Index Vakbarát Hírportál

Babos vegyes párosban is elődöntős Wimbledonban

2015. július 9., csütörtök 19:11

Babos Tímea az osztrák Alexander Peyával az oldalán győzött a vegyespárosok negyeddöntőjében a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, így az ötödik helyen kiemelt páros bejutott az elődöntőbe.

A magyar, osztrák kettős három játszmában harcolta ki a továbbjutást a Sania Mirza, Bruno Suares indiai, brazil páros ellen. Az MTI összefoglalója szerint az első, elvesztett szett után a másodikat rövidítésben, 3-0-s hátrányból fordítva nyerték Babosék, majd a döntő játszmában úgy jöttek vissza 4:4-re, hogy már az elején elvesztették az adogatásukat.

Az ellenfél 6:5-ös előnyénél két mérkőzéslabdát is hárítottak Babosék, 7:7-es állásnál pedig elvették az ellenfél adogatását. Végül nagy csatában, 2 óra 21 perc alatt megnyerték a találkozót. 

A magyar játékos egyesben a második fordulóban búcsúzott a világelső, a tornán is döntős Serena Williams ellen, női párosban viszont a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán szintén elődöntős. Itt Babosék ellenfele a döntőbe jutásért a másodikként rangsorolt Jelena Vesznyina, Jekatyerina Makarova orosz páros lesz. Vegyes párosban a négy között a Robert Lindstedt, Anabel Medina Garrigues svéd, spanyol párossal találkoznak.

    Eredmény, vegyespáros, negyeddöntő:

Babos Tímea, Alexander Peya (magyar, osztrák, 5.)-Sania Mirza, Bruno Soares (indiai, brazil, 2.) 3:6, 7:6 (8-6), 9:7

Rovatok