 18., vasárnap 18:50

Kezdődik az év első Grand Slamje, az Australian Open, ahol a világelső Novak Djokovics, a nagy formában érkező Roger Federer, a vakbélműtétje után még a játékát kereső Rafael Nadal és a tavaly meglepetésre győztes, címvédő Stan Wawrinka csap össze a fiatal trónkövetelőkkel a stadionokat pokoli katlanná változtató melbourne-i hőségben. A nőknél idén eddig Serena Williams nem volt meggyőző, Marija Sarapova a világelsőségre is hajthat, de a fiatalok is megint megmutathatják magukat.

Djokovics még nem lendült bele a szezonba

Az Australian Openen első kiemelt Novak Djokovics harmadszor fejezte be világelsőként a szezont tavaly év végén, és negyedszer nyerte meg a londoni évzáró ATP-vébét. A fiának születésével még egy plusz lökést kapott szerb Ivan Lendl óta az első volt, akinek három egymást követő évben sikerült győznie az évzáró tornán. Roger Federer a döntő előtt hátsérülés miatt játék nélkül visszalépett, de Djokovics egy Andy Murray elleni bemutató meccsen bizonyította, hogy nagy formában lett volna egy éles mérkőzésen is.

Idén azonban az Australian Open felvezetése alatt még nem volt ennyire átütő. Az elmúlt három év bajnokaként érkezett Abu-Dzabiba a szokásos év eleji bemutató tornára, de a döntő előtt belázasodott, így nem tudott pályára lépni Andy Murray ellen. Utána Dohában kezdte meg az ATP-szezont, de már a negyeddöntőben kikapott a bombaszerváiról ismert Ivo Karlovic-tól. Az Australian Openen a harmadik körben találkozhat Fernando Verdascóval, utána a negyeddöntőben pedig Gaël Monfils, vagy a 8. helyen kiemelt, Brisbane-ben döntős Milos Raonic is lehet az ellenfele. Az elődöntőben aztán papírforma alapján a címvédő Stan Wawrinkával kellene megküzdenie.

Federer 1000. meccsét is megnyerte

Roger Federer legjobb formájában kezdi meg az Australian Opent. Az évzáró ATP-vébé döntőjében vissza kellett lépnie hátsérülése miatt, de utána egyre javuló, a végére impozáns játékkal nyerte meg a svájciaknak a Davis Kupa-döntőt a franciák ellen. Ezzel újabb hiányzó nagy győzelem került be a 17-szeres Grand Slam-bajnok gyűjteményébe. Federer idén Brisbane-ben már megnyerte a felvezető tornát, a döntőben pedig pályafutása 1000. ATP-győzelmét aratta Milos Raonic ellen. Az Open-érában rajta kívül egyedül Jimmy Connors és Ivan Lendl nyert ennyi meccset. A svájci a tornagyőzelemmel egyúttal az első olyan férfi teniszező lett, aki zsinórban 15 év alatt minden szezonban nyerni tudott legalább egy versenyt.

Federer nem kapott könnyű sorsolást, hamar találkozhat Juan Mónacóval, utána pedig akár a tavalyi év újoncának választott, és Nadalt Bázelben legyőző Borna Coric is lehet az ellenfele. A negyeddöntőben aztán a 6. kiemelt Andy Murray-vel, vagy Grigor Dimitrovval is meccselhet, az elődöntőben pedig papíron Rafael Nadal várná.

Nadalnak gyorsan bele kell rázódnia

Rafael Nadal leginkább a formáját keresve érkezett az Australian Openre, ahol tavaly döntős volt. A Roland Garrost májusban még kilencedszer megnyerő Nadal sérülés miatti hosszabb kihagyás után tért vissza tavaly a szezon második felére, de vakbélgyulladás gyanú miatt antibiotikum kúrára fogták, és a bázeli torna után meg is műtötték. Lábadozása közben azért arra is volt ideje, hogy szülővárosában, Manacorban letegye annak a nemzetközi teniszakadémiának az alapkövét, ami a nevét viseli majd, és 2016 nyarán adják át.

Két hónappal a műtét után a spanyol már játszott Abu-Dzabiban egy bemutatótornán, de mindössze két gémet tudott nyerni Andy Murray ellen, Dohában pedig címvédőként esett ki rögtön az első körben egy ranglistán százon kívüli ellenfél ellen. A tavalyi Wimbledon óta mindössze nyolc tétmeccset játszott, de a visszarázódását segíthette, hogy Dohában Juan Mónacóval az oldalán párosban megnyerte a tornát. Az Australian Openen rögtön első ellenfélnek azt a Mihail Juzsnijt kapta, aki régen többször is megszorította már a nagyobb tornákon. A negyeddöntőben a 7. kiemelt Tomas Berdych, az elődöntőben pedig Federer lehet az ellenfele.

Wawrinka címvédőként egy Grand Slamen

A második számú svájci Stan Wawrinka tavaly egy időre elsőszámú lett, miután az Australian Open döntőjében Rafael Nadalt legyőzve megelőzte Federert is a világranglistán. Wawrinka a szezon közepén ugyan nem tudta hozni az év elején látott bombaformáját, de a végére megint nagyon magára talált: zsinórban második éve jutott elődöntőbe az évzáró ATP-vébén, és csak egy drámai meccsen kapott ki barátjától, Federertől. A két svájci egy héttel később viszont már együtt megnyerte a svájciaknak a Davis Kupát.

Wawrinka ezúttal egy csennai tornagyőzelemmel melegített az Australian Openre, ahol megkísérelheti megvédeni bajnoki címét. A negyeddöntőben szembekerülhet akár az évet Dohában szintén tornagyőzelemmel nyitó David Ferrerrel, vagy a tavalyi US Open-döntős, és 5. kiemelt Nisikori Kejjel is, míg az elődöntőben Djokoviccsal játszhatják le a tavalyi elődöntő visszavágóját.

Murray újra bizonyíthat

A nagy négyesből alaposan visszacsúszó Andy Murray 2013-as wimbledoni győzelme után 14 hónapon át nem nyert tornát, egy műtéten is átesett, márciusban pedig szakított Ivan Lendl-lel, aki helyett Amélie Mauresmo lett az új edzője. A skót év végén nagyot ralizott, tornákat nyert Sencsenben, Bécsben és Valenciában is, így sikerült visszaverekednie magát a legjobb nyolc közé, és ott lehetett az évzáró ATP-vébén. A londoni tornán ugyan már nem sikerült továbbjutnia az elődöntőkbe, de a döntőben mégis ő ugrott be két bemutatómérkőzésre, miután Federer hátsérülése miatt a finálé előtt játék nélkül visszalépett.

Murray most világranglista 6.-ként érkezett az Australian Openre, és úgy tűnik, idén is tudja folytatni a jó játékát. Az abu-dzabi bemutatótornán év elején 6:2, 6:0-val ütötte ki Nadalt, a döntőt viszont végül játék nélkül nyerte meg a betegsége miatt visszalépő Djokovics ellen. 2015-re egy újabb változás is történt a stábjában, hét év után elváltak útjaik erőnléti edzőjével, Jez Greennel. A skótnak az Australian Openen a sorsolás alapján viszonylag sima útja lehet a 10. kiemelt Grigor Dimitrovig, de a negyeddöntőben már Federeren kellene valahogy túllépnie.

Egy tornagyőztes gyorsan búcsúzik

A csuklósérülés miatti 11 hónapos kényszerpihenő után visszatért év elején az argentin Juan-Martín del Potro is a mezőnybe, Sydneyben a negyeddöntőig jutott, de az utolsó pillanatban visszalépett az Australian Opentől, mert még mindig fájt a műtött bal csuklója, és nem akart újabb komoly sérülést kockáztatni.

Ezt mutatják a számok

1, Ha Nadal nyerne Melbourne-ben hat év után, ezzel a győzelmével ő lenne az első teniszező Rod Laver után, aki minden GS-t legalább kétszer megnyer.

2, Djokovics ötször nyerne 7 év alatt, ami rekord. Djokovics 2005 óta kihagyás nélkül 11-szer indul Melbourne-ban, és amikor túljutott a negyeddöntőn, minden esetben nyert.

3, Federer is ötödször nyerne Melbourne-ben, 2004 óta minimum az elődöntőig minden évben eljutott. 5 éve nyert utoljára, azóta minden évben az elődöntőben búcsúzott. Ha bejutna a döntőbe, azzal edzőjét előzné meg a finálés szereplések számában (Stefan Edberg és Federer egyaránt 5-5 döntőt játszott eddig Melbourne-ben), illetve az első és utolsó Grand Slam döntője között 12 év telne el, amivel az örökranglistán az Open-érában a 2. helyre kerülne Sampras mellé.

4, Végre összejön Andy Murray-nek? A skót az első Ausztrál Open címére hajt, miután 3 döntőt veszített már.
Aki még tovább szeretne böngészni a múltban, ezen a remek, magyarok által fejlesztett oldalon megteheti.

A sorsolás hozta azt is, hogy az elmúlt hetek tornagyőztesei közül valaki egészen biztosan az első körben búcsúzik majd: Sydneyben Viktor Troicki győzött, míg Aucklandben a nagyobb tornákon még ismeretlen Jiri Vesely, ők Melbourne-ben rögtön egymással kezdenek.

Nagy harc lehet a nőknél

A nőknél a férfiakkal ellentétben nem indul a címvédő, mivel a könyökműtéten is átesett Li Na szeptember közepén bejelentette visszavonulását. A tornagyőzelemre hajtó többszörös Grand Slam-győztes indulók mellett az elmúlt években feltűnt fiataloknak is jó esélyük van arra, hogy beleszóljanak a végjátékba.

A világelső és első kiemelt Serena Williams most nincs kirobbanó formában, és 2010-es melbourne-i győzelme óta egyébként is legfeljebb a negyeddöntőig sikerült eljutnia. Williams január elején a perth-i Hopman Kupán csak bukdácsolt, saját bevallása szerint két kávéval tudott végül fordítani Flavia Penetta ellen a 6:0-ra elbukott első játszma után, kikapott viszont az egyik fiatal tehetségtől, Eugenie Bouchard-tól.

Az Australian Openen a sorsolás alapján az Aucklandben döntőző Caroline Wozniacki a legmagasabban rangsorolt ellenfele a negyedében, de oda került a 2012-ben és 2013-ban is a nyitó Grand Slamet megnyerő Viktorija Azarenka, aki sérülés miatti kihagyás után csúszott vissza a 41. helyig a világranglistán.

A 2. kiemelt Marija Sarapova Serena Williamsszel ellentétben rögtön tornagyőzelemmel kezdte az évet Brisbane-ben, és olyan közel került az amerikaihoz a világranglistán, hogy az Australian Openen nyújtott szereplésüktől függően akár át is veheti a világelsőséget a torna után. A negyeddöntőben a tavaly Ausztráliában és a Roland Garroson elődöntős, Wimbledonban döntős, idén már Serenát legyőző Bouchard lehet.

Szintén tornagyőzelemmel érkezett a Serena Williamsszel egy ágra került Petra Kvitova, a 4. kiemelt cseh Sydneyben nyerte meg a felvezető tornát. Az ő negyedébe került a tavaly melbourne-i elődöntős Agnieszka Radwanska mellett Venus Williams is, aki az elmúlt két hétben már egy aucklandi tornagyőzelemmel hívta fel magára a figyelmet. Sarapova ágán a másik negyedben a Sencsenben tornagyőztes Simona Halep a legmagasabban jegyzett kiemelt.

Babos a főtáblán

A férfiaknál Fucsovics Mártonnak nem sikerült kijutnia a selejtezőből, de a nőknél a ranglista 95. Babos Tímea egyetlen magyarként ott van a főtáblán. A világranglista 25. Barbora Zahlavova Strycovával kezd az első körben. A cseh játékos tavaly Birminghamban három játszmában legyőzte Babost, de nem verhetetlen ellenfél. Ha eljutna odáig, akkor a harmadik fordulóban már Azarenka vagy Wozniacki lehetne a magyar játékos ellenfele. Babos Tímea Kristina Mladenovic-csal az oldalán párosban is indul az Australian Openen, hétfőn már pályára is lépnek.

Rovatok